Önmegvalósítás III. - az életív szemlélet
k, 2006-09-12 09:01 15 hozzászólás
A legszebb pszichológiai elméletek középpontjában az én-identitás és annak fejlődése áll. Az önmegvalósítás lágyabb értelmezése szerint az életünk során tipikus fejlődési fázisokon mehetünk végig.
Ha képesek vagyunk felismerni az adott életszakasz krízishelyzetét, és elég bátrak vagyunk ahhoz, hogy megéljük a szélsőségeket, nagy esélyünk van arra, hogy új én-minőséggel gazdagodjunk.
Természetesen nem modellezhető az ember élete: mindannyian egyedi hatásoknak vagyunk kitéve, mely egyéni, sajátos élményeket eredményez. Talán felesleges hangsúlyoznom, hogy nincs két egyforma ember, következésképpen minden pszichológiai modell egy picit hazugság, egyszerűsítés és sarkítás, mely legfennebb csak nagyvonalakban jellemezheti az egyént.
Tartsuk szem előtt, hogy a modellek csak arra jók, hogy eltérjünk tőlük, de tudjunk róluk, mert hasznos támpontokként szolgálhatnak életünk során.
Mindannyian megszületünk, felnevelkedünk, egzisztenciát biztosítunk magunknak, esetleg megházasodunk, vagy együtt élünk választott társunkkal, vagy társainkkal, megöregedünk és meghalunk. Létünk egy ív mentén szerveződik, melynek origója a születés, végpontja a halál. Valamikor a harmincas évek vége felé elérjük életünk tetőpontját, ezt megelőzően a kibontakozás, dinamizmus, élethabzsolás volt a természetes közeg, melyben mozogtunk. Az életközép válságot követően lankad az erő, a természet a visszavonulást diktálja, melynek engedelmeskedve öreg korunkra esélyünk van arra, hogy felkészülhessünk az elmúlásra . Ahogy kinyíltunk és kibontakoztunk, úgy kell képessé válnunk arra, hogy visszahúzódjunk és meghaljunk.
Tömören így szerveződik létünk, akár tudomásul vesszük, akár nem, egyszer csak megszűnünk létezni és nem marad magunkból semmi, legfennebb szeretteink lényében féltett néhány érzés, emlék.
Milyen alapvető törvényszerűségek határozzák meg életünket? Az életív-modellek szerint tipikusnak mondható krízishelyzeteket élünk meg életünk során, s az ezzel való megküzdés új minőségekkel tesz gazdagabbá.
A továbbiakban a semmitmondó eszmefuttatás helyett felvázolom Erik Erikson pszicho-szociális fejlődési modelljét. Úgy gondolom, hogy ennek ismeretével gazdagodhat az emberi életről alkotott felfogásunk.
Erikson életútja
Erikson 1902-ben, Németországban látta meg a napvilágot, dán szülők gyermekeként. Életét át és átszövi van az identitásválság: apja, születését megelőzően, elhagyja anyját, ki hozzámegy a Theodor Homburgerhez, a zsidó származású orvoshoz. Erik sokáig abban a tudatban él, hogy ő az igazi apja: zsidók szemében nem zsidóként, nem zsidók szemében zsidóként jelent meg. Egyik csoport sem fogadta be igazán, így Erik egyre inkább kívülállónak érezte magát. Serdülőkorában értesült arról, hogy örökbe fogadott gyermek, s identitászavarát tovább bonyolította a tény, hogy felmenői még csak nem is németek, hanem dánok voltak.
Húszéves lehetett, amikor világgá indult, s megpróbált leszámolni identitáshiányával. Kezdetben portréfestéssel kereste kenyerét, később tanári munkát kapott Bécsben, pontosan abban az iskolában, ahol Freud pácienseinek és barátainak gyermekei számára alapítottak. Harminchét évesen Erik megkapta az amerikai állampolgárságot, és ezzel egyidejűleg Homburger nevét Eriksonra változtatta. E két esemény szimbolizálta számára a teljes identitás elérését.
Erikson úgy gondolta, hogy az identitás érzésének elérése és fenntartása a felnőtté válás kritikus fontosságú feladata. Ez a gondolat vált a személyiségről alkotott felfogásának kulcsmozzanatává (Scheier & Carver, 1998).
Krízishelyzetek
Erikson életében meghatározó szerepet játszott az én-identitás és annak fejlődése. Egyáltalán nem meglepő tehát, hogy kutatásai révén éppen ezt a problémát járta körül: ennek eredményeképpen megalkotta a pszichológiatörténet egyik legszebb pszicho-szociális modelljét.
Az emberi fejlődést Erikson úgy fogta fel, mint valamely lényegi probléma felbukkanását és a rá adott válasz megtalálását az egyes életszakaszokban. Krízisekről van szó tehát, melyek révén elakadhatunk, vagy lehetőséget kapunk arra, hogy új én-minőséget bontakoztassunk ki magunkban. Erik meglátása szerint a krízis mindig valamilyen fordulópontot jelent az ember életében, mely a személyiség átalakulásának lehetőségét rejti magában.
A krízishelyzetek mindig arra utalnak, hogy sikerül-e egy adott életszakaszban elérnünk egy meghatározott életminőséget, vagy sem. Értelemszerűen egyik válság sem tekinthető tökéletesen lezártnak: az adott problémakör jellemzően újra és újra felüti a fejét, s ha túllépünk rajta, az csak azt jelenti, hogy újabb szintre emeltük a problémát. A konfliktus olyan tehát mint a búvópatak: különböző formában és mértékben újra és újra találkozunk vele.
A pszichoszociális szakaszok
Erikson továbbgondolta Freud nézetét arról, hogy a személyiség egymást követő szakaszok révén fejlődik. Míg Freud úgy gondolta, hogy a személyiségfejlődés a szexuális energia egyes erogén zónák mentén való koncentrálódására épül, Erikson elsősorban pszichoszociális tényezőket hangsúlyozott.
Összesen nyolc pszichoszociális szakaszt különböztetett meg, melyből az első négy hasonló a Freud által meghatározott fázisokhoz:
- Csecsemőkor
Krízis: alapvető bizalom vs. alapvető bizalmatlanság
Én-minőség: remény - Kisgyermekkor
Krízis: autonómia vs. kétségbeesés
Én-minőség: akarat - Óvodáskor
Krízis: kezdeményezés vs. bűntudat
Én-minőség: szándék - Iskoláskor
Krízis: teljesítmény vs. kisebbrendűség
Én-minőség: kompetencia - Serdülőkor
Krízis: identitás vs. szerepkonfúzió
Én-minőség: hűség - Fiatal felnőttkor
Krízis: intimitás vs. izoláció
Én-minőség: szeretet - Felnőttkor
Krízis: alkotóképesség vs. stagnálás
Én-minőség: gondoskodás - Időskor
Krízis: énintegritás vs. kétségbeesés
Én-minőség: bölcsesség
Összegzés
Az önmegvalósítás életív szemléletének egyik legmarkánsabb példája az eriksoni modell. A későbbiekben kifejtem Jung, Kohlberg ez irányú munkásságát, továbbá szó lesz a gynana jóga embermodelljéről is. Jelen cikk terjedelme nem teszi lehetővé egy ilyen átfogó elemzés megvalósítását, mindenesetre a továbbiakban igyekszem majd kitérni a kevésbé ismert megközelítésekre is.
Az önmegvalósítás azt is jelenti, hogy bejárjuk életünk szükséges fázisait, s megpróbáljuk minél teljesebben megélni a válságainkat. Egy-egy krízishelyzet csak akkor hozhatja meg a kívánt én-minőséget, ha nagyon mélyen átéljük mindkét pólusát. Az a személy, aki példának okáért soha nem érzett gyűlöletet a szülei iránt, vélhetőleg nem szembesült az identitás-krízis valódi mélységeivel. Amíg nem éli át a lehető legtöbb mellékzöngéjével együtt, addig nem lesz képes arra, hogy az új én-minőség birtokában a következő krízishelyzettel szembesüljön.
Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy valójában nincsenek általános érvényű receptek: ami az egyik személy számára válságot jelent, a másik embernek nem több átlagos élethelyzetnél. Adott a modell, érteni kell a tendenciákat, látni kell az életben előforduló mintázatokat, majd félre kell tenni a teljes elméleti képződményt: nincs köze a valósághoz.
Felhasznált irodalom
- Carver & Sheier: Személyiségpszichológia, Osiris Kiadó
- Cole & Cole: Fejlődéslélektan, Osiris Kiadó
- Thorne & Henley: A pszichológia története, Glória Kiadó
Új hozzászólás
Hozzászólások
Általában frászt kapok ettől a megközelítéstől (különösen, amikor évekre lebontva konkrétan ismertetik, hogy mikor mit kell csinálni), de most a leírásodban sokkal jobb :) Nekem az nem tetszik benne, hogy túl elméleti, elrugaszkodott. Az jó, hogy írod, hogy egyik konfl. sem lezárt, és ismétlődik, ettől kicsit hihetőbb a dolog. Ezekből a valami vs. valami kérdésekből is inkább vegyes válasz születhet, semmi sem fekete-fehér.. Viszont érdekes, hogy ennél a felfogásnál hiányzik a konkrét (élet)cél, vagyis mindig a helyzettől (szakasztól függ), de nincs is igazán deklarálva célként. Arra még kiváncsi volnék, hogy ezek a lista alapján különbözőnek tűnő szituk hogyan épülnek egymásra, vagyis át lehet-e ugrani valamelyiket. (pl. akinek nincs gyereke/macskája az sosem lesz bölcs? aki nem tud az iskolában teljesíteni, annak nem lesz intim kapcsolata?)
Örülök, hogy a jóga embermodellje is teret kap az eszmefuttatásaidban. A terápián túl is van (még) élet (bőven) ;)
Finomkodunk, finomkodunk? Ha jól látom, mi mindannyian "en bloc" egyéniségek vagyunk. Jó nekünk.
A modellek arra jók, hogy eltérjünk tőlük? Ezt, hogy érted?
Az ilyen modellek úgy vélem hasznosak. Nagyon közhelyesek ugyanakkor (mint a pszichológiai elméletgyár java), hiszen egy normális ember, normális társadalmi közegben ezeket normálisan megéli. Mégis a mai tucategyeniségeknek jól fog.
normális társadalom?? mutass egyet... (20030 km-en belül)
normális társadalmat nem tudok most kapásból mutatni ;) a hozzászólásomban a hangsúly a normális emberen volt, ilyennel azért már találkoztam.
de most akkor jöhetne az, hogy mit értünk normális alatt...
Teodóra:
Éppen az az egyik tanulsága ennek az elméletnek, hogy amíg valaki nem élte meg valamely szakasz krizisét, illetve nem jutott azon túl, addig nem tud megfelelő módon megküzdeni a következő fázis kihívásaival.
nem0: a jóga embermodelljét mindig nagyon izgalmasnak tartottam, csak azért nem írtam róla mindeddig, mert nem akartam belekontárkodni a témába...
Az önmegvalósításról beszélni hosszú távon úgy, hogy meg sem említem a jóga pszichológiáját, meglehetősen szűklátókörűségre vallana. Úgyhogy az ötödik részben erről fogok írni, lesz ami lesz, majd legfennebb kijavítasz... ;-)
"A modellek arra jók, hogy eltérjünk tőlük? Ezt, hogy érted?" -> úgy értem, hogy nincs recept. Lehet elméleteket faragni dolgokról, jelenségekről, mindenről, de végső soron a minden ilyen általánosítás hamis. Azért jó megismerni a modelleket, mert gondolatébresztőek. Semmi más hasznunk nincs. Legalábbis szerintem...
Igen, Mi mindannyian személyiségek vagyunk! (copyright: Monty Python).
Krisztián: Igen, ez az, amit én másképp gondolok :) Lásd a lebagatizált kérdésemet. Azt elhiszem, hogy bizonyos fokig egymásra épülnek ezek a dolgok, de azért mégiscsak mások. Pl. aki a legelső fázisokból egy sérült valaki lesz, az még lehet baromi sikeres az iskolai vagy felnőttkori teljesítményben vagy lehet neki önfenntartó élete, sok pénze, akármi, tehát nem bukik el kapásból az előzőeken. A valódi élet iskoláiban is 10-20 tantárgyat tanítanak, nem csak egyet, aki tornából nem jó, az még lehet fizikus. Ez különbenis csak egy elmélet ;), amit ráadásul az 50-es években találtak ki ... hol vagyunk már ahhoz képest?! Manapság egy 20 évesnek az az életfeladata, hogy füvezzen és bungee jumpingoljon, egy 50 évesnek, hogy afrikai gyereket adoptáljon, a 80-asnak meg a viagra.
(ui: és persze irónikus voltam a végén, de arra célzok vele, hogy ezeknek a dolgoknak (normalitás, életpálya stb.) sztem csak társadalmi kontextusban van értelmük)
Egyébként a transzperszonálisakról nem lesz szó? Ahogy a wikin beleolvastam, az ő nézetük az összes többi turmixja a tetején habbal :)
teodora: az önmegvalósítás véleményem szerint nem a sikerességről szól. Abban igazad van, hogy lehet sikeres valaki attól függetlenül, hogy átélte-e pl. az identitáskrízist a teljes mélységében. Erre van példa bőven. Itt azonban nem a sikerességről van szó, hanem az önmegvalósításról, s ebben a kérdésben nem hiszem, hogy kihagyhatók az alapvető krízishelyzetek.
Mielőtt az elméletet fikáznád, érdemes lenne alaposabban megismerned, hogy legalább érdemben fikázd. Szerintem...
A füvezés és bungee jumpingolós életmódnak nem hiszem, hogy bármi köze is lenne az önmegvalósításhoz. Lássuk be: meglehetősen ritka jelenség manapság az, amit Maslow teljességgel működő személynek hív.
A transzperszonális pszichológiáról is lesz szó, de nem ebben a cikksorozatban...
én se úgy értettem a sikerességet, ahogy szoktuk, hanem hogy egy adott szakasz feladatának megoldásában lehet sikeres, akinek egy másik nem ment jól, sztem.. Te is írtad, hogy a konfliktusok visszajöhetnek stb.
Az irónikusat már megmagyaráztam, arról szól, hogy ami 50 éve igaz volt, már teljesen más, és más egy afrikai országban és más 1000 éve a sztyeppén. az ember már régesrég nem (csak) biológia alapján szerveződik, régen a társadalmi dolgokat bizonyára a biosz alakította (termékenység, életbenmaradás, csordaszellem stb), de ma már önálló életre kelt a világ, és lassan inkább visszafelé hat. Már nem tudunk ugyanúgy visszavonulásról beszélni egy 55 évesnél, miközben a nyugdíjkorhatár lassan 70 lesz, és 90 éves taták szexelnek. Azt meg kétlem, hogy létezne egy fiktív, elméletbeli emberlény egy nekivaló tökéletes életúttal, pszichével és céllal, az összes vallás meg filó az évezredek során az adott korra, kultúrára adott választ. Ha megváltozik a világ, és más normák alakulnak ki, akkor a régi minta bukta, mert a megvalósításnak a realitások szabnak keretet. Nem lehet elválasztani az embert az őt érő hatásoktól és a számára nyíló lehetőségektől. És ha ilyen rohamos ütemben változik minden, az emberi intelligencia, a testmagasság, a nemiség, az űrturizmus meg a klónozás, miért pont az emberi psziché maradna u.a.?
Ezt ugyan már beírtam egyszer, de most nincs itt. Szóval:
végre volt időm elolvasni mindent, és sokat segített nekem önmagam megértésében és megerősítésében. Na.
köszönöm Anita! Milyen témákról olvasnál szívesen a továbbiakban?
Ami azt illeti, nem vagyok jártas a pszichológiában. Az oldaladról eddig az önmegvalósításról és a tudatos álomról szóló részeket olvastam el részletesen.
Talán - ha egyszer úgy adódik - az álmok működésének boncolgatásáról szívesen olvasnék még. (Magam is elkezdtem fordítgatni ezzel kapcsolatos cikkeket.)
Na és a képek is nagyon tetszenek, kár hogy nem lehet mindegyiket nagyobban megkapni rákattintva.:)
Azért szegény babákat sajnálom egy kicsit, biztos fáznak ilyenkor.