Pálfordulás

Az emigráció a nehézségek mellett fura lehetőségeket is teremt az ember életében. A szülőktől,  és a testvérem családjától való eltávolodás nem kívánt folyománya annak, hogy hétszáz kilométerre kerültem az otthonomtól. A rokonok mellett a Barátomtól is elszakadtam azáltal, hogy Budapestre költöztünk immár majdnem tíz esztendeje. Minden hazaút során találkozom Vele, hogy elmeséljük egymásnak az elmúlt esztendő élményeit. Nem az eseményeket. Nem a tényeket. Az élményeket.

TanúEzek a találkozások lehetővé teszik, hogy a másik életemből szemléljem a jelenemet. Nem számít, hogy mivel foglalkozom, mivel töltöm a hétköznapjaimat, hogyan alakult a családi életem. Egy dologra fókuszálunk csupán: az álmokra, a transzperszonális élményekre, azokra az intim mozzanatokra, melyet nehezen tudok kifejezni, és melyek mégis megértésre találnak nála.

Inspiráló közösség

A mostani találkozás különösen fontos volt számomra.

ZuhanásTizenhat esztendős korunkban léptünk be a MISA-ba, ahol szervezett keretek között ismertük meg a Rádzsa jógát, Hátha jóga technikákat gyakoroltunk, és a Tantra gazdag szimbólumrendszerét elemeztük. Hála a jógaiskolának, számos keleti filozófiai rendszerrel megismerkedtem, és a rendszeres gyakorlatnak köszönhetően olyan élményekben volt részem, melyeknek gyümölcseit a mai napig magaménak tudhatok. Az egyik kedvenc témánk a tudatos álmodás volt. A kérdezős technikától a képpont vizualizációig számos technikát rendszeresen gyakoroltunk, és az eredmények nem maradtak el. Csak az tudja, hogy ez miféle brutális erővel tud hatni az ember életére, aki megtapasztalta azt, hogy a hétköznapi valóság mellett más, ugyanannyira valóságos, kitapintható, érzékelhető világok is léteznek. Álomban éberré válni olyan élmény, mely egy életre megváltoztatja az ember világképét.

A legfontosabb impulzust mégsem ezek az elméleti és gyakorlati ismeretek adták: a mai napig hiányzik az a csoport erő, melyet a jóga kurzus kereteiben tapasztalhattam meg. Minden héten egy-két délutánt ezekkel az emberekkel töltöttem: a szervezett kurzusokon kívül is találkoztunk, és folyamatosan inspiráltuk egymást. Lényeges kérdés volt, hogy ki milyen szellemi gyakorlatokkal foglalkozik, és milyen eredményeket ért el ezáltal. Az erről való pletykálkodás folyamatosan fenntartotta a motivációmat, hogy csináljam, hogy gyakran napi több órát is jógázzak.

Aztán egyre jobban zavart az a tekintélyelvűség, ami a gurutól gyűrűzött alá, és úgy éreztem, hogy mennem kell: immár többet árt a szkepticizmusom, mint amennyit használ a csoport ereje. Ezért otthagytam a kurzust, és beiratkoztam a pszichológia egyetemre, ahol megismerkedtem a Kedvessel, és ezáltal egy másfajta tapasztalás útján indultam el.

Abban él, ami számomra már csak emlék

A barátom most is MISA tag. Tizenketted éves. Kimondani is nehéz. Rendszeresen végzi a kiválasztott szellemi gyakorlatokat; abban él, ami számomra már csak emlék. Mégis, amikor találkozunk, egy nyelvet beszélünk. Értem az élményeit: a saját tapasztalásaim elmélyült változatát látom bennük. Másfél évtizede kitart az iskola mellett, és eljutottam oda, hogy irigylem ezért. A mostani találkozásunkkor nem kérdeztem Tőle, hogy "még MISA tag vagy-e?". Félretettem a cinizmust: magányomban nem tudok többet felmutatni, mint amit egy tekintélyelvű iskola nyújtani tud.

KönyvmesterEgyedül nem sokra megy az ember. Egyszerűen kellenek a kapcsolatok, kell az inspiráció, mely a gyakorlás felé taszít. Ez hiányzik, tudom, hogy enélkül nem fog menni. Közel egy évtized kellett ehhez a felismeréshez, ennyi időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy ismét keresni kezdjek. Az eddigi hőseim könyvből tanítottak: Ken Wilber, Stanislav Grof, Carl Jung, Erich Fromm, A. Maslow, C. Rogers, Maharishi, I. D. Yalom, Hermann Hesse, Popper Péter (kiket hagytam ki? most Ők jutnak az eszembe).

Hús-vér inspirátorra vágyom. Félreteszem hiúságomat, és keresni fogok. Hová látogassak el? Adjatok tippeket, mindenre nyitott vagyok! :)

Illusztrációk (deviantart)

Új hozzászólás

Hozzászólások

Látogass el önmagadba... én két utat ajánlok (a pszichológia mellett), az egyiken már régebb óta, a másikon mostanában kezdek járni.

Jóga: én az astanga jógát kezdtem gyakorolni, nagyon erőteljes hatást gyakorol az életemre, olyan változásokat ért el, amiket nem is gondoltam volna. Az egyik legfőbb tanulsága az, hogy önmagában az intellektuális megismerés kevés, a test tapasztalata is szükséges a megértéshez.

Zazen: http://193.142.209.15/~mokushoz/home/index.php
Én csak a reggeli gyakorlásra járok úgy, hogy fogalmam sincs a háttérről (hozzáolvasom a neten), ha van időd, júl. 7. szerdán lesz előadás (ld. honlap).

Én is ezt keresem, jó lenne beszélgetni róla egyszermostmár...

@kulcsi: Nyugi, alszol rá kettőt és elmúlik.

https://www.stephencovey.com/
Nekem ő adott sokat. Könyvből is tanít, meg az interneten keresztül is. Meg személyesen is. Nemrég Európában is járt, sajnos Magyarországon még nem.

@nemo: hát ilyesfajta válaszra számítottam Tőled :oP

@asszem, @eva: köszönöm a tippeket!
@ESz: holnap találkozunk! :)