A tudatfejlődés létramodellje – III. Az Enneagram

EnneagramEnneagram

Az elmúlt két cikkben a Wilber-féle létra első hat fokát jártuk be, az ego születésétől a kibontakozásáig és hanyatlásáig. A további szintek felvázolása előtt következzen néhány kérdés!
K : Az előző két részben összekapcsoltad a Wilber-i modellt a Piaget-féle kognitív fejlődéssel. Ez annyit tesz, hogy minden gyermek eljut a konvencionális erkölcsi szintre (formális műveleti szakasz), és a felnőttek zöme az ötödik-hatodik szint között mozog?

V : Az egyes szintek mind a négy negyedben megnyilvánulnak valamilyen módon:

  • A belső-egyéni negyedben a tudatossági szint változásában,
  • a belső-kollektív negyedben a világképek váltakozásában, valamint az erkölcsi beállítódás változásaiban nyilvánul meg,
  • a külső-egyéni szinten a domináns agyhullámok alakulása jelzi a létrán való elhelyezkedést.

A négy negyed

A fejlődés továbbá különböző mélységi szinteken megy végbe: a gondolkodásbeli haladás nem feltétlenül hozza megával a világkép-váltást is. Lehet, hogy mentálisan már túl vagyok a formális műveleti szakaszon, de ez nem jelenti azt, hogy feltétlenül poszt-konvencionális erkölcsi szint jellemző rám (jóllehet a kettő elvileg együttjár!). Ahhoz, hogy valóban előrelépjek a tudatfejlődés létráján, minden szinten meg kell haladnom az előző fokot. A kognitív fejlődés csak az egyik pillért jelenti, ezzel egyidőben erkölcsileg is, és érzelmileg is újabb minőséget kell kibontakoztatnom. Természetesen ezek a jellegek segítik és egyben fékezik is egymást, tehát ha az egyik jelleg fejlődik, a másik is hajlamos lesz követni azt az irányt; minél nagyobb részét érinti a személyiségnek a fejlődés, annál hajlamosabb lesz a teljes személyiségstruktúra előremozdulni.

Az enneagram és a létra-modell összefüggéséről

EnneagramEnneagram

K : Nehezen tudom elképzelni, hogy minden emberre ráhúzható ez a létramodell-kaptafa. A Wilber-i modell szerint minden egyén ezeken a fejlődési stádiumokon halad végig, receptszerűen?

V : Wilber öt dimenziójából eddig csak kettőről volt szó: a negyedekről és a létramodellről . A harmadik tényező, melyet később kifejtek részletesebben is, a típusokat írja le. Az énfejlődés egyik lényeges eleme a személyiségtípusok köré csoportosul. Ez rendkívül változatossá teszi a tudatfejlődés menetét, hiszen azt feltételezi, hogy személyiségtípustól függően a legkülönbözőbb módon járhatjuk végig a tudatfejlődés fokozatait. A típuselméletek zöme az én-védelmi mechanizmusokból indul ki, és az énfejlődés jellegzetességeire fókuszál. Az Enneagram példának okáért egy igen jól használható tipológia, mely ideálisan ötvözhető a Wilber-féle fejlődéstérképpel . Az Enneagram típuselméletét Oscar Ichazo, Helen Palmer, Claudio Naranjo, Don Riso és Russ Hudson dolgozta ki. Riso &Hudson szerzőpáros az Enneagram-típusokat a tudat spektrumával összefüggésében kezdte használni, ami gyönyörűen egybecseng a létra-modellel. Érdemes kiemelni azt, hogy az említett Enneagram-kutatók különös figyelmet fordítanak a típusok fejlődési dinamikájára, arra, hogy az adott személyiségtípusra jellemző én-fixációk, disszonanciák hogyan nyilvánulnak meg a „felsőbb oktávokon”. Wilber szavaival:

Arról a tantrikus elképzelésről van szó, amely a szufizmustól a buddhizmusig mindenütt megtalálható, és amely szerint ha tiszta tudatossággal lépünk be egy alacsonyabb szintű, sőt kifejezetten tisztátalan állapotba, akkor az az állapot a hozzá hasonló bölcsességgé alakul át. Ha tudatosan kerülsz a szenvedély állapotába, a szenvedély együttérzéssé változik. Ha tudatosan kerülsz a düh állapotába, a düh tisztánlátássá változik ( Wilber: A működő szellem rövid története ).

K : Tehát a tudatfejlődés milyensége a személyiségtípustól függ. Ez a teljes létrára igaz, az egyes szinttől a kilencig?

V : A személyiségtípus elsősorban az egó dinamikáját határozza meg. Az egó kibontakozásától annak kiteljesedésig és transzcendentálásig tart a hatóköre. Ez a létrán a harmadik szinttől (leképező elme) a hatodik-hetedikig (víziólogika-okkult) terjedő intervallumot fedi le. Fontos támpontot jelenthet az ezen a spektrumon történő önelemzés során: az Enneagram tanulmányozása révén körvonalazódhat az út a transzperszonális szintek irányába.

A négyes típus oktávjai

ArtistArtist

K : Tudsz mondani egy példát?

V : Volt egy kedves barátom, kivel tizennégy éves koromban ismerkedtem meg. Az amúgy összetartó közösségben egy eléggé kívülálló, már-már különc kamaszként mérhetetlen vonzalmat tanusított a zene iránt. Zeneelméleti hátteremet sikerült néhány hónap leforgása alatt átadnom, s türelmesen terelgettem a gitárjáték alapjainak elsajátításában. Nem láttam benne az őstehetséget, érdeklődése és lelkesedése azonban lenyűgöző volt. Hitt benne, hogy előadóművész lesz, hiába magyaráztam neki, hogy már lekésett a zenei pályáról, és valószínüleg nem fogja tudni behozni a többéves zenei lemaradását. Emberünket csak az érdekelte, hogy megszólaljon a hangszer, hogy a klasszikusoktól Al Di Meoláig bármit le tudjon játszani. A daimona hajtotta, és ő fejet hajtott előtte: nem engedelmeskedett a józan észnek. Annak ellenére, hogy senki nem ajánlotta, felvételizett a konzervatóriumba, ahová többszöri próbálkozás után sem vették fel. Nem lett belőle ismert zenész, de nemrégiben megjelent az első verseskötete , mely nagy sikert aratott a kortárs irodalomban. Emberünk az Enneagram szerint a négyes személyiségtípusba sorolható. A négyes személyiségtípus az individualista, más néven a művész, kinek az alsó oktávja az elidegenedett depressziós, a felső megnyilvánulása pedig az ihletett alkotó. Emberünket láttam már gazdag képzeletű esztétának, magába mélyedő romantikusnak, önmagát dédelgető kivételnek és gyógyszerekkel kezelt mániás-depressziósnak is. A személyiségtípusára jellemző teljes spektrumon szaladgál, és sikerült kihoznia magából mindkét irányban a maximumot. Tisztán körvonalazott személyiségtípussal megvan az a lehetőségünk, hogy térképet tarthatunk magunk elé: látjuk a legrosszabb formánkat, de az értéket is, mely felé haladnunk kell.

Miért érdemes személyiségtipológiával foglalkoznunk

K : Miben lenne más a barátod helyzete, ha ismerné a létra-modell és az Enneagram összefüggését?

ArtistArtist

V : A modell ismerete nyilván nem jelent garanciát a változásra. Úgy gondolom, hogy egy ilyesfajta térkép birtokában fokalizálni tudjuk cselekedeteinket, olyan terveket szőhetünk, melyek a tudatfejlődés irányába hatnak, s ezáltal a személyiségtipusunk felső oktávjai felé taszíthatjuk magunkat. Az említett példa esetében az Enneagram ismerete egy ilyesfajta fejlődésmodellel kiegészítve támpontként szolgálhat abban, hogy a disszonáns jellegek harmonizálódjanak, hogy a depressziós állapotok alkotó ihletettségbe forduljanak át.

K : A megrögzött individualistának vélhetőleg halmozottan antipatikus lesz az Enneagram skatulyamodellje...

V : Ez a négyes személyiségtípus gyenge pontja. Függetlennek lenni minden áron, szakítani mindennel, ami korlátok közé szorít. Nyilván erre az attitűdre épülve bontakozhat ki a kreativitás, a másság, az újszerűség felfedezésére való hajlam. A négyes típus legjobb formájában

mélységesen kreatív, éppúgy ki tudja fejezni a személyest, mint az egyetemest, gyakran műalkotás formájában. Ihletett, állandóan megújul és újjászületik – képes arra, hogy minden élményéből értéket hozzon létre, hogy megváltson másokat és megteremtse önmagát (Riso & Hudson, 163 o.).

Wilber létramodellje

K : Van-e összefüggés a Riso-féle 9 szint és a Wilber létrájának 9 foka között?

V : Nincs. Risoék más vonalon indultak el, s bár a személyiségtípusokon belül felvázolt 9 szint az ő modelljükben is fejlődésbeli ugrásokat jelöl, nem feleltethetőek meg egy-az egyben a Wilber féle létrafokoknak. Talán lehet összefüggéseket találni az egyes szintek között, de biztosan nincs izomorfizmus a két modell között.

A tudatfejlődés és a halál

K : Szó volt arról, hogy az a transzperszonális szintek elérése egyet jelent az egó lecsengésével, és a Tanú előtérbe kerülésével. Mi történik akkor, ha meghalunk a transzperszonális szintek elérése előtt ?

EsésEsés

V : A halálról talán a tibeti buddhizmus adja a leggazdagabb leírást. Ez alapján a halál lényegében a test, a cselekedetek, az érzések és a gondolatok lebontásának folyamata. A halál valóban megsemmisülést jelent, melynek során az egónk, az észlelt énünk elpusztul, semmivé lesz. Ezzel a ténnyel előbb-utóbb szembesülnünk kell: gondosan felépített életünk, élményeink, emlékeink, tapasztalataink, készségeink feloldódnak a globális élményekben, emlékekben, tapasztalatokban, készségekben. A transzperszonális tudat azonban megmarad, annak természete túlmutat az időn és téren, az anyagon és elmúláson. A transzcendencia fogalma pontosan az anyagi világon túli létformát jelöli. A transzperszonalitás megtapasztalása előtt mindez filozófiai spekulációnak tűnhet, melyet vagy elhiszünk, vagy sem. Azok a bölcsek, akik tudatfejlődésük során túljutottak a perszonális szinteken, kivétel nélkül beszámoltak az anyagi világon túli objektív valóság létéről. Nem kell elhinni a létét, de érdemes elvégezni azt a belső kísérletet, melynek során magunk is megtapasztalhatjuk a transzperszonalitás kézzelfogható valóságát.

A halál során tehát lebomlanak az énstruktúrák, megsemmisülnek az érzéseink és gondolataink, majd –a buddhizmus szerint - egy köztes létállapotban felépül egy terv, egy kezdemény, mely lehetővé teszi, hogy ismét végigjárjuk az énépítés folyamatát. Mindezt egy újabb inkarnációban, egy új megtestesülésben. Ezen újjászületés azonban korántsem egyezik meg azzal, amit a lágy ezo-öko-bio tanítók állítanak: a halál pillanatában nem hagyjuk el a testünket, hanem ténylegesen megsemmisülünk, az énünk minden bugyra feloldódik a semmiben. Az újjászületés pillanatában egy új én, egy új személyiségstruktúra kibontatlan állapota jelenik meg ismét. Az újjászületett ember nem ugyanaz, mint aki meghalt. Az egyedüli folytonosságot a Tanú, a transzperszonális Én adja, melyről a perszonális szintek tudatállapotában nincs tudomásunk.

K : Mi történik akkor, ha a halál előtt sikerül megtapasztalnunk a transzperszonalitást?

V : Ha sikerül átlépnünk a Wilber-létra hetes szintjére, azaz a tudatunk súlypontja a víziólogika szintjéről az okkult szintre billen át, akkor lényegében átéltük már a misztikus halált. Az egónk ugyanúgy ellátja a feladatait, ugyanúgy érzünk, gondolkodunk, cselekedünk, de van egy lényeges különbség: más középpontból tesszük mindezt. A hatodik szinten megtapasztalt egzisztencialista krízis végeredményeképpen leszámolunk az addigi értékeinkkel, az egónk köré szervezett világunk új központ köré terelődik. Tudatában leszünk annak, hogy van egy másik középpontunk, mely sokkal gazdagabb és tágabb valóságélménnyel ajándékoz meg bennünket.

Ez a paradigmaváltás a természettudományok azon felismeréséhez hasonlítható, a Föld helyett a Nap körül forognak az égitestek, azaz a naprendszer középpontjában nem a Föld, hanem a Nap található. Az Univerzum nem a Föld köré szerveződik, mint ahogyan a tudomány egocentrikus korszakában hitték. Hasonlóképpen lényünk nem az egónk, hanem a Tanúnk köré szerveződik.

Irodalom

  • Don Richard & Riso Hudson: Személyiségtípusok, Park Kiadó, 1999
  • Ken Wilber: A működő szellem rövid története, Európa Kiadó

Re: A tudatfejlődés létramodellje – III. Az Enneagram

Riso-Hudson -féle modell személyiségfejlődést vizionál, nem (csak) tudatfejlődést. Az általad ideálisan ötvözhetőnek mondott kapcsolat észrevételezéséről ezúttal lemaradtam. Az enneagram valóban kiemelkedően használható rendszer, de épp a minden áron való tudományosításnak köszönhetően igencsak ellaposodott, megkopott. Minél jobban erőltetik ezt, annál inkább elveszik az eredeti értelme és használhatósága. Nem hiszem, hogy ez az irány helyes, lásd az elméletek feszegetése óta csak fokozódó homályt és zavart ami pusztán csak a típusok megnevezését illeti. Most már ott tartunk, hogy egyfajta konvenció alakult ki, hogy csak a számok alapján nevezzük meg őket. Te is azt írod, hogy a négyes az individualista, más néven a művész. De még van néhány neve a négyesnek... Ezzel szemben akár a temperamentumokat vagy a Jung által kidolgozott típustant nézzük, ott nem találunk ilyen mértékű zavart. Mégpedig azért, mert ezek a leíró típustanok - az enneagrammal ellentétben,- nem egy lehetséges fejlődésre irányulnak. Az enneagrammnál ez háttérbe szorul, pedig ez volna az értelme.
A tantrikusos idézet jópofa. Mi az, hogy „tisztátalan” állapot? A düh és a szenvedély azok tisztátalanok? Milyen szenvedély változik együttérzéssé? Feltételezve, hogy az eredeti elgondolás helyes, itt szemantikába ütközés van. Másképp elég picsi-pacsi el lett intézve a tantra egy tolvonással.
A halál témájában erős megfogalmazások hangzanak el. Nekem túlontúl erősek.
Az elején van egy typo: „az ego születésétől a kibontakozásáig és hanyaglásáig”.

Az enneagram

Az enneagram különlegessége éppen a fejlődésorientáltságában rejlik, ez az a színezet, amitől nagyon eltér a más tipológiáktól. Az enneagram centrumában a fejlődő ember áll, mely valamerre tart. Ezt a dinamikát sikerült meglehetősen precízen megragadnia, és pontosan ezért illik a wilberi modellbe.
Melyik irányt nem gondolod helyesnek? Nem világos számomra, hogy mire gondolsz.

Bizonyára van más neve a négyesnek, a legáltalánosabb megnevezésekkel éltem, nyilvánvaló, hogy két bekezdéssel nehéz lesz kimerítően elemeznem egy ilyen összetett személyiségtípust. Ha a lényeget akarom kiemelni, akkor kénytelen vagyok egyszerűsítetten fogalmazni, megragadni néhány fontosnak ítélt vonást, persze a teljesség igénye nélkül...

"Mi az, hogy tisztátalan állapot?"
A fejlődésorientált modellekben (mint amilyen az enneagram is), ugyanazon jellegnek különböző megnyilvánulási szintjei vannak (vö. alsó és felső oktávok). A disszonáns szinteket erkölcsi értelemben lehet tisztátalannak is nevezni, a harmonikusakat pedig tisztának. Persze, leegyszerűsített nyelvezet ez is, de a nyelv márcsak ilyen természetű...

A halál témája nem egy lágy történet. Szerintem. :)
Elírást javítottam...

Re: A tudatfejlődés létramodellje – III. Az Enneagram

Épp ez az általad is említett különlegessége az ami elveszik ha a jelenlegi irányba fejlődik a körülötte zajló elméleteken való agyalás. Egy olyan világból érkezik ami nem kompatibilis a tudományos igény és elvárás keretével. Az ebbe való beletuszkolását nem tartom helyes iránynak. Rendkívül összetett vonatkozásaiból azonban ez a legismertebb, ezért itt kell kezdeni valamit. Az ilyen összefüggéskeresési kísérleteket - amilyen itt a tied is - helyesnek tartom. Vélhetőleg így is magára találhat valamelyest. Azt azonban látni kell, hogy az enneagram típustanának jelenlegi iránya alapvetően a gyors skatulyázásra teszi alkalmassá. Még akkor is ha vélt vagy valós fejlődési vagy bomlási irányokat emlegetnek. Sajnos.

A négyesnek van sok más neve is. Riso&Hudson is többször módosították a neveket saját elméleteiken belül, hogy maradjunk csak náluk. Ebben látszik a szétesés és ez teszi legfőképpen komolytalanná és használhatatlanná az eredeti funkciójának vonatkozásában. Leginkább egy egységesítő elv hiányzik a típusokon belül. Egy tengely ami világos vonatkozási alapot képezne. A jelen helyzet csak a sokféleséget pártolja, az egységet nem.

A fent vázoltak vonatkozásában szorul tisztázásra és letisztulásra az enneagram típustana. Persze ettől még használható annyira konkrét területeken is akár mint a vállalati környezetek, alkalmasság, emberi erőforrások. Van annyira rugalmas az enneagram, hogy ilyen kontextusokban is sikeresen alkalmazható legyen.

"Épp ez az általad is

"Épp ez az általad is említett különlegessége az ami elveszik ha a jelenlegi irányba fejlődik a körülötte zajló elméleteken való agyalás."

Tudsz mondani erre példát? Nem világos, hogy mire gondolsz pontosan, nem ismerem kellőképpen az enneagram körüli elméleteket, hogy értsem az utalást...
Azt magam is látom, hogy az enneagram is kellőképpen félreértelmezett típustan; ezt is sikerült bagatelizálni és magazinba illő horoszkópmasszát kotyvasztani belőle.
Kucifántos téma az enneagram, mert pontosan arról az én-dinamikáról szól, mely az énvédelmi mechanizmusokra építi fellegvárát. Ha magyarázni kell, jön a kimagyarázás, a félremagyarázás, spekuláció, minden eszközt bevetünk, hogy egónk sértetlenül megússza.
Melyik írásokat/megközelítéseket tartod a legjobbnak enneagram témában? A Riso&Hudson fölöttébb szimpatikus, a Rohr-féle változat már nem annyira...

Re: A tudatfejlődés létramodellje – III. Az Enneagram

Az enneagram történetének megismerése már csak azért is megérdemel egy kis kíváncsiságot, hogy lássuk honnan indult és miképp jutott oda ahol ma van. Megkockáztatok egy rövid és kommentéletű leírást. Kb. 1915 környékén ismertette először Gurdjieff az orosz tanítványainak, de egy egészen más vonatkozásban mint a típustan. Minden fejtegetés ellenére ennél régebbi konkrét történeti állomásról nincs adat. Aztán Ichazo vázolta fel először a fixációk enneagramját (1950 táján) amiből kialakult a típustan. Ichazo saját bevallása szerint Gurdjieff tanításaiból ismerkedett meg az enneagrammal, de később megtagadott mindennemű kapcsolódást az ő elmélete és a Gurdjieff -féle tanítás között. Később jött Naranjo, a pszichiáter, aki a DSM-el hozta kapcsolatba a fixációk enneagramját, így alakítva ki az „enneatípusok” rendszerét. Majd a jezsuiták körében lett nagyon népszerű. A típustan tulajdonképpen valamiféle intuíciószerűség folytán született meg és bontakozott ki, anélkül, hogy a mai napig egy koherens egységesítő elv megjelent volna vagy világos eredetmagyarázatot szolgáltattak volna a kialakítói. Ichazo belebonyolódott eléggé blamás szerzői jogi perekbe, melyekben az enneagramra akart tulajdonjogot formálni magának, a Naranjo kutatásai alapján pedig elindult a pszichológia irányába a típustan. A jezsuita vonal még létezik (ők is a Naranjo elvekből indultak ki), bár ha jól tudom maga a Vatikán is elhatárolódott egy adott pillanatban, látva a népszerűségét. Az eredeti Gurdjieff -féle elméletnek meg csak elvétve vannak ismerői, igaz, a típustan nagyon eltávolodott ettől. Mostanra már közel van a „horoszkópmassza”.
Az látszik, hogy a már meglévő típustanok mentén próbálták több kevesebb sikerrel alakítani az enneagramot, a mai helyzetig. Az eredeti szándék és kísérlet helyes volt, a folytatása korcs. Itt egy olyan lélektani irányzatról volt szó aminek az alapállása az ember lehetséges fejlődésének állandó szem előtt tartása, potenciál és lehetőségek megismerése. Ez az irányzat, radikális módszereinek és komoly erőfeszítéseket igénylő 'terápiás' oldalának köszönhetően nem lett sikeres, bár a múlt század eleji ezoterizmusnak, majd a későbbi New Age mozgalmaknak meghatározó őse volt. Ehhez képest egy olyan – széles körökben elfogadottságot élvező - lélektanba tuszkolták bele az enneagramot ami a részletes leíró szándék általi megismerésre törekedett. Bocs, kicsit hosszúra sikeredett, belelkesültem :)

Re: A tudatfejlődés létramodellje – III. Az Enneagram

tyű, ez azért megérne egy külön posztot, nem gondolod? vendégem vagy egy interjúra a közeljövőben, ha hajlasz rá (a komment terjedelme és minősége alapján remélhetőleg igen...)! Köszi a történeti felvezetést! :)

Re: A tudatfejlődés létramodellje – III. Az Enneagram

Átvitted az értelmet. Vagy elszóltad magad? Interjút mondtál pedig sört akartál mondani :)

Re: A tudatfejlődés létramodellje – III. Az Enneagram

felőlem lehet sörös interjú is :)

Szia Zsolt Van vmi olyan

Szia Zsolt

Van vmi olyan enneagram-tréning/tanfolyam Mo-on, amit ismersz és jó szívvel ajánlasz?

Szia, sajnos nem tudok

Szia, sajnos nem tudok ilyenről :(
Több enneagram tanfolyam hirdetését is láttam különböző köntösbe bújtatva megjelenni, de egyiket sem próbáltam. Ha találsz jó minőségűt, kérlek jelezd. Üdv!

Hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.
  • Allowed HTML tags: <a> <em> <strong> <cite> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd><blockquote><p><br>
  • A sorokat és bekezdéseket automatikusan felismeri a rendszer.

További információ a formázási lehetőségekről