Képzés a konnektivizmusról
k, 2009-12-08 15:44 4 hozzászóláspp barátommal közösen indítunk egy hat hétig tartó képzést a konnektivizmusról. Célunk, hogy ismertté tegyük Magyarországon a hálózatalapú tanulás szemléletét. Ha ki szeretnéd próbálni, hogy miként lehet szervezett módon, web 2.0-es technológiákat használva tudáshálót építeni, csatlakozz!
Beharangozó - Gen Y/Z verzió
Te is ágyazd be az oldaladba! Másold ki az alábbi HTML kódot: <script type="text/javascript" src="http://wanimoto.clearspring.com/o/46928cc51133af17/4b1e61a291b7809e/46928cc51133af17/921f14ec/-cpid/7f1103de7bbe4c90/-EMH/240/-EMW/432/widget.js"></script>
Beharangozó - Gen X verzió
Te is ágyazd be az oldaladba! Másold ki az alábbi HTML kódot: <script type="text/javascript" src="http://wanimoto.clearspring.com/o/46928cc51133af17/4b1e56276268c710/46928cc51133af17/50f8962f/-cpid/4ca293e81273f653/-EMH/240/-EMW/432/widget.js"></script>
Beharangozó - Gen baby-boomers verzió
HTK01 - Beharangozó from István Palócz on Vimeo.
Új hozzászólás
Hozzászólások
Szia Zsolt!
Alapvetően ezt az egész konnektivizmus dolgot nem hiszem. De utalj rá, ha gondolod, hogy hol hibás a gondolatmenetem:
Középiskolában tanítok, szerintem a mostani diákok alapvetően ugyanúgy tanulnak mint mi, csak részleteiben máshogy (kevesebbet/többet, nem az Új Magyar Lexikont böngészik, hanem a Wikipédiát, nem órák előtt másolgatják egymásról a házit, hanem elkérik MSN-en, stb.)
Idézet "Az integratív tanulás felé" c. könyvedből:
A nebuló az információt rendkívüli gyorsasággal szippantja fel a médiumtól függetlenül. A digitális generáció a különféle médiumokon megjelenőinformációt virtuális ismerősei segítségével azonnal újraértelmezi. A passzív olvasó a rögtönzött viták révén egyben oktatóvá és új tartalmak előállítójává válik. A tudás a leghatékonyabb módon szerveződik újra és újra teret adva egy új minőségnek: a valós idejű interaktív tanulásnak.
-Szerintem ez nem így van. "rögtönzött viták révén egyben oktatóvá és új tartalmak előállítójává válik"
Ez akár még igaz is, de milyen minőségű ez az oktatás, és milyen minőségűek az új tartalmak?
Vegyük példának a mostani influenzaoltás kell/nem kell vitát. Tekintsünk egy diákot, aki kisötösért kiselőadást készül tartani ebből, és kezdetben kábé annyit tud a témáról, hogy immunizálás = elölt kórokozóval immunreakció kiváltása, ezáltal védelem a későbbi élő kórokozók ellen.
"Az n‐generációs tanuló jegyzeteit nem fiókban, hanem nyilvános blogjában tárolja; az erre adott visszajelzések elősegítik az életképes gondolatok fennmaradását."
-Tehát a blogjában szedi össze a gondolatait, hogy azokat a többiek kritizálják. Ráizzítja a Google-t, talál végtelen sok oldalt, minden találatból végtelen sok további elágazási lehetőséget.
Például a Guillain-Barre szindróma, mint szövődmény - tovább lehet keresni, hogy mi az, mennyire gyakori. Ha talál ellentmondó forrásokat, akkor tovább keresni, hogy ki cáfolja melyiket, stb.
Szóval ez egy végtelen történet, soha nem lenne kész a kiselőadás.
De állítólag segít az "evolúció", azaz a blogbejegyzésre adott visszajelzések. Alapvetően a haverjai olvassák csak a blogját, azok meg nem szólnak hozzá, mert még annyit se tudnak a témáról. Akkor elmegy vitafórumokra, ahol persze az van, ami ilyen fórumokon általában: többezer hozzászólás, konszenzus nélkül. A különféle blogbejegyzéseknél már előfordul egyetértés a reakciókban, node melyik blogbejegyzés a nyerő? Ahol nanochippel riogatnak, vagy gyógyszergyári összeesküvéssel, stb.
Az idézett állítással szemben a helyzet az, hogy az igazság nem demokratikus. Nem lehet többségi szavazással megváltoztatni a gravitációs törvényt. A kommentelők visszajelzései csak nagyon ritka esetben értékesek. Ha vak vezet világtalant, mindketten a verembe esnek. A "tudomány" kifejezhetetlenül sok emberéletnyi kutatást-rendszerezést takarít meg nekünk. Egy középiskolás diáknak ESÉLYE SINCS újra előállítani a kaotikus információtengerből a koherens tudást. Sőt a tudomány által rendszerezett tudást se képes ma már egyetlen ember sem befogadni - a tudósok is csak részterületeket fognak át, a többiből csak az érintkező részeket.
Egy genetikus mondjuk matematikából ismeri a statisztikát, de a csoportelméletet nem. Ha egyszer netán egy genetikai problémához pont az kellene, akkor felbukkan a szerencsés fickó, aki egyszerre kapcsolódik mindkét területhez. Hogy ez most úgy történik, hogy egy unatkozó csoportelmélész olvasgatja egy érdekes genetikus twit-jeit vagy összefutnak egy egyetemi bulin, netán a könyvtári keresőrendszerben elgépel egy szót, és az viszi a genetika közelébe: ezek mind csak technikai részletkérdések.
"Konnektivizmus" mindig is volt a tudományban, az Arpanet I(i)nternetté fejlődésének fő mozgatója volt az egyetemközi információármalás praktikussá tétele. Ez azonban csak a sebességről szól, a módszer mindig is az "egymást kritizálva tanulás", amihez kapcsolatok kellenek.
Megfordítva nem igaz a dolog. A közeg, ami technikailag lehetővé teszi gondolatok megosztását és a kritikák hozzáfűzését, legyen bár nagyon kézreálló és hatékony, önmagában nem eredményez tudásnövekedést. Vagyis igen, de ez egy lassú módszer. El lehet jutni mondjuk a flogisztonelméletig. Azon már régen túllépett a világ. Tehát
a tudomány elsajátításának módszere nem lehet ugyanaz a módszer, mint amivel "növesztjük" a tudományt(!!!)
, akkor ugyanis minden generáció ugyanoda jutna el, és nem tovább. Aki már valamilyen részterületen eljutott a "végekre", annak már hasznos, valószínűleg a doktori és posztdoktori képzésben már működik az "integratív tanulás", bár
újdonságát csak technikai eszközeiben látom. De középiskolás diákoknál semmiképp.
Alapvetően mindig is ugyanúgy tanult az ember. A törzs legöregebb tagja elmondta a nagy példatörténeteket, melyet aztán visszamondtak a törsz fiatalabb tagjai. Az évek alatt mindenki hozzátett egy picit a személyes történeteiből. Így terjed szájról szájra a tudás. Persze amikor megjelent a könyv és sokan tudtak már olvasni akkor már nem kellett mindent az iskolából megtanulni, hisz sok dolgot a könyvekből is el lehetett olvasni. Érdekes, hogy a különböző emberek különbözőképpen tudtak könyvből tanulni. Akiknek ez jobban ment elmondták a többieknek hogyan lehet a végeláthatatlanul hosszú könyvet úgy elolvasni, hogy az hatékony legyen. Volt egy eszköz a könyv mely az információ átadását szolgálta. Ennek az eszköznek a használatát is meg kellet tanulni, hogy még hatékonyabb legyen az ember. De nem csak a könyv használatának, hanem annak készítésének is vannak alapszabályai. Ezek megtanulhatóak az újságírói és tipográfiai képzéseken.
Itt van egy új eszköz a kompjúter és egy új tér az internet melynek ugyanígy szabályai/lehetőségei/veszélyei/előnyei vannak (erről nemsokára írok a blogomon).
Van sok dolog mely ugyan az maradt. Igaz ugyan, hogy ma már nem a porba rajzolunk és a táblán a kréta is egyre ritkábban nyikordul meg, de mi különbözteti meg ezeket az internetre feltett ábráktól? Szinte semmi.
Mi mégis azt keressük, hogy mi az ami más és hogyan tudnánk a leghatékonyabban használni az új eszközöket.
Az egyik kulcspontja pont ez a képzésnek és erre jól rámutattál. Ha belegondolunk nem végtelen sok oldal van, mi mégis így érezzük.
Vajon létezik módszer amivel ez a frusztráló érzés csökkenthető?
Vajon lehet az, hogy az ember nem úgy érzi elrohan mellette a világ?
Vajon képesek vagyunk rendet vágni ebben a rengetegben?
Vajon a többi ember reflexiója segít vagy hátráltat?
Vajon képesek leszünk elválasztani a búzát az ocsútól?
Vajon összezavarodunk-e csak vagy képesek vagyunk biztonságosabban mozogni ebben az információs rengetegben?
Többek között ezekre a kérdésekre keressük a választ veletek közösen a kurzuson.
pp
Az általam említett digitális generáció nebulója egy idealizált tanulókép, melyről egyáltalán nem állíthatjuk, hogy ma Magyarországon ilyenek a tanulók. Nem tudom, hogy milyenek a tanulók, nincsenek empirikus adataim erről. Talán majd Tóth Attila (ELTE) segítségével lesz benyomásunk róla (most fejezett be egy empirikus kutatást egy tizenötezer tanulós mintán).
Igen, végtelen történet. Ez ettől szép... Kiselőadás nem attól lesz, hogy végtelen, vagy sem, hanem attól, hogy nekiveselkedik-e annak, hogy megfogalmazza a gondolatait adott fogalmi keretek között.
Az internet és a hitelesség problematikája valóban nem triviális ügy. Nagyon súlyos kérdés, hogy miként tudjuk eldönteni egy anyagról, hogy hiteles vagy sem. és ez nem csak a tanulóknak, hanem a tanároknak is nehéz ügy.
Nem az a kérdés, hogy igaz, vagy sem egy állítás/cikk/forrás; ma már állhatunk ilyen bináris logikával a dolgokhoz. Van egy világszemléletem, melyben a fogalmak különböző módokon tudáshálóvá szerveződnek. Az új ismeretanyag valahogy illeszkedni fog ehhez a hálóhoz. A tanár szerepe az, hogy mutasson meg minél többet a saját világképéből és világhoz való attitűdjéről, mely mintául szolgálhat a tanuló számára.
Igen, pl. a blogjában fogalmazza meg a gondolatait, melyre kollégái, esetleg a tanár maga is reflektál(hat).
Nem lehet megváltoztatni a gravitációs törvényt többségi szavazással, ez igaz. A jelenséget azonban nagyon sokféleképpen lehet magyarázni: egyik esetben tömegvonzásként gondolkodunk róla, másik kontextusban pedig azt gondolhatjuk, hogy egy gravitonnak nevezett részecske élete és halála befolyásolja azt a teret, melyben ez a jelenség megnyilvánul. Különböző nézőpontok, és mind „igaz“ a maga nemében.
Az, hogy a kommentelők milyenek, az nagyon változó. Az internet „csak“ egy médium, persze, hogy mindenféle közösségnek teret ad. A tanár abban is mutathat példát, hogy miként lehet következetesen úgy blogolni, hogy egy adott célcsoport számára tegye vonzová a tartalmakat. Ez is tanulható. A nem kívánt tartalmakat pedig moderálni is lehet...
Na ez egy komoly kihívás, melyre tényleg érdemes odafigyelnünk! A tanár képes erre? Abszolút értelemben aligha... következésképpen a tanár is „csak“ modellként szolgálhat a diák számára ebben a kérdésben, mert –gondolom ebben egyetértünk- aligha tudjuk megtiltani egy középiskolás diáknak, hogy az internetet információközvetítő médiumként használja.
A konnektivizmus abban az értelemben, ahogyan Downes és Siemens használni kezdték, a hálózatelméletek pedagógiában való alkalmazását jelöli, és ez nem azonos az internettel.
A konnetkivizmus valóban a felnőttképzést célozza meg elsősorban. Az újdonsága azonban nem csak az eszközhasználatban, hanem a hálózatalapú szemléletben is tetten érhető.
Köszönöm a tartalmas hozzászólásodat!
közben megírta pp is a kapcsolódó bejegyzését: Konnektivizmus, ahogy én látom