Törékeny emlékezet

Törött tányérA svábhegyi kálvária idején történt, hogy asszonyi felügyelet nélkül, egyedül ücsörögtem otthon. Ezen hét alatt eltűnt egy tányér, melyre a Kedves hívta fel a figyelmem. "Hol van az esküvői virágos tányér egyik példánya?" – kérdezte egy nap barátságos arccal – "Amióta hazajöttem, nem látom sehol. Eltörted?".

Semmi fenyegetés nem volt a hangjában, jóllehet a közlés tartalma a legszelídebb háztartásban is meglehetősen súlyosan csenghet. "Nem tudom Kedvesem, nézd meg a szekrényben" – válaszoltam gyorsan, remélve, hogy ezzel letudtuk a témát. De nem. Másnap ismét elhangzott a kérdés, ezúttal nyomatékosabban, fókuszálva a vélt kifejletre: "Nyugodtan megmondhatod, ha eltörted, nem lesz semmi baj, megértem, előfordul az ilyesmi".

Egy pillanat alatt leforgott előttem a jelenet, amikor legutóbb a féltve őrzött cukortartót sikerült ripityára törnöm a konyha kövezetén. Egy mozdulat, sok-sok szó és még több utánajárás következett, végül sikerült országhatárokon átívelő telefonos egyeztetés során két forrásból is beszerezni egy-egy példányt, biztos, ami biztos alapon. Az esküvői készlet mégiscsak esküvői készlet!
Őszintén szólva mostmár megértem a nagymamai logikát, miszerint az ilyen életbevágó eseményhez köthető készletnek a szekrény alján, gondosan becsomagolva a helye... Nem, mi megvetjük az efféle gondoskodást, abban hiszünk, hogy ami szép, azt használni kell. Ez a nagyvonalúság azonban csak a látszat szintjén marad, hiszen a megsemmisült példányt tűzön-vízen át pótolni kell! Ha a fél rokonságot kell mozgósítani ezért, akkor is, mindegy, bármit be lehet és be kell áldozni, hogy visszaszerezzük a gyönyörűségest!

Aggódva pislogtam a mereven vizsgáló tekintet felé: "Nem, nem törtem el, emlékeznék rá. Tényleg nem tudom hol van...". A harmadik napon ismét terítékre került a téma, a Kedves a legelszántabb kommunista kihallgatótisztet meghazudtoló barátsággal fordult felém, átkarolt, s azt mondta: "Tényleg nyugodtan megmondhatod, nincs semmi baj, valld be bátran". Ekkor történt valami. Hirtelen bevillant egy mozdulat, egy suhanó árny, csörömpölés. Zavartan faggattam a törékeny emlékképet: létezik, hogy elfelejtettem? Húh, újabb képsor: gyors söprés, szemétbe hulló cserépdarabok. Úristen, tényleg összetörtem! Ki gondolta volna?!

A Kedves barátságosan nyugtázta vallomásomat, a legapróbb részletekig beszámoltam az estéről, mikor egy pillanatra megcsúszott a kezemben a Tárgy, én meg hiába kaptam utána... Megkönnyebbülten adtam ki a lelkem, nincs semmi baj, kiderült az igazság, az asszony csóváló fejjel katalógusok után kutat a neten: lázasan vizsgálja, hogy miként lehetne pótolni a hiányt, de nem haragszik, béke van!

Néhány nap múlva virágos tányér került elő a mélyhűtőből.

nagyon jó bejegyzés,

nagyon jó bejegyzés, nagyon tetszik :)

hát ez tipikus :)

hát ez tipikus :)

off: a régi dizájn szebb

off: a régi dizájn szebb volt, ez szét is van esve ie alatt

mi tagadás, valóban szebb

mi tagadás, valóban szebb volt a régi design, de meguntam: muszáj volt tehát lecserélnem. Köszi, hogy jelezted a hibát, javítottam... :)

:) Ez nagyon jó! -- Aries

:) Ez nagyon jó!
--
Aries

opera alatt is szét van

opera alatt is szét van csúszva, de nekem azért tetszik

Ez jól esett! Annyira

Ez jól esett! Annyira szeretem az ilyen bejegyzéseket. És a dizájn is tetszik.

Hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.
  • Allowed HTML tags: <a> <em> <strong> <cite> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd><blockquote><p><br>
  • A sorokat és bekezdéseket automatikusan felismeri a rendszer.

További információ a formázási lehetőségekről