Vegyünk-e hitelre lakást? - 2. rész
k, 2008-02-26 20:37 5 hozzászólásA válasz röviden: igen. Bővebben: attól függ. Az történt ugyanis, hogy vásárolunk hitelre lakást. Nem álltatom magam: továbbra is úgy gondolom, hogy nem létezik kedvező lakáshitel konstrukció, ennek ellenére beadtam a derekam. Ugyanis az első lakást nem befektetés céljából veszi az emberfia, hanem azért, mert maga által alakítható környezetre vágyik, olyan közegre, melyet a saját arcára formálhat.
Nos, bármennyire is kedvező körülmények között bérlem a lakást, erre azért nincs módom.
Szóval ha ismét összevetem a 10 éves várakozási időt a 10 éves kölcsönszerződés ellenében, akkor az anyagi szempontok mellett érdemes figyelembe vennem azt is, hogy tíz év múlva éppen tíz évvel leszek öregebb. Tíz esztendőt lakok olyan kompromisszumok által diktált közegben, melyet nem érzek magaménak, mert nem az. Emellett sokkal nagyobb szabadsággal rendelkezem, mert a megspórolt anyagiak nagyobb mozgásteret tesznek lehetővé, mint a lakáshiteles létformában, de sem a gyermekeim, sem a párom nem fogja otthonának érezni igazán azt, ahonnan bármikor kitessékelhetnek.
A hitel érintése
Émelyeg a gyomrom, valahányszor a hitelre gondolok. A banki ügyintézés során számtalanszor írtam alá az ívet, hogy igen, biztosan akarom, sőt az apró betűs rész ismeretében is szeretném, hogy a sci-fi-be illő dátumig havonta megcsapolják számlámat, igen, szeretném, hogy ha egyetlenegy alkalommal előfordul, hogy nincs elég fedezet a számlámon, akkor egy hónap alatt felkerüljek a bankok között forgó fekete listára, továbbá akarom, hogy eladják a fejem fölül a kérót, ha már nem bírom fizetni kamatokat, és végül tisztában vagyok azzal is, hogy bár nem adóstársam a feleségem, tulajdonképpen az.
Az igazság az, hogy nem bírom átlátni az összes bugyrát mindennek, s talán ez az oka annak, hogy úgy hat rám, mint a gyomorszájon rúgott kölyökre a hidegzuhany. Volt ugyanis egy barátom, aki a legváratlanabb helyzetekben gondolta úgy, hogy akkor most belekönyökölhet a hasam felső felébe. Úgy, piszkosfredesen.
Barátok közt
Szűk környezetemben többeket is utolért a fészekrakós nyavalya. Nemrégiben spontán kialakult az anonim hitelvállalók klubja: a vállalati itató árnyékában egymás fülébe suttogjuk a várható devizaárfolyamról szóló kulisszatitkokat.
A hitel alattomos jószág: szerződéskötéskor jól pofánvág, majd lassan rátelepszik a válladra, hogy érezd, igazi családfenntartóvá lettél. Gyúrd vissza a gyomrodból feltörő ki a fene lesz képes évtizedekig törleszteni ezt a sok milliót?! fílinget és költözz!
Új hozzászólás
Hozzászólások
Nyugtasson meg a gondolat, hogy amennyit kifizetsz törlesztőrészletre, pontosan annyit fogsz fizetni albérletre is, idővel pedig többet. Amíg a hiteled összege csak a forinthoz viszonyítva ugrál, addig az albérletek ára a piaci mértékekhez képest emelkedik. Ha felveszel 10M-t 20 évre, mennyit fogsz fizetni havonta? 80e-et? Albérletre is elmegy ugyanennyi. Ha bebukod a hitelt, még mindig ugyanott vagy, mint az albérlettel :]
--
Aries
Nem ott vagy. Előrébb. Ugyanis ha bebukod a hitelt, és persze nem irreálisan sokat vettél fel, akkor még mindig eltudod adni a házat, ami akár áron alul is annyit ér, hogy marad még pénzed, akár pl albérletre. Ha pedig albérletben válsz fizetés képtelenné, na az már sokkal nehezebb ügy...
Egyébként jótanács: mi amikor felvettük a családi ház építésre a hitelt pont ilyen megfontolásból 6 havi törlesztőrészletnyi pénzt félretettünk belőle egy bankszámlára, amihez semmilyen körülmények között nem nyúlunk. Ha gond lenne a munkámmal, akkor az lenne egy olyan biztonsági puffer, amivel az átmeneti időszak finanszírozható lenne. Én ezt elég jó megoldásnak tartom, amivel ésszerű mértéküre csökkenthetőek a kockázatok.
igen, a félretevés valóban biztonságot jelent. Hitellel terhelt lakást eladni persze messze nem piaci áron lehet, szóval ha gond van, akkor bizonyára veszít az emberfia néhány milliót az üzleten. Attól még igaz, hogy van egy csomó kiút a szorult helyzetekből is, úgyhogy nem érdemes félni.
Nagyobb problémát jelent, ha gazdasági krach van.
Örülök tulajdonképpen, hogy megemlítesz, még ha ilyen furcsa-stupid-abszurd lakáshitel kapcsán is, ugyanis én vagyok az a bizonyos (és helyesbítenék: NEM VOLT) barátod, aki annak idején többször gyomorszájon vágott. Szeretetből... Lökhetsz egy pár sort ha arra érdemesnek találod, nagyon örülnék neki, hátha egy kölcsönös gyomorszájvágásra összefutunk egyszer. Bocs a többiekől az off-ért.
Looooool!
meglehetősen egyedi módját választottad a kapcsolatteremtésnek... :)