A guruk ideje lejárt?

A távozó guruA távozó guru

Több mint tíz éve annak, hogy utoljára guru szárnyai alá préseltem magam. Ő volt a Mester, kinek kezdetben puszta megjelenése is misztikus borzongással töltött el, s kiben bízni akartam, feltételek nélkül. A kezdeti lelkesedésem később lehiggadt, amikor egy-egy csoportos meditációt megelőzően olykor 10-12 órát is vártunk rá.

A zodiákus jegyek rendjében nagy emberspirálba fűződött fel a több száz adeptus, majd időjárástól és egyéb körülményektől függetlenül megvártuk Őt.

Lelki radar

Lelki radarLelki radar

Ugyanezt az ember egy másik alkalommal, azért kerestem meg, hogy útbaigazítson szellemi utamon. Rám nézett, és az volt az érzésem, hogy valamiféle lelki radar pásztáz végig, majd néhány jól irányzott mondattal a lényegét ragadta meg az akkori időszakomnak. Csodáltam ezért a képességéért, csodáltam azt is, ahogy képes volt egy jól működő jógaiskolát megalkotnia, és hálás voltam neki azért, hogy általa igen korán belátást nyertem a főbb jógairányzatok gyakorlatába.

Az iskola által hirdetett tanok egyik központi eleme a keleti hagyományból átvett feltétel nélküli gurutisztelet volt. Az ezoterikus tanok logikája fölött állandóan ott lebegett a mindent átható guru megkérdőjelezhetetlen tekintélye. Az ego elpusztításának egyik feltétele, hogy kételymentes övezetben átadod magad a Mesternek – szólt a tanítás, melyet soha nem tudtam maradéktalanul magamévá tennem.

A guru is ember

EmberEmber

Egyetlenegy dolgot kellett volna belátnom, amit az iskola ugyan nem tanított, de tényleg nem kell nagy ész hozzá: a guru is ember, következésképpen neki is megvannak az erősségei és gyengéi. A spirituális tudása révén lehet szellemi vezető, de ez nem jelenti azt, hogy egyéb irányvonalakon is magasan fejlett (mint ahogyan ezt számtalan példa is igazolja). Látni kell azt, hogy az erkölcsi érettség, az én fejlettségi szintje és a spirituális színvonal nem feltétlenül korrelál egymással. Az, hogy valaki spirituális élményeket él át, és ezt tényleg hitelesen képes közvetíteni, még nem jelenti azt, hogy helyesen vélekedik minden pszichológiai és társadalmi vonatkozásban.

Történelmi különbségek

A guruk ideje minden bizonnyal lejárt, de ez nem jelenti azt, hogy minden, ami a Mesterrel kapcsolatos, az egyben felesleges volna. A ma emberének éppúgy szüksége van spirituális mentorra, mint kétezer évvel ezelőtt, a különbség mindössze annyi, hogy ma már számos terület differenciálódott, ami akkor még összetartozott.

A szellemi tradíciók a keresztény vonulattól a buddhizmusig a mezőgazdasági érában alapozódtak meg. Ez két fontos technológiai korszakkal korábban történt, mint amiben vagyunk. Tibetben például egy guru (tanító) egyáltalán nem volt hasonlatos a mai lelkészekhez: a Mester az élet minden területén a kezdet és a vég volt a tanítvány számára.

A guru volt egy személyben a politikai vezető, a pap, az életviteli tanácsadó, a tanító, a gyógyító. Ilyen kulturális környezetben meglehetősen sajátos viszony alakulhatott ki a tanító és tanítvány között. A feltétel nélküli odaadás természetes folyománya volt viszonyuknak, melyet a korszellem is teljes körűen alátámasztott. Azon körülmények között ez a fajta viszony egyáltalán nem tűnt veszélyesnek, vagy akár károsnak, mint ahogyan ezt ma éljük meg.

A mai demokratikus, poszt-indusztriális társadalomban ez a viszonyulás már disszonánsan hat. Ennek a lényegi előzményét a felvilágosodásban kell keresnünk, ugyanis akkor történt meg nyugaton azon áttörés, ami lehetővé tette, hogy a vallás, a gazdaság és a tudomány külön útra térjen. Az egy személyben megtestesülő tudás széttöredezett, és ezáltal elindult a szakosodás, az egyes részterületek differenciálódása. A mai spirituális vezető ebből kifolyólag már nem az a guru, amiről a fáma szól.

A fejlődés három lépcsőfoka

Három arcHárom arc

Minden minőségbeli ugrás három lépésből áll: azonosulásból, differenciálódásból és integrációból. A tizennyolcadik század tudományos és politikai változásai lehetővé tették, hogy a szocio-kulturális egység külön irányvonalakban váljon szét. Normális esetben ma már újraközeledést kellett volna megtapasztalnunk, melynek során a különvált ágak ismét összetalálkozhatnának, ez azonban nem következett be. A tudomány hihetetlen eredményeket produkált, a politika jogi alapjai mára már átláthatatlanul összetetté váltak, soha nem látott lehetőségeink vannak az információszerzésre, oktatásra, és mégsem működik valami. Széttöredezett világban élünk, melynek egyedüli gyógyírját az integráció jelenthetné. Találkoznia kell az erkölcsnek a tudománnyal, a vallásnak a joggal, az oktatásnak az etikával, hogy skizofrén állapotunk megszűnhessen.

Mindannyiunkban ott lappang ez a hiányérzet, a széttöredezett világunk összetapasztásának vágya. Stratégiákat keresünk arra, hogy ez az újratalkálkozás ismét megtörténhessen. Ezért fordulunk ösztönösen is a tradíciókban megfogalmazott tekintélyhez, a mindentudó guru figurájához. Ez a Mesterkép azonban nem integrációt, hanem az azonosuláshoz vezető regressziót hordozza magában!

A ma szellemi vezetője

Ma már mást jelent a guru, mint amit kétezer évvel ezelőtt jelentett. A ráció forradalma (felvilágosodás) elhozta az ítélőképességet, mellyel képesek vagyunk különbséget tenni a jelenségek között. Élnünk kell ezzel az adottsággal, hiszen ezért születtünk demokratikus, információs (poszt-indusztriális) társadalomba. Ha választott szellemi vezetőnk feltétel nélküli odaadásra szólít, két lehetőségünk marad: bégetve ballagunk utána, vagy hallgatunk a józan eszünkre, és járjunk a magunk útját. Spirituális mentorra szükségünk van, anélkül lényegesen nehezebb dolgunk lesz a szellemi úton. Ha azonban fel akarunk készülni a szellemi gyakorlatra, előbb rendbe kell tennünk az énünket. Ehhez valamilyen feltáró jellegű pszichoterápia (analízis), vagy a hasonló céllal létrejött hatha jóga a legkézenfekvőbb választás.

Ajánlott irodalom

  1. Ken Wilber: Kosmic Consciousness, audio book, különös tekintettel a „Have we moved beyond the age of gurus” részre
  2. Mick Brown: Spirituális turista, Személyes kalandozások a vallásosság peremvidékein, Ursus Libris Kiadó, 2005
  3. Jean Gebser modell, wikipedia szócikk
    Az emberi tudatállapot globális szintjeiről. Az archaikus, mágikus, mitikus, mentális és integratív szintekről.
  4. Kaczvinszky József: Kelet világossága
    Arról, hogy miként élhető meg a jóga a nyugati ember számára.
  5. Szvámi Ráma, Rudolph Ballentine, Szvámi Adzsaja: Jóga és pszichoterápia, Mandala-Veda Könyvkiadó, 2006

Re: A guruk ideje lejárt?

Én is valami hasonló miatt hagytam fel a Láma Ole féle szangába járással. Valahogy nem voltam képes azonosulni a "csodás" képességeivel, valamint nem voltam benne biztos, hogy én azt akarom elérni, amit ő megtestesít. Théraváda szerzetesek és zen mesterek meg ritkák errefele, mint a fehér holló, ezért maradok szabadúszó, még ha lassú is. Ráérek. Amikor meg nem, akkor gyakorlom a türelmet. Buddha szerint anélkül úgysem érheti el senki a megvilágosodást. :-)

Számomra úgyis ő az egyetlen elfogadható mester, legalábbis amit nekem jelent.

Re: A guruk ideje lejárt?

A gondolat érdekes, igaz kérdésként még nem találkoztam vele ;)

A fejtegetésed tetszik, az is ahogy bevállalod az személyes álláspontot. Abban az értelemben ahogy írod, nyílván lejárt az idejük: "A guru volt egy személyben a politikai vezető, a pap, az életviteli tanácsadó, a tanító, a gyógyító." Az is megérne egy misét (sic!), hogy mivé vált a guru fogalma felénk, illetve mit jelölünk ma már a guru szóval. A köznyelben leginkább pejoratív vonatkozásokban jelenik meg.

"A feltétel nélküli odaadás” ahogy írod, nem csak társas lények közötti aka szociális kontextusban értendő. Egyfajta spirituális fejlődést/kibontakozást megcélzó módszertannak része volt/lehet egy ilyen "odaadás”. Ilyen értelemben az idejük nem járt le. De akkor, ha úgy tetszik, nem csak egy külső gururól kell/lehet beszélni.

Amit kihallok az írásodból tképpen az, hogy a guruk iránti odaadás ideje lejárt. De csak azoknak akik a ráció forradalma ill. az indusztria utáni individuum megdicsőülését vallják. A guruk hazájában a bennük hívők száma nem csökkent számottevően. Csak a fogalom áttétele a poszt-indusztriális információs társadalomba, annak eredeti mivoltában, sikertelen volt és jelenleg torz. A mindenfajta autoriter jelenlét elutasítása vonatkozásában tényleg lejárt a guruk ideje. De el sem jött soha. Nincs helyük, nincs ahova beférjenek.

A rendkívül józan, felvilágosodott (nem meg-, Isten Ments!), demokratikus, poszt-indusztriális individuum mindezek ellenére érez egyfajta (perverz ?!) vonzódást feléjük. Talán mégis szükség van azokra, akiknek a jelenléte, a lénye nyugtalanná teszi a környezetükben lévőket.

Re: A guruk ideje lejárt?

"nem meg-, Isten Ments!" - :o)

Spirituális mentorokra továbbra is szükség van, ez nem vitás. Ami vitatható, hogy melyik fejlődési fázisban, és milyen mértékben!

A spiritualitásnak legalább két értelmezési kontextusa van: egy relatív és egy abszolút. Az előbbi szerint ugyanolyan fejleszthető vonás, mint pl. az erkölcs, vagy az intelligencia. Az utóbbi szerint mindenek fölött álló, transzcendens jellegről van szó, éppen ezért mindent magába foglal.

Meglátásom szerint az abszolút megközelítés nagyon sikamlós területre terelheti a felkészületlen adeptust. Bár kétségtelenül erősebb igazság a maga módján, de éppen ezért nehezebben emészthető, és meglehetősen sok félreértésre adhat okot.

A spiritualitás relatív értelmezését hangsúlyozom, mert az legtöbbünknek erre van szüksége, hogy különbséget tudjon tenni lilaködös értelmezés és a józan paraszti ész között.
A relatív megközelítés egyenes folyománya, hogy a spiritualitás egy a fejlesztenivaló vonások között, azaz a guru lényegében az a tanító, aki a spiritualitást tökényre fejlesztette. Ettől még küzdhet én-problémákkal, vagy akár erkölcsi fejlettsége sem biztos, hogy a legmagasabb szinten áll. Előfordulhat, hogy nincs jó zenei hallása és nem érti a kvantumfizikát. Lehet, hogy egyáltalán nem látja a különbséget a pszichózis és a transz között, mert nincs meg hozzá az előképzettsége.

Persze egy spirituálisan kiteljesedett egyéntől elvárjuk, hogy általánosságban harmónikusan fejlett személyiség, koherens gondolkodásmód, és érzelmi kiegyensúlyozottság jellemezze. Azt azonban ne várjuk el tőle, hogy pszichoterapeuta, matematikus, zenész, családsegítő és nyelvész legyen. Ha ilyen jellegű problémáink vannak, továbbra is érdemes a megfelelő szaktekintélyt megkeresnünk, és nem a guruhoz fordulnunk. Legalábbis a helyzetek többségében...

Re: Re: A guruk ideje lejárt?

Amit itt javasolsz az számomra egy következő lépésnek látszik. De mit értesz tképpen spiritualitás alatt? Mint mondod „egy a fejleszteni való vonások közül” ha az általad javasolt relatív értelmezésben nézzük. Még azt is látom (a válaszodból), hogy ebben van olyan, hogy mentor, vannak fejlődési fázisok és a cél a kiteljesedés.

Abból amit értettem, meglátásoddal nem tudok egyetérteni. Főként azért, mert linearitást sugall, biztosnak tűnő elhelyezést és végkifejletet. A guru kérdését pedig – az előző kommentben is ezt írtam, erre nem reagáltál - továbbra is a tekintély kérdése körül látom nálad forogni. Ez nem baj, de talán más megközelítések is lehetségesek.

"linearitást sugall,

"linearitást sugall, biztosnak tűnő elhelyezést és végkifejletet"

igen, mint ahogyan A tudatfejlődés létramodellje cikksorozatban kifejtettem. Van egyfajta linearitás, és ez a tudatfejlődésben érhető tetten. A biztosnak tűnő elhelyezés bonyultabb kérdés, sokkal inkább súlypontszerűnek képzelem, egyfajta statisztikai mutatónak. Erről bővebben A tudatfejlődés irányvonalai bejegyzésben írtam.

A végkifejlet a Tanúval való teljes azonosulás. Meglátásom szerint ez a spirituális fejlődés célja.

A guru kérdését pedig – az előző kommentben is ezt írtam, erre nem reagáltál - továbbra is a tekintély kérdése körül látom nálad forogni

Pedig azt próbáltam hangsúlyozni, hogy a guru nem minden területet felölelő tekintély, mint ahogyan az egykori keleti tanításokban áll. A felvilágosodás ezt is kellően differenciálta ahhoz, hogy ne tekintélyként kezeljük.

A kérdésfeltevésből

A kérdésfeltevésből kitűnik, hogy a kérdezőnek halvány sejtése sincs arról, ki, mi a guru.

Az erkölcsi érettség, az én fejlettségi szintje és a spirituális színvonal nem feltétlenül korrelál egymással.

A spiritus a szellem, a szellem pedig a valódi én. A ki spirituálisan fejlett, az tisztában van a valódi énjével. A valódi én ismerete magában foglalja az erkölcsi érettséget, hiszen a bűnös életvitel, aminek a hamis énképzet az alapja, megvonja az embertől azt a lehetőséget, hogy megismerje a valódi énjét.

A szellemi tradíciók a keresztény vonulattól a buddhizmusig a mezőgazdasági érában alapozódtak meg.

Az, ami a földön alapozódik meg, nem szellemi.

A feltétel nélküli odaadás természetes folyománya volt viszonyuknak, melyet a korszellem is teljes körűen alátámasztott. … A mai demokratikus, poszt-indusztriális társadalomban ez a viszonyulás már disszonánsan hat.

A probléma inkább az, hogy a mai társadalom disszonáns, mert alig lehet benne megbízható embereket találni.

Az egy személyben megtestesülő tudás széttöredezett, és ezáltal elindult a szakosodás, az egyes részterületek differenciálódása. A mai spirituális vezető ebből kifolyólag már nem az a guru, amiről a fáma szól.

A szentírások azt mondják, hogy a guru képesítettségét az istenről való tudás jelenti (brahma nistha), nem az, hogy polihisztor.

Ma már mást jelent a guru, mint amit kétezer évvel ezelőtt jelentett.

A guru mindig ugyanazt jelenti, egy örök elv. Ugyanúgy működik ma is, mint kétezer vagy kétmillió éve és kétezer év múlva sem fog másként működni. A működő elvek mindig működnek, mint ahogy a valóság is örökké valóság.

Ha választott szellemi vezetőnk feltétel nélküli odaadásra szólít, két lehetőségünk marad: bégetve ballagunk utána, vagy hallgatunk a józan eszünkre, és járjunk a magunk útját.

A guru csak akkor hiteles, ha a szentírások szellemében tanít, azok pedig azt mondják: yatha deve tatha gurau – akkora hitnek kell lenni a guruban, mint Istenben. Aki mást tanít, mint amit a szentírások mondanak, az nem guru.

Aki csak bégetve ballag a guru után, az nem tanítvány. A tanítványnak nem az a kötelessége, hogy bégessen, hanem az, hogy kérdezzen. A Bhagavad-gítá például másról sem szól, mint Arjuna kérdéseiről és Krisna válaszairól. A könyv végén Arjuna azt mondja:

Kedves Krisnám, óh, tévedhetetlen, illúzióm most szertefoszlott! Kegyedből visszanyertem emlékezetem, s most szilárd vagyok, kételyektől mentes. Készen állok arra, hogy utasításaid szerint cselekedjem.

Amíg kétségei voltak, nem állt készen arra, hogy kövesse az utasításokat. Nem bégetett, hanem kérdezett és amikor megértette mit miért kell csinálnia, akkor munkához látott. Ha egy tanítvány ostoba és csak béget, az nem azt jelenti, hogy a guruk ideje lejárt, hanem azt, hogy ő nem egy komoly tanítvány.

Ha azonban fel akarunk készülni a szellemi gyakorlatra, előbb rendbe kell tennünk az énünket.

A szellemi gyakorlat célja az én megismerése. (athato brahma jijnasa) Ehhez feltétlenül szükség gurura van egy gurura. (evabhigaccet)

Kedves BZ, az általad

Kedves BZ,
az általad felvázolt nézőpont a spiritualitás abszolút olvasatára épül, s mint olyan, vitathatatlanul igaz.

A spiritus a szellem, a szellem pedig a valódi én. A ki spirituálisan fejlett, az tisztában van a valódi énjével. A valódi én ismerete magában foglalja az erkölcsi érettséget, hiszen a bűnös életvitel, aminek a hamis énképzet az alapja, megvonja az embertől azt a lehetőséget, hogy megismerje a valódi énjét.

Érvelésed hibátlannak tűnik, de hadd egészítsem ki néhány gondolattal. A spirituálisan kiteljesedett személy tudatosított középpontja a Tanú, a mélyén, vagy a szellem (spiritus). Ezek a személyek is élik azonban életüket a hétköznapokban, ami annyit tesz, hogy hozzánk hasonlatosan éppúgy meg kell küzdeniük a mindennapi helyzetekkel. Tudatállapotuk ennél fogva kontextusfüggően éppúgy változik, mint más embereknek. Vannak tevékenységek, melyekhez szükség van arra, hogy ismét visszapozicionálódj a kisbetűs éned középpontjába, pl. vezetés közben kifejezetten életveszélyes nem ebből a centrumból forgatni a volánt... Ebből adódóan látható, hogy a guruk sem minden helyzetben a megkérdőjelezhetetlen központból látják el dolgaikat.
Persze lehet, hogy tévedek, de a példák szerintem engem igazolnak.

Az, ami a földön alapozódik meg, nem szellemi.

Ezzel a mondattal nehéz bármit is kezdeni. Szintén az abszolút, felső szemszögből kijelentett igazság, aminek relatív olvasata másképpen hangzik.
A többi idézetre és hozzászólásodra ugyanúgy ez a nézőpont jellemző, ami igaz, de nem egyedüli megvilágítása a kérdéskörnek. Szerintem.
Köszönöm hozzászólásodat!

Re: A guruk ideje lejárt?

Tervezem a választ, csak az idő választ el tőle, az viszont nagyon. Kicsit besűrűsödtek a mindenfélék.

Hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.
  • Allowed HTML tags: <a> <em> <strong> <cite> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd><blockquote><p><br>
  • A sorokat és bekezdéseket automatikusan felismeri a rendszer.

További információ a formázási lehetőségekről