Amikor a védőnő betoppan
v, 2007-09-30 20:19 13 hozzászólásA minap bejelentkezett a védőnő. A Kedvest hívta, s egy gyors etye-petye után közölte, hogy akkor most veszi a kabátját, és átszalad, hogy megnézze Annát. A lakás romokban hevert: az Alany szorgos munkásságának nyoma a kisszobától a konyháig átlengte a helyiségeket, gyakorlatilag mozdulni sem lehetett a sok kipakolt cucctól.
A haramia a bejelentkezés pillanatában éppen reggelijének utolsó banánfoltját mázolta a hűtő falára.
Mellesleg a Kedvesről tudni kell, hogy remek képességei közé tartozik a gyors és hatékony intervenció: egyfős kommandósosztagként képes eltűntetni néhány pillanat alatt a hajszáltól a kenyérmorzsáig minden idegen testet, ami a hajópadlót ékesíti. Szegény porcicáknak esélyük sincs létrejönni.
Aznap úgy tűnt, hogy a káosz legyűrte egy pillanatra a rendet: a kirámolt fehérneműk a szétszórt DVD-kel megszabták a nappali hangulatát. A főszervező kinyomta a maroktelefont, s tudta, hogy maximum öt perce van arra, hogy kidobja a fél tucat pelenkától szagló szemetet, és kipucolja a gyermekalmot annak lakójával együtt.
Sikerült minden fontosabb műveletet végrehajtani a védőnő érkezése előtt. A Kedves elégedetten közölte, hogy egy picit összekapta a futó lakást, mire a védőnők gyöngye megjegyezte, hogy a ne az ő, hanem a baba kedvéért csináljon rendet. Felvezetésnek nem rossz! Nem részletezem az ezt követő párbeszéd részleteit. Volt ott minden, mi mamának, s babának ingere: a biokajától a mozgásfejlődésig a teljesség igényével sikerült végigtárgyalni a kismamalét minden bugyrát. Szívesen taglalnám, de nem tehetem, mert bármennyire is igyekeztem felfogni a Kedves (utólagos) részletes elemzését, tekintettel a késői órára, csak a pikáns részekre tudtam fókuszálni.
A védőnő jóindulatánál csak a beszélőkéje nagyobb. Miután már végképp úgy tűnt, hogy nincs több téma, az éppen csimpaszkodó leányzó felé bökve így szólt: "El van kényeztetve? Neki mindent szabad, igaz?". Kikerülhetetlen kérdés: nem meglepő egy mindenre elszánt védőnő részéről.
Te, tényleg ezt kérdezte? , hüledeztem lelkesen, ezt hát, ha mondom, és te mit mondtál? , mit mondhattam volna? Kérdezd meg Annától! , vagy mondhattam volna például, hogy természetesen, hát hogyne volna elkényeztetve, hiszen ő az első baba, tehát minden bizonnyal elkényeztetik a szülei, de ha ez nem elég ok, akkor bizonyára a kórházi kálvária betegesen kötődő, túlféltő kotlósmamává és papává formálta őket, mint ahogyan ezt mindenki elvárja tőlük, természetesen. Kirámolja a ruhásszekrényt, mi hagyjuk, nahát, mikor fogja megtanulni, hogy nem szabad? Kipakolja a hagymát a kamrából, jaj, hogy tehet ilyet, miért nem zárjuk el az ilyesmit előle, s különben is mit keres egy kisbaba a kamrában? Széttapsolja a maradék kaját a kezével, s olykor a hajába is bedörzsöli, na ez mindennek a teteje! Túl sok mindent megengednek neki, nem lesz ennek jó vége, a fejükre fog nőni, el van kényeztetve, punktum!
Az elkényeztetés mítosza
A szülő legyen kemény, a gyermeknek tudnia kell a helyét a családban - szoktak érvelni az "én nem kényeztetem el a gyermekemet, mint te" okoskodással felvértezett szülők, védőnők, nagymamik, bébiszitterek, és úgy általában mindenki más, aki kívülről jobban látja a családi helyzetet, hiszen objektíven képes megítélni, hogy mit csinál rosszul az amúgy is kezdő szülőpáros.
Hogy a bánatban lehet elkényeztetni egy tíz hónapos csecsemőt?! Ez az, amit felfogni nem bírok. A szobatisztaság korszak előtt, amikor a csecsemő kisgyermekké lesz, meglátásom szerint nem beszélhetünk elkényeztetésről. Még nincs helye a nem-nek, mert még nem érzi és nem kell éreznie a korlátait. Ne próbáljunk egy egy évesnél fiatalabb gyermek világképébe beépíteni a tiltást, mert még nem jött el az ideje!
"A gyermek tanulja meg, hogy mit szabad és mit nem"
Az egyik szülőismerősöm mondta, hogy náluk az az elv, hogy semmit nem pakolnak el a gyermek útjából, hanem mindig figyelmeztetik, hogy mihez nem szabad hozzányúlni. Ez azért jó - érvelt a derék ember - mert a gyermek idejében megtanulja, hogy mit szabad és mit nem, következésképpen a későbbiekben is szabályozni tudják a viselkedését. 8 hónapos gyermekről beszélünk, ezt érdemes hozzátenni! Az alapvető bizalmatlanság csíráját ültetjük el a természetesen és egészségesen kiváncsi gyermek formálódó pszichéjében. Nem azt fogja megtanulni, hogy a virágváza tabu, hanem azt, hogy nem szabad engednie a kiváncsiságának, hogy a világ megismerésére irányuló erőfeszítés hiábavaló és rossz. Tegyük el azt a nyavalyás virágvázát, szereljük fel a gyermekzárakat azokra a szekrényekre, melyekre szükséges, zárjuk le a veszélyforrásokat, és hagyjuk, hogy csöppségünk felfedezze a lakást!
Annánk újra és újra elzarándokol kedvenc helyeihez, nap mint nap egy tucatszor kipakolja a cuccait, a könyveket, a lemezeket, a hagymákat, a szívószálakat, a műanyagflakonokat, mindent, ami az útjába kerül. A használati tárgyakat sokkal nagyobb lelkesedéssel, mint a játékait. Miért kellene megvonni tőle ezt az örömet?
Irányított nevelés vs. a szabad felfedezés öröme
Úgy gondolom, hogy a nevelés nem terelgetést kell, hogy jelentsen, hiszen a gyermek nem tabula rasa, amire a gondos szülő felpakolja a maga tudáshalmazát. A gyermek felfedező, kinek a kontextust kell biztosítani, kinek a tanulás elsősorban utánzás. A nevelés lényegében az, hogy teremtünk egy biztonságos, felfedezésre váró környezetet, melyben a lehető legnyugodtabb légkörben létezünk. Lehetőleg egyszerűen, amennyire lehet, hitelesen. Nincs szükség izzadságszagú fejlesztésekre, csak hiteles létezésre, melyet követni érdemes és lehet. Mályvacsiga erről szóló bejegyzése nagyon jól lefesti, hogy mire gondolok:
És igen, ahogy Liv is írta a feljődéstörténetben: a gyerek a mozgáson keresztül dolgozza fel élményeit. Sokat, sokat, sokat kell(ene) egy kisgyereknek mozognia, de struktúrálatlanul ám. Kertben fára mászni, rengeteget szaladni, sarazni a finommozgások érdekében, sokat hintázni, lógni. Nagyon nem tanácsos a gyerek-júdó, a gyerek-balett, egyáltalán, a szervezett gyerek-sport, hiába érzi úgy a szülő, hogy a gyerek rengeteg energiáját le kell vezetni. Viszont nagyon jó minden, amivel a gyerek elmehet a fizikai határáig, és a szülővel együtt végzi. Tehát pl. nagyon jó a szülőkkel menni futni, korizni, pancsolni/úszni (bár szigorú waldorfosok az úszást 7 éves kor alatt nem javasolják). Vekerdy is írta valamikor, hogy az óvodáskorú gyereknek naponta 3-4 órát kellene a szabadban szabad játékkal töltenie minimum, hogy fizikailag megfelően fejlődjön (mályvacsiga, 2007. augusztus 28., kedd 8:37).
Új hozzászólás
Hozzászólások
Azért elpakolás ide vagy oda, marad még elég "nem szabad", küzdünk is Timóval (14 hó) rendesen. Feláll a bevásárlókocsiban. Visszaültetem. vigyorogva feláll. Vissza. Na, akkor felguggol, hátha azt hagyom. A kis cseles.
Vagy a könyvek. Kiszed egyszerre tizet, odamegyek, visszarakom. Nincs "nem szabad", se szidás, csak mondom, hogy "itt a helyük". Megint kiszedi, megint visszateszem. Roppantul élvezi, esküszöm. Direkt megvárja, míg elmegyek onnan, szemberöhög és lesodor 5 könyvet. :-) Ha jövök felé, hogy irgumburgum, akkor odébbszalad és belesüllyeszti mindkét karját a virágcserépbe. Vagy beül a számítógép alá makremézni a kábelekkel.
Hehe. Jó játszmák ezek.
Sziasztok!
Egyszer már írtam és nem reagáltál rá. És ezt sem tudom szó nélkül hagyni, ugyanis felmerül bennem az a kérdés, ami benneteke nem: mikor kell elkezdeni haátár húzni a dednek? Mikor betöltötte az egy évet, vagy csak másnap?
Ha a gyereket lekötik, nézegetik vele a könyvet, sétáltatják, mutogatnak neki mindenféléket, bizonyára ritkábban pakol szét.
Amúgy vissza lehet tenni közösen, de miért éppen egy szakembernek mesélek, aki tudja és meg is mondja a tuttit?
Minden jót,Aviva
Más a határ és más a tiltás. Határ húzunk, adunk, naná. De pl. nem úgy, hogy rákiabálok, neadjisten (nem ezzel vádollak téged!) ráütök a kezére, ha a mosóporban gondol túrkálni, hanem elviszem onnan egy mondat kíséretében. Ha lehet, (nem mindig lehet), akkor nem használoma nem-et pici gyereknél. A forró sütőtől sincs eltiltva. De látnod kéne, mennyire jól érti már, ha annyit mondok, "forró". Hozzányúl, nem bír NEM hozzányúlni, de nagyon óvatos, fiygelmes. TUDJA, mire számítson.
Mondom, ezt nem lehet mindig, a szituáció szabja meg a határ-vonás mikéntjét.
Nem célom állandóan lekötni a gyereket. Sőt. Ez azt jelentené, hogy egész nap őutána futkosok, őt próbálom szórakoztatni, hogy jaj, nehogy szétpakoljon. Ezzel hosszú távon nem használok neki, mert nem tanul meg egyedül játszani, másodszor ezzel pont arra predesztinálom, hogy mindig ott kelljen lennem, és figyeljem, hoyg mit szabad, mit nem.
Nem tudom, érthető voltam-e. Lehet, hogy nem érted, hogy miért nem akarok a gyerekemmel egész nap játszani/foglalkozni, hiszen ezért szültem, nem? De ez most nagyon hosszú lenne ide.
Kedves Aviva!
Ebben a korban (és még jó ideig) a gyereknek az a legnagyobb öröme, hogy ő maga tevékenykedhet és ennek eredménye, látszata van. Ez mellett van a felfedezés öröme is. A próbálgatás. Meg tudom-e mászni a polcot? Le tudom húzni a ruhát? stb. stb. Lehet neki magyarázni, mutogatni is, amitől szerintem csak a szülő érzi jobban magát, hisz "neveli" a gyerekét, oktatja. Egy 10 hónapos gyereknek ha mutatok, nem azt nézi amire mutatok, hanem az ujjam hegyét. Azt lehet, hogy meg akarja fogni, de azon túl nem hiszem sokat ért bármiből is. Az éneklés, mozgásos mondókák ez alól kivétel.
Könyvet nézegetni sincs sok értelme. Leültethetem persze, de ebben a korban ha nem alszik, akkor mozog, felfedez. És az nem egy könyv lesz, hanem tárgy ami megfogható, amit lehetőleg a szülők kezében is lát.
Engem nem zavar ha pakol, van, hogy össze se szedem, persze a szemetest azért nem. Azon gyerekzár van. És át is tértünk a "nem szabad"-ra.
Nem érti, érzi a szülő hangját,hogy elveszik a kezét, hogy nem engedik be, de nem érti, hogy miért. Főleg ha felnőtteket lát olyat csinálni, amit neki nem szabad. Magyarázhatok bármit nem fogja megérteni, mert nem ezt látja tőlem, mert képtelen elvonatkoztatni pillanatnyi helyzetétől, és még sorolhatnám. Ha erélyesen tiltok, lehet,h lesz kondicionálás, megszokja, hogy nem lehet de az is csak egy szigorúan hasonló kontextusban. És továbbra sem fogja érteni miért.
Persze mindez 1 éves kor előtt. Utána már lehet, de véleményem szerint fokozatosan érdemes érvényesíteni a nem szabad-ot. A rögtön 6-7 dolog helyett kezdetben csak 1-2 dolog lesz nem szabad és az következetesen mindig és sosem túlmagyarázva. Lassan nemcsak érteni fogja, de keresni is fogja a határokat, hogy meddig mehet el. Ez a szakirodalom szerint a pszicho-szociális fejlődés anális szakaszára tehető időszakban kerül középpontba, ami jellemzően másfél évtől kb. 2,5-3 évig tartó időszakot öleli fel.
köszönöm a bejegyzést és a kiegészitéseket, ismét egy nagyon haszos olvasnivaló!
szigorúan tilos kategória(szüleim mindenre nemet mondanak, náluk lakunk, muszáj megkülönböztetni) : pénztárca, igazolványok, konnektor, elektromos vezetékek
nem: másokat bántani, ételt pacsmagolni-pocsékolni, kuka, vécé
pakolás vele jár, önálló felfedezés boldogság, "foglalkozást" kerüljük, figyelem viszont folyamatos
cimszavakért elnézést, szgép vacak
Aviva, arról, hogy jelenik meg a határprobléma a kisgyermekeknél, már tettem említést egy előző cikkben: A 3 legfontosabb nagyi-féle bölcseletről
Nem cél, hogy ritkán pakoljon szét. A cél, hogy természetes explorációs törekvése megnyilvánulhasson. Legalábbis én így gondolom...
Tapasztalatom szerint egy 1 évnél fiatalabb gyermeket nem lehet (és nem is célszerű) rávenni arra, hogy visszapakoljon. Ez szintén egy későbbi feladat lesz. Persze ez a saját nézőpontom, egyáltalán nem biztos, hogy igaz. El tudom képzelni, hogy más családban másképpen működik. A szobatisztaságra való hajlam pl. a hagyományos megközelítés szerint 1,5-2 éves kor körül kezd kialakulni; tudok olyan álláspontról, miszerint egy év előtt már jelzi a gyermek, ha könnyíteni akar magán, így nincs szükség pelenkára, mert a figyelmes szülő gyorsan reagálhat a jelzésekre.
A blog arra való, hogy saját nézőpontomat vázoljam fel, melyre más nézőpontokból reagálhatnak az olvasók. Nem célom, hogy a másságot elutasítsam, sajnálom, ha ez jött le a soraimból.
Előfordul, hogy nem minden hozzászólást reagálok le, úgy gondolom, hogy ezt a szabadságot lehetővé teszi a blog, hiszen itt nem e-mailezés folyik, hanem (csoportos) társalgás. Arra szoktam reagálni, amivel kapcsolatosan van gondolatom, igyekszem kerülni a tartalommentes, udvarias visszajelzéseket, azt e-mailben is le lehet rendezni.
Üdv!
Sziasztok!
Nálunk Lea teljesen magától pakol vissza ezt azt, például a dvdket konzekvensen odahordja mindig a dvdlejátszó tetejére a polctól, mert szerinte odavaló. Olyan nyolc hónaposan kedvenc játéka volt, hogy a parafa poháralátétket le föl rakta két polcról, meg akurátusan egymásra pakolta. De a csúcs, hogy amikor kipakolom a szennyest, ő párhuzamosan pakolja vissza, és minden kilógó ruhacsücsköt nagy gondossággal tömköd vissza:D Cukiság.
A nem szabadpt meg bizonyos szinten értt - a járdához közeledve már rázza a fejét. Én egyébknt a környezet bababarátosításának illetve az elvivés-elterelés híve vagyok. Egy gond van, ami nonstop hiszti: a csavarhúzó. Nagyon félet, higyha azzal rohangál, kiböki a szemét, viszont mivel folyon szerelek (költözés), ezért folyton azt akarja. Nem érti, hogy miért nem szabad neki.:(
A gyermeknevelés egyúttal saját magunk nevelése is. Ez egy új szituációhoz való alkalmazkodás részünkről is. Ebben szerintem nem az a lényeg, hogy 11 hónaposan még nem mondom neki a nemet, 13 hónaposan meg igen. Mert már akár 10 hónapos korától gyakorolhatom azt, hogy melyek lesznek a gyermek határai. Mert azért legyen határ, s a borospolcot mégse rámolja le, mert veszélyes, de a cserépkályha ajtajához se nyúljon mert, megégeti a kezét.
De talán mindegy, hogy ki mit is tart még megengedhetőnek és mit nem. A lényeg, hogy a szülők MINDKETTEN ugyan azt tegyék, és azt következetesen. Ne engedjen az egyik szülő meg valamit a másik meg tiltja ugyanazt....
Sokkal fontosabbnak tartom a határok megszabásánál mégis azt, hogy a gyerek IDŐBEN -azaz ne 10-kor- feküdjön le. Előtte -lehetőleg mindig azonos idősávban legyen a fürdetés....stb. Ez sokkal fontosabb annak érdekében, hogy a gyermek kiegyensúlyozott legyen. Itt most nem szertném kiterjeszteni arra az irányt, hogy egymás közötti megértés, szeretet, minta stb milyen fontos a gyermek életében.
Igen, bizonyára nem ilyen élesek a határok a fejlődési szintek között. A következetesség elve megkívánja, hogy ne egyik percről a másikra történjen az "átállás".
Kati fogalmazta meg az egyik este azt, hogy mostanában elterelgeti Annát a borospolctól (sic!) mondván, hogy ez az édesapáé. Azt mondja, hogy a visszatartás helyzetét akarja bevezetni lassan az Annával való kommunikációba, de egyelőre csak nagyon kevés kontextusban (egy-két helyzetben).
Nagyon fontos dologra világítottál rá Kálmán, magam is úgy gondolom, hogy a fürdetés és fektetés rituáléja fontos, hogy ugyanabban az "idősávban" történjen. Lényeges, hogy rituálék szabdalják fel a napi menetet, ezáltal kialakul egyfajta kontroll érzése, a kiszámíthatóság biztonságot ad.
A szülők közötti összhang akkor tud megvalósulni, ha kellőképpen egymásra vannak hangolódva a felek. Ha nincs összhang a két szülő között, nagyon könnyen ki tud alakulni a trianguláció, azaz a szülők lassan bevonják a gyermeket a játszmáikba. Szinte észrevétlenül kialakul az, hogy mindkét fél a maga oldalára akarja állítani a fogékony gyermeket.
Ugyanakkor a szülők közötti harmónia szerintem szükséges, de nem elégséges feltétele az általad említett összhangnak. Sok időre van szükség, és sok társalgásra, hogy a szülők gyermeknevelésről alkotott véleménye közeledjen egymáshoz. Ezáltal valósulhat meg az, hogy mindkét fél ugyanúgy, vagy legalábbis hasonlóképpen viszonyul a tiltás-megengedés témájához. Talán azért is érdemes időben, apró lépésekben elkezdeni a szabályozást, hogy a szülők is egymásra tudjanak hangolódni még akkor, amikor ez még nem égető probléma.
Szerintem a határvonal a járásnál húzható meg. Egészen odáig könnyen lehet olyan körülményeket, környezetet teremteni, ahol a tiltásnak egyszerűen nincs értelme, mert a polc nem elérhető, a szekrényajtó zárva, a gáztűzhely magasan van stb. Négykézlábas gyereket könnyen utol lehet érni egy zárt térben. Amint járni tud, nehezedik a feladat, mert kitágul a világ. Például elér olyan helyekre is, ahová eddig nem, nyilván a végletekig nem lehet felpakolni dolgokat. El tud távolodni tőlünk, például kifut az autó elé egy forgalmas utcán. Remekül fejlődik a kézügyessége, például nagyobb kaviccsal végig tudja karistolni a szomszéd autóját. Tehát itt már nyilván előkerülnek a fokozatok, ahol vannak tűrt és egyértelműen tiltott tevékenységek. A járás egy éves kor körül alakul ki, de ugye egyénenként változó. Nálunk mindenképpen ekkor jött elő ez a feladat, hogy tiltani is kell. De mi például a határt ott húztuk meg, hogy élet, testi épség, vagyonban okozott különösen jelentős kár :) Mert például egy könyvet darabosra széjjelrágni vagy mindent szétpakolni, aztán kajával festményt gyártani a festett falra - ha nem is támogatott, de - tűrt kategória. A következetesség pedig szerintem ott nyer értelmet, amikor a gyermek elkezd beszélni, mert ott már értelmesen (hovatovább elképesztően kreatívan) meg kell tudni magyarázni, hogy miértis :)
Igen a járás abszolút egy határvonal volt. Egy csommó dolgot feljebb kellett pakolnunk, s ami addig nem érdekelt, hogy mely növények megevése mivel jár hirtelen elkezdett érdekelni.
Ma például a szerintem kifejezetten értelmes lányunk az egyik kemény téglalalp alakú ágypárnával megtanult lépcsőn lecsúszni. Ügyes, de baromira nem örültem, hogy tönkre fogja tenni. Még egy lecsúszás engedélyezve, és utána vissza a helyére mert...
Huh, a kedvenc védőnősömet muszáj elmesélnem. A hármas sorszámú gyerek születése után volt egy bokatörésem, mentő, kórház, műtét, így a védőnő saját menetrendjéhez képest egy teljes hét késéssel toppant be újgyereknézőbe. Épp a csúcson voltam, műtét után három nappal, még csövekkel, fekvőgipsszel, szoptatás miatt nulla fájdalomcsillapító, öninjekciózás, hogy ne legyen trombózis, közben frász, hogy ez hogy hat a szoptatott gyerekre, mert arra nincsnek klinikai adatok, ki látja el a háztartást, hogy oldom meg a középső vadonatúj helyzetét, aki ráadásul végigélvezte, hogy mentő, anyát viszik, szomszéd marad a kicsivel meg vele. Na ebbe a szituációba érkezett a lelkes és jólfésült védőnő, majd ismertette, hogy szoptatás ideje alatt nem szabad K betűvel kezdődő ételeket fogyasztani. De udvariasan nem mondtam neki, hogy pillanatnyilag azt eszem, amit valaki nagylelkűen elémtesz. Na védőnők problémamegoldó képességéről ennyit.
Egyetértek, mi is próbáljuk úgy alakítani a lakást, hogy amit lehet, azt szabadjon is. Amit meg nem szabad, azt próbáljuk lehetetlenné tenni.
A nem szabad kifejezést azért igyekszem megértetni és használni néha, hogy ismerős legyen a fülének.
Ha elveszek egy olyan dolgot, amit nem szabad, akkor mondom is, hogy ezt nem szabad.
Lehet, hogy még nem érti meg, lehet, hogy részben megérti, de azt elvárni, hogy betartsa, még nem lehet (az enyém 14 hónapos múlt).
Most leggyakrabban azt mondom, hogy nem szabad a keljfeljancsit a földhöz vágni. Amit tényleg fontos nem földhöz vágni, azt nem adom a kezébe.
De én nem csak azt teszem a nem szabad kategóriába, ami veszélyes, vagy kárt okoz, hanem azt is, ami engem nagyon frusztrál.
Éppen ezért nálunk nem szabad minden szekrényből kipakolni, mert a bepakolással én dolgoztam, ruhát hajtogattam, stb. Szeretném, ha a fiam megbecsülné, amivel valaki dolgozott, még ha én magam vagyok is az a valaki.
Szeretném, ha majd elvárhatnám tőle, hogy tekintettel legyen rám, még a hülyeségeimre is néha, hogy a szekrényben márpedig rendnek kell lenni.
Emberként sem vagyok tökéletes, szülőként sem leszek az. Azért igyekszem.