"A gesztenyefa gyökerei pont a padom alatt mélyedtek a földbe. Már nem emlékeztem arra, hogy létezik egyáltalán olyan, hogy gyökér. Eltűntek a szavak és velük együtt eltűnt a dolgok jelentése, használata és eltűntek azok a gyengécske referencia pontok is melyeket az ember felületükön saját maga számára megjelölt.

Lehajtott fejjel, előregörnyedve ültem ott, egyedül azzal a fekete, göcsörtös, félelmetes tömeggel. Aztán jött a látomás.

Elállt a lélegzetem. Soha, az elmúlt napok kivételével, soha nem értettem a „lét” jelentését. Olyan voltam mint mások, mint azok, akik ott sétálnak a tengerparton üde tavaszi ruháikban. Azt mondtam, amit ők, ' Az óceán zöld, az a fehér folt egy sirály '.

...És akkor hirtelen, minden világossá vált: a lét hirtelen felfedte magát . Elvesztette az absztrakt kategóriák áratlanságát: a dolgok masszája volt, a gyökerek pedig bele voltak gyúrva a létbe. Vagy lehet, hogy inkább a gyökér, a park kapui, a pad, a gyér fű tűnt el: a dolgok sokfélesége, egyénisége csupán látszat, csomagolás. A csomagolás lefeslett – hatalmas puha össze-vissza tömeg került elő alóla – egy félelmetes, obszcén meztelenség...

Másfelől, ez a gyökér, oly módon létezett melyet nem tudtam megmagyarázni. Göcsörtös volt, mozdulatlan, névtelen. Lenyűgözött, betöltötte a szemeimet, minduntalan emlékeztetett saját létére. Hiába ismételgettem: ' Ez egy gyökér ' – nem működött többé". (Sartre: Undor)

Felelős vagyok önmagamért

Nemcsak önmagamért vagyok felelős: felelősségem kiterjed az egész világra. Ezt nem fellengzős filozófiai absztrakciónak szántam. Sartre felfogásával élve nemcsak a saját életünkért, nem csak a cselekedeteinkért, de azért is felelnünk kell, amit elmulasztottunk megtenni. A tudatlanság nem mentesít az önmagamért vállalt felelősség alól.

Mit jelent ez a felelősség az egyén számára? Heidegger az énre, mind daseinre hivatkozik. Dasein annyit tesz, mint ott lenni (da sein). Az individum egyszerre van ott, ugyanakkor ő maga alkotja meg azt, ami ott van. Merő paradoxon, mely az Escher-féle önmagát rajzoló kézhez hasonlítható: az én, mely megalkotja önmagát. Létezik tehát egy objektív én, és vele együtt egy transzcendentális, teremtő én, mely létrehozza önmagát és a világot. Ez a teremtő folyamat a felelősség legmélyebb értelme.

Ő én vagyok

Az objektív és szubjektív én közötti kapcsolatot talán a tudatos álommal lehet a leginkább érzékeltetni. Az álom a pszichénk kifordított világa. Amikor elalszunk, érzékszerveinket befelé irányítjuk, ezáltal a belső külsővé válik (a külső belsővé?). Minden álomalak, minden esemény, minden tárgy a lényünk része. A köztük lévő koherencia szubjektív élményét az énünk hozza létre. Álomban tudatra ébredni és interakcióba lépni megtestesült gondolataimmal, számomra egyelőre feldolgozhatatlan paradoxon. Az álomalakokat tőlem független lényekként élem meg, meg mernék esküdni, hogy saját létezéssel bírnak, hogy gondolataik vannak, hogy énemtől független entitásokról van szó. Akkor döbbenek meg igazán, amikor gondolataim hatására átalakulnak, új formát öltenek: az, amit tőlem függetlennek ítéltem meg, az valójában belőlem való. Egy velem.

Mi van akkor, ha az ébrenléti világ is az álomnak megfelelően nem több bennsőm kivetülésénél? Nézem a mellettem elsuhanó kerékpáros arcát. Idegen. A buszt vezető sofőr görnyedt alakját. Idegen. Milyen átalakulást kell megélnem ahhoz, hogy egynek érezzem magam velük?

A teremtő én

"A felelősség fogalmának csak akkor van értelme, ha az egyén szabadon hozhatja létre a világot – bármilyen is legyen az. A világegyetem esetleges – bármi létezőt másképpen is meg lehetett volna alkotni. Sartre szabadságszemlélete sok mindenre kiterjed: az emberi lény nem csak, hogy szabad, de szabadságra van ítélve. Sőt, a szabadság túlmutat a világért való felelősségen (vagyis a világ jelentéssel történő felruházásán): teljes felelősséggel tartozunk saját életünkért, nem csak a cselekedeteinkért, de azért is, amit elmulasztottunk megtenni.

Mind önmagunk (vagyis az önmagunkért való felelősség) és a világ megalkotása, mind saját felelősségünk tudatosulása rendkívül félelmetes belátás. Vegyük számba a következményeket! A világon semminek nincs jelentése, hacsak magunk létre nem hozzuk. Nincsenek szabályok, etikai rendszerek, értékek; nincs semmilyen külső fogódzó; a világegyetemnek nincs semmilyen grandiózus konstrukciója. Sartre meglátása szerint egyedül az egyén a teremtő erő" (Yalom: Egzisztenciális terápia, 173 o).