A tanuló-központúságról, az aktív tanulásról, a blogról mint tanulási eszközről, az élethosszig tartó tanulásról.
Imádom Carl R. Rogerst. Egyszerűen nem tudok betelni vele. A Valakivé válni c. könyvéből már többször idéztem az oktatás kapcsán, de még egyszer sem vágtam be a teljes 13 pontot, melyben a tanítás értelmetlenségéről ír felettébb szuggesztív módon. Következzen tehát a bűvös 13 paragrafus egyéni kommentezéssel!
A dacot kiváltó okok a nevelésben rejlenek: olyan tényezőktől függenek, mint a túlzott korlátozás, elkényeztetés, vagy közönyös magatartás, következetlen napirend, a szavak és tettek közötti összhang hiánya. A dac végeredményben a gyermek én-védelmi mechanizmusának is tekinthető. A világban tapasztalt kiszámíthatatlanságra adott reakció arra szolgál, hogy fenntartsa a saját én-integritását, s mint olyan a dac a psziché immuntevékenységének egy formája.
Az aggodalmaskodó szülő tiltások és utasítások özönével árasztja el gyermekét. A túlzott jószándék aztán oda vezet, hogy a veszélytelen helyzetekben is segíteni szeretnénk gyermekünknek abban, hogy rendeltetésszerűen használja a csúszdát, a hintát, a libikókát, a macit, az ajtót, a lapátot és úgy általában mindent.
Vigyázz, mert rám szórod a homokot! Ez a Te lapátod, ezzel ásd a lyukat, de ne olyan hévvel, mert homokos leszek! Játszóruhás harmincas magyarázta mindezt egyesztendős lányának, ki nagyívű gesztusokkal pakolta a szemcséket kupacról kupacra. Úgy tűnik, hogy a célnak megfelelő rövidnadrág és szandál homok ellen nem véd, vontam le magamban gyorsan a következtetést, miközben kajánul sandítottam az odatotyogó lányomra.
A pszichológusok többsége egyetért abban, hogy egyes személyiségjegyek már kora gyermekkorban maradandóan kialakulnak. Az alábbiakban arról szólok, hogy a Jung-féle személyiségtípusok miként jelennek meg csecsemő- és kisgyermekkorban.
Saját magára. Nem az anyjára és nem az apjára, hanem magára. Nehéz ezt belátni: mindkét szülő szeretné, ha minél több vonást ismerhetne fel gyermekében. Nehéz lemondani arról, hogy gyermekünkben ne önmagunkat lássuk örülni, futkosni, tombolni.
Gyakran provokálom ki a szülőkből a kérdést: mikor és mennyit szabad hagyni a gyerkőcöt képernyő előtt ücsörögni? A televízió a gyermeknevelés központi kellékévé vált, sok családban nélkülözhetetlen a közös sorozatnézés, a délutáni showműsorok követése. A tv a szórakozás központi kiszolgáló egysége, minden konfigurációban: szülőknek és gyerekeknek, csak szülőknek, csak gyerekeknek.
Megszoktuk, hogy intézményesített keretek között tanulunk, fejlődünk, haladunk. Nincs ez másképpen a spiritualitás terén sem: szükségünk van mentorra, útmutatóra, mesterre, hogy irányított módon haladjunk a szellemi úton. A guru hiánycikk, úgyhogy gombamód sokasodnak akvázi-spirituális képzések intézményesített formái. Többnyire kiválasztottaknak, többnyire elit módon. Mert mindenki fejlődik: ha kell, ha nem.