web

Abból is a kettő pont nullás őrületről. Idővel a három pont nullásról is, ha a kettő pont nullást elismerik.

Hogyan tervezzelek?

Vége az első hétnek. Talán ez az első olyan közös kurzusunk, melyben nem egyértelműek a dolgok, és olykor nem értjük egymást. Különböző nézőpontot képviselünk, és ez így is van rendjén.

Felhő

Kevin Kelly számos előadásában és cikkében arra hívja fel a figyelmet, hogy az internet által összekötött számítógépek hálózata most érte el azt a komplexitási szintet, amit egy emberi agy képvisel. A világ összes számítógépének komputációs ereje körül-belül egy emberi agy számítási erejével mérhető össze.

2. Hogyan lesz az emberből szoftver-ergonómus?

2002 nyarán költöztünk Budapestre. Néhány interjú után egy kis cégnél kötöttem ki, név szerint a Median WebDesign Kft.-nél. M. interjúztatott, a cég tulajdonosa és ügyvezetője. Olyan embert keresett, ki tanulékony, sokféle munkát ellát, hajlandó kísérletezni, éjszakázni, ha a szükség úgy kívánja, és persze mindezt kevés pénzért.

1. Az informatika és pszichológia határán

planeTízezer méter magasságban, 750 km/óra sebességgel tartok Milanó felé. A cél, hogy holnap reggeltől szombat estig a Central European Usability Conference eseményen okuljak. A torinoi usability konferencia jó ürügy arra, hogy végre elgondolkodjam azon, hogy milyen szakmát is gondolok a magaménak. Mivel foglalkozom nap mint nap? Mit jelent szoftver-ergonómusnak lenni, honnan jöttem, merre tartok?

Pillangó-effektus az interneten

Közhelyszerű megállapítás: az internet az emberek közötti távolságok áthidalását teszi lehetővé. Carr szerint az egységes világ víziója nem az egyedüli forgatókönyv, még ha a legvalószínűbbnek tűnik is. Az internet működése apró műveletekre, ún. kattintásokra vezethető vissza, melyek egyszerű izolált eseményekként bonyolult hálózatokat képeznek. A kattintások mögötti döntések logikája meglehetősen jól modellezhető. Adott tehát egy hálózat, melynek csomópontjai a webhelyek, a kapcsolatokat pedig a linkekre való kattintás írja le. Barabási munkássága óta tudjuk, hogy az internet skálafüggetlen hálózat. A kapcsolatok erőteljesen befolyásolják egymást, a legkisebb eltérések a sok billió döntés által valóságos törésvonalakká nőhetnek. Kelet Ázsiában egy pillangó meglebegteti a szárnyát, minek következtében Közép Amerikában kialakul egy hurrikán. Az internetre is jellemző a meteorológia ismert jelensége, a pillangó effektus? Carr: "There's reason to believe, or at least to fear, that this effect, inherent in large networks, may end up turning the internet into a polarizing force rather than a unifying one." vö: Nicholas Carr: Tribes of the internet