Gondolj bele, ha naponta többször megszaggatsz egy fejlesztőt különböző kérésekkel, minimalizálod az esélyét annak, hogy elmerüljön, hogy áramlat élménye legyen, azaz, hogy élvezze azt, amit csinál.

Valamelyik nap szíven ütött, amikor valaki elsütötte a poént: amikor nem vagy bent, jobban haladunk. Rosszul esett, de be kell látnom, hogy a megjegyzés jogos: akarva-akaratlanul akasztom az emberek munkáját azzal, hogy kérésekkel, észrevételekkel fordulok hozzájuk.

Az a minimum, hogy mostantól kezdve fejhallgatós embert csak NAGYON INDOKOLT esetben szólítok meg. Ilyenkor mehet a mail, skype message, bármi egyéb, csak maradjon, maradjon áramlatban... :)

Na de mikor szóljak egyáltalán a kollégához, ha állandóan füles van rajta? Mi van, ha olyan információra van szükségem, amiben segítségemre lehet? Nos, attól függ. Ha hosszabb, 5-10 perces beszélgetésre van szükségem, akkor célszerű a nap eleji standupon jeleznem, hogy közösen döntsünk a mikorról. Gyakran éppen a standup után érdemes beszélgetni, még mielőtt emberünk elmélyül a feladataiban. A másik kiváló időszak az ebéd utáni emésztőfélóra.

Ahhoz kell némi fegyelmezettség, hogy a napi feladatok beütemezése mellett ezt is végiggondoljam még a standup előtt.

A munkavállaló szolgálatában

Projekt vezetőként olykor előfordul, hogy az ügyfél által ejtett sebekkel terhelem a fejlesztőket, és ez nem jó. Minden helyzetben pozitívnak lenni nagyon nehéz dolog. Megfigyeltem, hogy sokkal jobban indulnak azok a reggelek, amikor előző nap pozitív pszichológiai irodalmat olvastam, vagy előadást hallgattam. Egyszerűen csak el kell árasztani az elmét lelkesítő témákkal, és ezáltal kiszorul a sok nyavalygás és panasz az ember agyából. Erre pedig minden munkahelyen nagy szükség van.

Nem a fejlesztőkre tartozik például az, hogy az ügyfél hetek óta késik a számla kifizetésével, és az sem, ha adhoc elvárásokat fogalmaz meg, melyeknek nehéz megfelelni. A projekt vezetőnek arra kell törekedni, hogy mindegyik pillanatban a lehető legjobban értse a túloldal motivációját, és megfelelő válaszokat adjon a kéréseire úgy, hogy a megvalósító csapat érdekei se sérüljenek.

Fontos ugyanakkor az is, hogy beszéljünk a fejlesztőkkel arról, hogy az adott fejlesztés milyen értéket teremt. Egy ennyire elvont területen, mint a informatikai fejlesztés, ez kiemelt fontossággal bír.

Vannak esetek, amikor problémássá válik valamelyik projekt, és félreértésekre ad okot, ha spekulálok, esetleg védem az álláspontomat. A túloldal rendszerint nem kíváncsi a bizonygatásra, őt csak az érdekli, hogy helyreálljanak a dolgok. Ilyenkor többnyire nem visz előre, ha lándzsát törünk az igazunk mellett. A békesség nagyobb érték az igazságnál.

Hosszú távon a munkatársak munkaélménye fontosabb az ügyféligényeknél

A megrendelővel történő első egyeztetéskor rendszerint részletesen kifaggatom a túloldalt az üzleti modellről. Ilyenkor nem az motivál első sorban, hogy mi az anyagi kerete a projektnek. Sokkal inkább azt vizsgálom magamban, hogy tudok-e azonosulni a felvázolt célokkal, az üzleti modellel, a megvalósítási elképzeléssel. Abban a pillanatban jobban foglalkoztat az, hogy a belső ügyfeleim, a kollégáim lelkesedni fognak-e a projektért, mint az, hogy mi az ügyféloldali elvárás.

Többször volt példa arra, hogy volt a projektnek anyagi fedezete,  és a megrendelő is jó arc volt, mégsem vállaltam el a munkát, mert nem hittem, hogy jót teszek vele a csapatnak, és ezáltal a cégnek.

Miből látható az, ha a belső ügyfél elégedetlen? Ha úgy csinálunk valamit végig, hogy nem értünk egyet a koncepcióval, csak lefejlesztjük, mert a megrendelő ezért fizet. Ilyen helyzet márpedig a legjobban előkészített projektek esetén is előfordul. Éppen ezért elsődleges fontosságúnak tartom, hogy a product owner proaktívan álljon az üzleti problémához, és képes legyen a csapattagok által megfogalmazott kérdésekre értelmes reakciót adni. A “mert az ügyfél ezt akarja” magyarázat bűzös, nem kívánt mondat számomra: többnyire azt jelzi, hogy valahol elvérzett az együttműködés a két fél között.

Az outsourcingról másképpen

A fentiek fényében talán nem kell részleteznem, hogy miért tartom fontosnak, hogy a megrendelők által kért feladatok vak végrehajtása helyett hatással legyünk a kivitelezés teljes folyamatára. Ha olyan üzleti modellben gondolkodunk, melyben csak a programozói erőforrást értékesítjük, akkor könnyen abban a helyzetben találhatjuk magunkat, hogy értelmetlennek tűnő problémákat oldunk meg újra és újra.

Hosszú távon hatalmas kockázatot vállalunk azzal, ha úgy gondolunk a programozóinkra, mind eladható szürkeállományra: elveszíthetjük a munka élménye fölötti kontrollt, és ezáltal a stabilitást is.

A legfontosabb ügyfeleink valójában maguk a munkavállalók. Abban a reményben csatlakoznak a céghez, hogy jó munkában lesz részük. Ha ezt megkapják, akkor szárnyalni fognak, és ha szárnyalnak, akkor sikerre viszik a bevállalt ügyeket.