A pszichológusok többsége egyetért abban, hogy egyes személyiségjegyek már kora gyermekkorban maradandóan kialakulnak. Az alábbiakban arról szólok, hogy a Jung-féle személyiségtípusok miként jelennek meg csecsemő- és kisgyermekkorban.

A jungi személyiségtipológia két dimenzió mentén határoz meg egy mátrixot, melynek egyik tengelyén a libidó orientáltsága, a másik tengelyén pedig a kognitív színezet jelenik meg.

Kifelé vagy befelé?

Az extravertáltaknak az ingerküszöbük magasabb, így nagyobb intenzitású ingerekre van szükségük, mint az introvertáltaknak, kiknek az alacsony ingerküszöb miatt a kisebb intenzitású inger is intenzívebb élményt eredményez.
Az a gyermek, aki napközben sokat sír, ám az éjszakát zavartalanul végigalussza, vélhetőleg introvertált alkat: a nappali intenzív ingerhatások megterhelik, az éjszakai csend pedig nyugtatóan hat idegrendszerére.
Ha porontyunk jellemzően éjszaka sír sokat, ám nappal szemmel láthatóan elemében van, ez utalhat extravertált alkatra. Az extravertált gyermekeknek nagyobb szükségük van arra, hogy éjszaka is érje őket inger (gyenge fény, a kiságyban elhelyezett játékok, a szomszéd szobából átszűrődő hanghatások).
Az introvertált gyermekek rendszerint visszahúzódóbbak, hajlamosabbak a szorongásra, kreatívak, érzékenyek és sebezhetőek. Az extravertáltak hangadóak, dominánsak, harsányak, kezdeményezők, szociábilisak. Amire az introvertált csökönyösséggel reagál, az extravertált hisztirohamot kap.
Természetesen többnyire nem vegytiszta ügy, hogy gyermekünk melyik kategóriába sorolható: sokkal inkább tendenciaként, mint skatulyaként érdemes kezelnünk a személyiségtipológiát.

Gondolkodó vagy intuitív? Érző vagy érzékelő?

A személyiségorientáció mellett Jung megfigyelte, hogy attól függően, hogy milyen kognitív funkció dominál a külvilághoz való viszonyulásban négy féle személyiségjegy érhető tetten:

• érző,
• gondolkodó,
• érzékelő,
• intuitív.

Az első kettő racionális (tudatos), az utóbbi kettő pedig irracionális (tudattalan) színezetű. Ha az orientációt ötvözzük a kognitív funkcióval, nyolc féle személyiségtípust kapunk a fenti táblázatnak megfelelően.
A racionális szférához tartozó érző/gondolkodó páros a megfontolt, elemző, strukturált, bal agyféltekés dominanciát jeleníti meg, az irracionálishoz tartozó érzékelő/intuitív típusok pedig a szintetizáló, formabontó, jobb agyféltekés működést összegzik. A jungiánus személyiségmodellben a tudatos és tudattalan működés minden vonatkozásban egymással komplementer, egymást kiegészítő funkcióként jelenik meg. Például az introvertált-érzékelő személyiségtípus tudattalanjára az extravertált-gondolkodó jellemző. Ennek megfelelően egy született művész álmaiban sokkal több explicit-racionális motívum jelenik meg, mint egy politikuséban.

Szülői vágyak vs. a gyermek adottságai

Az előző írásomban szó volt arról, hogy a szülő feladata, hogy saját elvárásait háttérbe szorítva teret adjon a gyermek egyéni kibontakozásának. Nem az a feladat, hogy a gyermek adottságaitól függetlenül sakkzsenit, vagy éppenséggel informatikust neveljünk belőle, hanem az, hogy felismerjük azokat a jeleket, melyek alapján kirajzolódik egy tőlünk független, önálló személyiség. Ebben segítségünkre lehet egy személyiségtipológiai modell: ha időben észleljük, hogy gyermekünk a jungi tipológia mentén melyik kategória felé húz, lesz néhány támpont arra vonatkozóan, hogy milyen irányba érdemes terelnünk őt.
Az alábbiakban górcső alá veszem a négy kognitív jellemzőt. Ha megértettük a fenti kategóriák lényegét, nem marad más hátra, mint a személyiségorientációval ötvözve felvázoljuk magunknak a nyolc jungi személyiségtípust.

Gondolkodó - Intellektuális / kognitív érzékenység

Ebből a kategóriából kerülnek ki a Ranschburg-féle Gepárd-kölykök. Ezek azok a gyermekek, akik belehalnak az unalomba, ha lexikális tudást csöpögtetsz beléjük anélkül, hogy rámutatnál az összefüggésekre. Alkotóelemeire szed szét mindent, ami az útjába kerül, folyamatosan ismétli, hogy miért így miért úgy, valósággal szétszed a kérdéseivel. Ez a fajta érzékenység a melegágya a későbbi jó racionális készség kifejlődésének; ez a tudóslét háttere.

Érző - A motoros érzékenység

A nehezen kezelhető kölykök kategóriája. Nehezen viselik el túlzott mozgékonyságukat, a hadarást, dadogást, a kialakult tikkeket, ezek a gyermekek magasabb fordulatszámon élik le életüket, mint embertársaik. Ez a mozgásos nyugtalanság és kielégíthetetlenség jellemzi őket, és ez a fajta felpörgetett létforma rendszerint kivételes intelligenciával és felfogóképességgel társul.
A szülők és tanárok részéről nagy türelemre van szükség, hiszen a sebességtől ketyegő gyerkőc mindent sokkal gyorsabban elvégez, mint ahogy azt elvárnánk tőle. Talán ezekkel a gyermekekkel szemben van a legtöbb elfogultság mind negatív, mind pozitív értelemben: az előbbire példa a hiperaktív megnevezés, az utóbbira az indigó gyermek. Meglátásom szerint lényegesen objektívebb és találóbb a fimóta szó, mely mentes ezektől a zavaró konnotációktól. Ajánlom a fimóta gyermekek szüleinek dr. László Zsuzsa: Az örökmozgó gyermek c. művét.

A fimóta gyerekek 60-70%-nál 2 éves korban már diagnosztizálható a tünetcsoport. Jellemzi őket az átlagosnál sokkal magasabb aktivitási szint és az óvatosság hiánya. A fimóta gyerekek közül háromszor annyian szenvednek súlyosabb balesetet, mint kortársaik. Gyakran tesznek kárt a környezetükben is. Állandó, szoros felügyeletet igényelnek. Hamar elunnak bármit és gyakran váltogatják tevékenységüket. Ugyanakkor nagyon makacsok, akaratosak. Szinte lehetetlen eltéríteni őket attól, ami az adott pillanatban érdekes számukra. Ha valami nem sikerül, vagy ha valamit nem kapnak meg azonnal, könnyen sírni vagy üvölteni kezdenek, illetve dührohamot kapnak. Többnyire később lesznek szobatiszták, később kezdenek rajzolni mint kortársaik (id: dr. László Zsuzsa: Az örökmozgó gyerek, Milyenek a fimóta kisgyerekek?)

Érzékelő - Az érzékszervi érzékenység

A gondolkodó/érzékelő létforma közti különbségről a leggyönyörűbben Hermann Hesse ír a Narziss és Goldmund c. művében. Narziss, a finomlelkű, sápadt ifjú, ki életét a kontemplációra, a tudós létben való elmélyülésre áldozza, míg barátja, Goldmund szemmel láthatóan szenved az egyházi iskola zárt rendszerében. Úgy dönt, hogy félbehagyva tanulmányait, nyakába veszi a világot, hogy megtapasztalja az érzékiség minden bugyrát. Míg Narziss fokozatosan távolodik a földi léttől, Goldmund egyre jobban átéli azt, az előbbi a transzcendenciában, az utóbbi az immanenciában keresi ugyanazt a Megváltást. A könyv utolsó jelenetében sok év múlva ismét találkozik az immár tudóssá érett Narziss a kiforrott szobrásszal, Goldmunddal.
Nincs még egy ilyen irodalmi alkotás, mely ilyen mélységekben dolgozná fel az emberben lévő kettősséget. Mindkét út oda vezet: mind a kontemplációban, mind a művészi alkotásban való kiteljesülés felszabadít.

Ha egy pedagógus elmegy családlátogatásra, és az anyuka előveszi a most hat-nyolc éves gyerek csecsemőkori képeit, amelyeken azt látja, hogy a babának minden képen le van csukva a szeme, mert zavarja a vaku, akkor felmerül a gyanú, hogy itt egyfajta érzékszervi érzékenységgel van dolgunk. Ugyanez a gyerek már babakorában kétségbeesetten hozza az odafigyelő szülő tudomására, hogy bizonyos ruhadarabok szúrják őt. Akinek az ingecskéjéből ki kell vágni a címkét, mert fölsérti a bőrét, és allergiás foltokat produkál. Ez az érzékszervi túlérzékenység megmutatkozhat abban is, amikor azt mondja az anyuka: „Tetszik tudni, olyan érdekes, hogy ott van az én hat hónapos gyerekem a kiságyában va a járókájában, nyugtalan és sír, és egyszer csak a rádióban megszólal valami Mozart, és akkor az én kisbabám elhallgat, és elbűvölten hallgatja a zenét.” Erre oda kell figyelni. (id. Beszélgetések nemcsak gyerekekről, Ranschburg Jenő, 130 o.)

Intuitív - A fantázia érzékenysége

Rendkívüli önreflektív képességgel megáldott gyermekekről van szó, akik a legkisebb játékszer köré is egy képzeletbeli játékparkot építenek fel, kik képesek elszöszölni naphosszat úgy, hogy közben fel sem tűnik, hogy ott tevékenykednek mellettünk. A karrierista szülő rákfenéje ez a fajta gyerek: nem verseng, nem kooperál, nem buzog és nem éltanuló. Ezzel szemben gyakran elbambul, nem követi az eseményeket, mereng.
Az intuitív gyermeket ha felemészti a versengésre buzdító környezet, szorongó, neurotikus felnőtt lesz; ellenben ha hagyjuk kibontakozni a maga tempójában, a lassan érő folyamat meghozza a gyümölcsét. Leginkább az irodalmi tehetségek kerülnek ki az ilyen gyerekek közül, míg a motoros túlérzékenység nagyon gyakran a későbbi sportolók veleszületett háttere lehet, az érzékszervi túlérzékenység pedig sokszor képzőművészeti tehetséget rejt (Ranschburg, 132. o).

Az oktatási rendszer és a személyiségtípusok

Érdemes végiggondolnunk azt, hogy a teljesítményorientált oktatási rendszer melyik személyiségtípusoknak kedvez. A négyből csak az első csoporthoz tartozó gyermekek érezhetik elemükben a frontális oktatásra épülő hagyományos oktatási rendszerben. A fimota gyermeket kikészíti a mozdulatlanság (sok órai padban ülés és fókuszált figyelem), az érzékelő gyermekre nem hat igazán a sok elmélet (neki elsősorban alkotótevékenységekre van szüksége), az intuitív gyermek pedig tipikusan az a kölyök, aki lefagy, ha váratlan pillanatban rászól a tanítónéni, hogy „folytasd, Istvánka”.
Figyeljük meg csöppségünket, hogy melyik személyiségtípus jegyei érhetőek tetten a leginkább viselkedésében! Erősítsük meg benne a felfedezett irányvonalat: abban lesz igazán jó, amihez zsigeri adottságokkal rendelkezik.

Ajánlott irodalom

• Bennett: Az igazi Jung, Animula Kiadó, 1999
• Ranschburg Jenő: Gepárd-kölykök, Urbis Kiadó, 2004
• Révai Gábor: Beszélgetések nem csak gyerekekről, Park Kiadó, 2007
• Vekerdy Tamás: Felnőttek és gyerekek, Sziget Kiadó, 2006
• Dr. László Zsuzsa: Az örökmozgó gyerek
• Hermann Hesse: Narziss és Goldmund, Cartaphilus Kiadó,
• Marcus Buckingham & Donald O. Clifton: Fedezze fel erősségeit – Most!

Illusztráció

• Gregory Colbert: Ashes and snow