Gondolkodtatok már azon, hogy szüleink és nagyszüleink milyen pedagógiai hatások mentén nevelték gyerekeiket? Hogy 50, 100 évvel ezelőtt mi volt az általános vélekedés a nevelési módszerekről? Van-e összefüggés a világháborúk kirobbanása és a tizenkilenced századi szigorú erkölcsi nevelés alkalmazása között? Hogyan viszonyuljunk a gyerekeinkhez, ha erőszakmentes jövőt szeretnénk  nekik?

Gyermekeinknek jót szeretnénk, azt kívánjuk, hogy születésüktől fogva a lehető legkevesebb ellenállás mentén becsületes férfiakká és nőkké váljanak. A cél szent, az eszközök pedig széles skálán mozognak a rend szeretetétől a "jótékony pofonig" minden szóba jöhet, ami az erényes emberré váláshoz szükséges lehet. Elvégre a Szent Könyvben is ez áll: Aki szereti a fiát, annak kéznél van a pálcája (Sirák 30,1).

Gyermekagymosoda

Alice Miller könyveiben a manipulativan bántalmazó nevelés hatásmechanizmusát tárja fel oly módon, melyre nincs még egy példa a nevelésirodalomban. A tehetséges gyermek drámája után Miller megírta a Kezdetben volt a nevelés c. könyvét, melyben két évszázad pedagógiai írásaiból szemezgetve koherens, tekintélyelvű, kegyetlen neveléstan körvonalazódik ki. Hogyan idomítsuk gyerekünket úgy, hogy nyoma se maradjon az egyéni ambícióknak, hogy egy erkölcsös, bűntudattal szabályozott, engedelmes, rendszerető polgár válhasson belőle? Mert köztudottan bűnösnek születik minden gyerek, a szülő feladata, hogy az alapvetően rossz irányultságot erénybe fordítsa át! Ha kell jó szóval, ha kell, pálcával.

Biztos vagyok benne, hogy neked is megvannak a magad fekete neveléstörténeteid. Számtalan történetet tudok a családból, baráti körből, ismerősöktől. A tüzespálca használata bevizelés ellen, a most pedig kimész fiam, és letörsz a fáról egy vesszőt, amivel megverhetlek, majd később, amikor bevizelt az ijedelemtől: most pedig felmosod a pisit a földről! – csak néhány példa a sokból. 

A mai napig ebben élünk, a gyermekek tisztelete, és alapvető jogainak biztosítása ma még alternatív laissez–faire liberális különcködésnek minősül.

Az alábbiakban Rutschky Fekete pedagógia (1977) c. szöveggyűjteményéből származó részletet idézem enyhén átdolgozott formában. (Miller: Kezdetben volt a nevelés, 21-23 o.). Esetleg hasznos összefoglaló lehet az erkölcstan órákra kezdő nevelők és szülők számára...

A konokság mind veszedelmes rosszaság

Ami pedig a konokságot illeti, ez már a legkorábbi gyermekkorban természetes eszközként nyilvánul meg, ahogy a gyermek képes lesz rá, hogy valamilyen kívánságát gesztusokkal jelezze. Látnak valamit, amit szeretnének megkapni; nem tudják elérni, ettől dühbe gurulnak, ordítanak és csapkodnak. Ha adnak valamit nekik, ami nincs kedvükre: elhajítják és ordítani kezdenek. Mindez veszedelmes rosszaság, mely meggátolhatja az egész nevelést, és semmilyen jó tulajdonság létrejöttét nem engedi. Ha a makacsságot és a rosszaságot nem sikerül kiirtanunk, lehetetlen a gyermeknek jó nevelést adni. Tehát e hiba első megjelenésekor ideje elejét venni a bajnak, nehogy a megszokás által megszilárduljon, és a gyermek egészen romlottá váljék.

1. Első teendő: a makacsság kiírtása

Tehát mindenkinek, aki gyermeket nevel, azt ajánlom, hogy a makacsság és a rosszaság kiirtását a kezdet kezdetétől fő feladatának tekintse, és ezen addig dolgozzon, amíg célját el nem éri. Mint már említettem, éretlen gyermeket nem lehet indokkal befolyásolni; tehát a makacsságot gépies módon kell kiirtani, és erre nincs más mód, mint a szigor. Ha egyszer engedünk a makacsságnak, akkor másodszorra már erősebb lesz és még nehezebben lehet leküzdeni. Ha a gyermek egyszer megtapasztalja, hogy rosszasággal és sírással keresztülviheti akaratát, nem fog habozni, hogy ezt az eszközt újra meg újra alkalmazza. Végül ő fog szülein és gondozóin uralkodni, és gonosz, makacs és elviselhetetlen természete lesz, mellyel szüleit, a jól végzett nevelés jutalmaként, életük végéig gyötörni és kínozni fogja. De ha a szülők olyan szerencsések, hogy a makacsságot a kezdet kezdetén komoly szidalmakkal és vesszővel kiirtják, akkor engedelmes, hajlítható és jó gyermekük lesz, akinek ezután jó nevelést tudnak adni. Ha egyszer a nevelés biztos alapjáról van szó, nem szabad alábbhagyni az igyekezettel, amíg csak nem látjuk, hogy a makacsság eltűnt, mert ezt egyáltalán nem tűrhetjük el. Ne képzeljük, hogy bármi jót elérhetünk a nevelésben, amíg ezt a két fő hibát nem szüntettük meg. E nélkül minden munkánk fölösleges lesz: először feltétlenül az alapot kell lefektetnünk.

2. A második feladat: neveljünk erényes embert!

Ez tehát a két legfontosabb feladat, melyet a nevelés első évében el kell végeznünk. Ha a gyermek már egy évesnél idősebb, tehát ha már kezd valamit érteni és beszélni, akkor egyéb feladatokra is kell gondolnunk, de továbbra is érvényes, hogy a makacsságra kell a legnagyobb figyelemnek irányulnia, egészen addig, ameddig nem sikerül teljességgel leküzdenünk. Fő szándékunk mindig az legyen, hogy a gyermekből tisztességes, erényes embert neveljünk, és e fő szándék mindig ott lebegjen a szülők szeme előtt, valahányszor rátekintenek gyermekükre, hogy egyetlen alkalmat se mulasszanak el, amikor e cél érdekében tehetnek valamit. Mindig emlékezetükben kell tartaniuk, hogy milyen az erényre hajló természet, hogy tudják, mit akarnak elérni.

3. A harmadik elv: a rend szeretete

Harmadszor fontos, hogy a gyermekbe beleplántálják a rend szeretetét: ez a következő lépés, amit az erényhez megkívánunk. Mindez azonban az első három évben, hasonlóan mindahhoz, amit a gyermeknél el akarunk érni, nem történhet másképpen csak egészen gépies módon. Ezek szerint mindent, amit a gyermekkel csinálunk, egy jó rend szabályai szerint kell végeznünk. Az evésnek, az ivásnak, az öltözködésnek és egyáltalán az egész gyermeki életnek pontos rendet kell követnie és sohasem szabad, hogy makacsságból vagy különcségből a legkisebb mértékben is engedjük ezt a rendet megváltoztatni, hogy a gyermek a legkorábbi életkorában megtanulja magát pontosan alávetni a rend szabályainak. A betartott rend vitathatatlanul kihat a kedélyre, és ha a gyermek egészen fiatalon hozzászokik egy jó rendhez, akkor később úgy fogja érezni, hogy ez egészen természetes; mivel már nem tudja, hogy erre megtanították. Ha jóindulatból meg akarnánk változtatni a gyermek kis életrendjét, valahányszor az szeszélyből így kívánná, ez a gyermeket arra a gondolatra terelné, hogy a rendnek nincs nagy jelentősége, hogy annak szeszélyeink elől mindig meg kell hátrálnia; és ez a vélekedés az erkölcsi életben kiterjedt károkat okozna, amely egyértelműen következik mindabból, amit fentebb kifejtettem. Ha a gyermekkel már lehet beszélni, a rendet minden adandó alkalommal szentnek és sérthetetlennek kell beállítanunk. Ha valamit akar, ami ellentmond a rendnek, mondjuk a következőket: kedves gyermekem, ez lehetetlen, ez ellentmond a rendnek, amelyet sohasem szabad megsérteni, stb (…)

4. A negyedik elv: a szülői tekintélynek való engedelmesség

A nevelés negyedik fő feladata, melyre rögtön a második és harmadik év leejétől törekednünk kell, a szülők és elöljáról iránti pontos engedelmesség és gyermeki elégedettség mindazzal, amit ők tesznek vagy mondanak. Ezek a tulajdonságok nemcsak elengedhetetlenül szükségesek a nevelés sikeréhez, hanem erősen befolyásolják magát a nevelést is. Szükségesek a neveléshez, mert ez az, ami a gyermeki természet számára egyáltalán lehetővé teszi a rendet és a törvényeknek való alárendelődést. Az a gyermek, aki megszokta, hogy a szüleinek engedelmeskedjék, később, amikor más a saját ura lesz és önálló, szívesen fogja alávetni magát az értelem törvényeinek és szabályainak, mert már megszokta, hogy ne a saját akaratát kövesse. Az engedelmesség olyannyira fontos, hogy tulajdonképpen az egész nevelés nem más, mint az engedelmesség elsajátítása. Általánosan elfogadott tétel, hogy magas rangú személyeknek, akiket államok kormányzására szánnak, a kormányzás művészetét az engedelmességen keresztül kell megtanulniuk. Qui nescit obedire, nescit imperare (Aki nem tud engedelmeskedni, nem tud uralkodni sem), aminek nem lehet más okát adni, minthogy az engedelmesség alkalmassá teszi az embert a törvénykövetésre, amely a kormányzó első tulajdonsága.

Miután tehát a zsenge gyermeki kedélyből kiirtottuk a makacsságot és beoltottuk a rend szeretetét, munkánknak elsősorban az engedelmességre kell irányulnia. Az engedelmességet nem könnyű a gyermekbe beleplántálni. Hiszen természetes, hogy a lélek ragaszkodik az akaratához, és ha nem jártunk el helyesen az első két évben, később már nehezen érhetünk célba. Az első éveknek többek között az is az előnye, hogy kényszert és erőszakot alkalmazhatunk.  Gyermekek az évek múltával elfelejtik, ami kora gyermekkorukban történt velük. Ha a gyermeket sikeresen megfosztottuk akaratától, később már nem is fog rá emlékezni, hogy valaha is let volna akarata, és éppen ezért a szükséges keménységnek sem lesznek káros következményei.

Tehát rögtön a kezdet kezdetén, alighogy a gyermek képes valamit felfogni, szavakkal és tettekkel jeleznünk kell, hogy a gyermek

1.     szívesen megteszi, amit parancsolnak neki

2.     szívesen lemond arról, amit megtiltanak neki és

3.     a rá vonatkozó előírásokkal elégedett.

Alice Miller idéz A kezdetben volt a nevelés c. könyvében (21-23 o.) Katharina Rutschky: Schwarze Padagogik művéből.