A legtöbb szervezetnek nem célja, hogy tartalmi silókat hozzon létre, ezek rendszerint az intézmény kommunikációs betegségéből fakadnak. A szerzők nagyon gyakran nincsenek tudatában annak, hogy kollégáik mivel foglalkoznak a vállalaton belül. Állandó időhiánnyal küszködnek, hiszen sok dokumentumot kell előállítaniuk rendszerint rövid idő alatt, nincs idejük arra, hogy más csoportok munkáját nyomon kövessék.

Izolált tempó

A határidők betartása érdekében vívott harc gyakran izolációhoz vezet, a kevésbé fontos tevékenységeket a leterhelt szerző kizárja a napi munkarutinból. A magányos munkavégzés eredményeképpen nő a vállalati információáramlás inkonzisztenciája.

A szerzők sajátos formázási, strukturálási és megjelenítési eljárásokat használnak, gyakran munkájuk idejének egyharmada fontok és html kódok igazgatásával telik. Többnyire nem áldoznak időt arra, hogy meglévő dokumentumok után kutassanak, meggyőződésük, hogy a vállalat csak nyerhet azzal, hogy gyakorlatilag a semmiből állítják össze több tucat oldalnyi tartalmaikat. A sok éves tapasztalat magabiztos tudatában ki sem látszanak a munkából, hosszú hetekig izzadnak, hogy újra megírják a már számtalanszor előállított passzusokat. Egy év alatt akár sok száz oldalt is ledarálnak, majd büszkén vésik be az újabb ledolgozott rovátkát az idő emlékezetébe…