A személyes fejlődés egyik alapvető fokmérője az egyén erkölcsi változásához kapcsolható. Milyen szabályok és célok irányítják életedet? Miben hiszel, mit tartasz kiemelten fontos emberi normának? Lélektani gerincvonalad ezen kérdések mentén szerveződik, érdemes megvizsgálni tehát, hogy milyen rendszer mentén értelmezhető ez a problémakör.

Az erkölcsi fejlődés egyik legmarkánsabb képviselője Lawrence Kohlberg, ki munkásságában három fő fejlődési szakaszt különböztetett meg. Az etikai beállítódás lényegében egy ív mentén tagolható, melynek origója a konvenció előtti erkölcs, tetőpontja a konvencionális, végpontja pedig a poszt-konvencionális szint.

Pre-konvencionális szakasz

Értelemszerűen a pre-konvencionális szint elsősorban a gyermekekre jellemző, jóllehet sok felnőtt is megragad ezen az etikai beállítódáson.
A konvenció-előtti szakaszban a cselekedetek fokmérője az azonnali következmény. A személyt teljes mértékben leköti az, hogy viselkedése milyen hatást vált ki a környezetéből, a cselekedetek az egó jótékony környezetének biztosítását célozzák. Az etikai beállítódás minden esetben az emberekhez való viszonyulásmódban nyilvánul meg. Ebben a szakaszban az egyedüli motiváló erő, hogy a külső személyekből elismerést váltsunk ki. Az egyedüli erkölcsi norma az autoritásra épül, következésképpen a nagyobb hatalommal rendelkező embertásaink által diktált szabályoknak kívánunk megfelelni. Minél jobban tudjuk követni ezt a normát, annál jobban érezzük magunkat, annál inkább eleget teszünk erkölcsi beállítódásunknak.
Tekintélyorientált etikáról van szó tehát, mely a tömegek bélyege. Minél nagyobb diktátor mellett létezünk, annál nagyobb eséllyel sodródunk az autoriter-etika irányába. Célunk, hogy a hatalmasságnak megfeleljünk, hogy elkerüljük a büntetést és kivívjuk az elismerést: ez az egyedüli esélyünk a túlélésre.

A fertőző tekintély

Néhány évvel ezelőtt olyan munkakörnyezetben dolgoztam, ahol a tekintélyelvűségnek ritkán tapasztalt magaslatait volt alkalmam megtapasztalnom. Az alkalmazottak rettegtek a kiszámíthatatlan főnöktől, ki függetlenül attól, hogy jelen volt, vagy sem, állandó rettegésben tartott mindenkit. Egy projekten dolgoztunk, az volt a feladat, hogy néhány óra alatt vázoljuk fel egy adott problémakörhöz tartozó paramétereket. Három óra alatt sikerült körüljárni a problémát, ekkor megjött a hatalmasság, és elkezdtem volna az eredmény bemutatását. A második mondatom után leintett és kijelentette, hogy mi ehhez nem értünk, úgyhogy gyorsan elmondja a receptet, mi meg jegyzeteljünk, mert így még tanulhatunk is valamit. Felvetettem, hogy talán érdemes volna mégis átfutni az elmúlt délelőtt eredményén, mert lenne néhány érdekes szempont, amit jó lenne megvitatni. Erre kifejtette, hogy ötszázezer év tapasztalattal a hátamögött nem ér rá holmi lúzereket hallgatni, örüljünk, hogy esélyünk van hallgatni Őt, a nemtomhány iskolával és oklevéllel rendelkezőt. Felemelő élmény volt.
Az erkölcsi beállítódást nagyban függ attól, hogy milyen környezetben ügyködünk. Az elnyomó hatalmasságok mellett meglehetősen nehéz a pre-konvencionális beállítódáson túllépni: önkéntelenül is a tekintélyelvűség irányába sodródunk azáltal, hogy az örökös mércét a felettesnek való megfelelés jelenti.

Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a tekintély-elleni lázadás is a tekintélyelvű beállítódáshoz tartozik. Előző bejegyzésemben írtam arról, hogy a vonzás törvénye értelmében teljességgel egyenértékű dolog valami mellett, vagy valami ellen cselekedni. A tekintély ellen nem lázadni kell, hanem egyszerűen ott kell hagyni. Nincs szükséged olyan főnökre, aki a szádba rágja az életet: nincs nagyobb veszteség a fejlődésmentes övezetben eltöltött éveknél.

Konvencionális szakasz

A konvencionális szakaszra jellemző a szabályoknak való feltétel nélküli engedelmesség. Bizonyos értelemben a konvencionális szakaszt is a tekintélyközpontúság jellemzi, azonban ezen a szinten az autoritás rendszerint egy kőbevésett szabály, vagy társadalmi norma. A legtöbb felnőtt személy ezen a szinten ügyködik, ez az az erkölcsi beállítódás, melyet még kellően ki lehet használni tömegek manipulálása érdekében. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy szabályok nélkül nincs társadalmi szerveződés, az emberi lét elengedhetetlen tartozéka a konvenciók létrehozása.
Társadalmunk konvencinális vázát a jogrendszer alkotja. A konvencionális beállítódásban élő ember nemcsak, hogy hisz a törvényben, de csak abban hisz. Ha az általa elfogadott törvény (legyen az vallási vagy társadalmi előírás) elfogadhatatlannak tartja házasság előtti közösülést, akkor ennek megszegése egyértelműen lelkiismeretfurdalást eredményez. A lelkiismeret minőségét az etikai beállítódás határozza meg. Ha az erkölcsi beállítódásod középpontjában egy Vezér, Guru személye áll, akkor a legnagyobb vétek, amit elkövethetsz, minden bizonnyal a Vele szembeni engedetlenség, hűtlenség lesz. Ha a tízparancsolatban hiszel, akkor nehezen tudod megmagyarázni magadnak serdülőkori szexuális élményeidet: addig fog nyomasztani az emlék, míg a konvencionális beállítódásodon nem változtatsz. Ezt kétféleképpen valósíthatod meg:

• Elsőfokú változási szint: új szabályokat teszel magadévá, azaz lecseréled az addigi meggyőződésedet egy másikra, melyben megengedett a házasság előtti szex.
• Másodfokú változási szint: túllépsz a konvenciókon és új, humanisztikus etika mentén kezdesz élni.

A konvencionális szintre jellemző a jó és rossz kategóriák mentén való gondolkodás. A szabály-orientált ember mindig tudja, hogy mi a helyes és mi a helytelen, általános fokmérővel vizsgálja magát és embertársait. A törvény az törvény, emberünk pedig mint egy jó zsaru, mindig tudja, hogy mit kellene tenni, ennek megfelelően ítélkezik és kritizál.

Poszt-konvencionális szint

A pre-konvencionális szinthez hasonlóan a poszt-konvencionális beállítódás az individuumot helyezi középpontba. Míg az előbbi az egyéni érdekre, az ego pátyolgatására összpontosít, az utóbbi az általános humanisztikus értéket, az emberi szabadságot helyezi középpontba. Aleister Crowley szavai nagyon jó példázzák a poszt-konvencionális etikai szint lényegét: CSELEKEDJ IGAZ AKARATOD SZERINT, ÉS EZÁLTAL BETÖLTÖD A TÖRVÉNYT. A poszt-konvencionális beállítódás lényegében az, amit Fromm humanisztikus etikának hív. Azok a személyek, kik ezen a szinten léteznek, hisznek a fejlődésben, változásban és a változatosságban. Nincs két egyforma helyzet, nincs két egyforma ember és két egyforma élet. Ami nekem jó, az neked nem biztos, hogy az; a világ változatosságra és asszimetriára épül.
A poszt-konvencionális beállítódás középpontjában általános, univerzális etikai princípiumok állnak. A törvény és princípium közötti különbség, hogy míg az előbbi meghatározza az elvárt viselkedést, az utóbbi csak a célt jelöli meg, a hozzá vezető utról nem mond semmit.

Ezen a szinten nincs abszolút jó és rossz, minden kevert, következésképpen a cselekedetek mögött húzódó döntések kompromisszumokra épülnek. Ez egyfajta bizonytalanságot eredményez, mellyel csak akkor vagyunk képesek együttélni, ha az én szintjén kialakul egy stabil centrum, egy biztos referenciapont. Véleményem szerint ez a Tanú életrekeltésével hozható kapcsolatba. Ebből következik, hogy az etikai fejlődés ezen szintje csak tudatos erőfeszítés révén érhető el: tudnunk kell a célt, értenünk kell a princípiumot és ekképpen kell cselekednünk. Nincs langyos középút, a poszt-konvencionális etika az erőfeszítés és tudatosság etikája, melyet "véletlenszerűen", puszta jóindulattal és carpe diemmel nem fogunk elérni. Legalábbis szerintem.
Fogalmazd meg tehát a magad törvényét és cselekedj annak megfelelően, következetesen. Egy törvény van mindenekfelett, melynek követése felszabadít: „Love is the law, love under will”.

Illusztrációk

• Michael De Caso, http://www.theartgallery.com.au/MichelDeCaso/