A halál pszichológiája – I. A kiválasztott
sze, 2006-05-03 21:48 19 hozzászólás
Minden szorongás végső forrása a megsemmisüléstől való félelem. Mindenki meghal egyszer, azt azonban nem látom magam előtt, hogy a magam nagyszerűségében megszűnjek létezni .
Nem lehet a létről a semmi hiányában fogalmat alkotni. Mindannyian meghalni születtünk. Mégis, a lelkem mélyén meg vagyok győződve arról, hogy én más vagyok.
Kiválasztott vagyok, örökéletű vagyok, különleges vagyok.
A reinkarnáció értelmetlenségéről
Buddha nem beszélt az újratestesülésről. Nem tartotta fontosnak, éppen ezért nem is foglalt állást ebben a kérdésben. A halált átmenetként értelmezni nem több merő önámításnál. Akkor foghatom fel a lét teljességét, ha a halál mindenhatósága előtt fejet hajtok.
Sovinizmus
Számtalanszor előfordult már, hogy rácsodálkoztam a személyem hiányában is működő dolgok láttán. Ha kilépek egy közösségből, ha megszűntetem a kapcsolat valakivel, számomra élettelenné válik mindaddig, amíg ismét kapcsolatba kerülök vele. A legnagyobb megdöbbenéssel észlelem, hogy ő az elmúlt évek alatt nélkülem is virult, élt, fejlődött.
Nemrégiben találkoztam egy fél évtizede nem látott ifjúkori barátommal. Ugyanaz az arc, ugyanazok a mozdulatok, ugyanaz a hanglejtés, ugyanaz az érzés. Jólesően nyugtáztam: nem, ez az ember semmit nem változott az elmúlt 5 évben. És ez így van jól: hogyan is változhatott volna a hiányomban?!
Kazantzakis halála
"Ha egy pap idejönne gyóntatni és megáldani, mondd meg neki, hogy hordja el magát és inkább átkozzon meg! Az olyan emberek mint én, ezer évig kell éljenek" (Kazantzakis).
Kazantzakis Zorba személyében azt tanácsolja nekünk: éljük úgy életünket, hogy a halálnak magunkból csak egy „kiégett kastélyt” hagyjunk. Kazantzakis Heraklion bástyáján fekvő sírján a következő dísztelen sírfelirat áll:
"Nem akarok semmit, nem félek semmitől, szabad vagyok." (Yalom, D. Irvin).
Ajánlott irodalom
- Yalom, D. Irvin: Egzisztenciális pszichoterápia
Az európai szellemiségű egzisztencialista pszichológiáról. Kötelező olvasmány minden lélekbúvár számára.
Új hozzászólás
Hozzászólások
teodora: "de Yalom maradjon a kaptafánál, sutba vágtam olyan 100 oldal után"
Yalom említett művében a 100. oldalon ír a különlegesség érzéséről, id: "Mindannyian tudjuk, hogy létünk alapvető határait illetően semmiben sem különbözünk másoktól. Ezt tudatosan senki nem tagadja. Mégis, valahol mélyen, Ivan Iljicshez hasonlóan mindannyian azt hisszük, hogy a halandóság törvénye csak másokra vonatkozik, ránk nem. Ha valaki nincs résen, amikor ez a hiedelem tudatosul, megdöbben a saját irracionalitásától. A minap például felkerestem a szemészemet, mert nem látok úgy a szemüvegemmel, mint régen. Megvizsgált és megkérdezte, hány éves vagyok. 'Negyvennyolc' válaszoltam, mire ő: 'Aha, menetrend szerint'. Valahonnan mélyről egy gondolat tört fel bennem: 'Milyen menetrend? Kinek a menetrendje? Lehet, hogy az övé vagy a másoké, de az enyém ugyan nem'."
Kedves teodora, ezt megelőzően, vagy ezt követően "vágtad sutba" a könyvet?
nemo: igen, a nem-létet értettem semmi alatt. köszi a precízálást.
A reinkarnációs megmondásra vonatkozóan id. Popper véleményét ("Fáj-e meghalni" c. könyvéből):
"Az eredeti buddhizmus ateista vallás. Buddha nem hisz sem Istenben, sem a lélek halhatatlanságában. Az 'Én' érzést illúziónak tartja, amely az ember különböző alkotórészeinek ideiglenes összeállásából alakul ki. A halállal ezek szétbomlanak, s az Én megszűnik, mint ahogy a szétszedett szekér után sem marad meg semmilyen elvont 'szekérség'. Buddha nem hisz az ember 'őszibarackszerű' voltában, miszerint kívül a romló test, belül pedig a kemény és örök mag. Ám ha nincs lélek, nincs lélekvándorlás sem."
teodora: "Ami érdekes kérdés volna, hogy mennyiben határozza meg az emberek életvitelét"
Igen! Szerintem is ez az egyik legizgalmasabb kérdés a halál vonatkozásában. A szakkönyvek nem gondolom, hogy megmondják a tuttit; bár természetesen ezek között is fellelhető éppúgy a mindentmegmondós, mint a szerényen nyilatkozós, szelíden felvetős álláspont.
"teoretikusan elképzelhető, hogy egy magasabb szintű létezéshez vezet, ha felismeri és helyéreteszi ezt a dolgot valaki, de nem sok példát láttam rá"
Bizonyára rendkívül nehéz ezt a dolgot "helyére tenni". Nem is tartom igazából lehetségesnek. Amit tehetünk, az mindössze annyi, hogy gondolkodunk, elmélkedünk róla, nem hagyjuk figyelmen kívül, nem intézzük el egy "úgy sem tudjuk meg a teljes igazságot"-szerű legyintéssel.
A buddhista reinkarnáció nem lélekvándorlás. :)
Nekem ezzel a példával magyarázta az egyik kolléga:
Kiskorodban leforrázod a bőröd egy ponton, akkor akár negyven év múlva is ottmarad a heg, pedig azt senki nem vitatja, hogy azóta már többször is kicserélődtek a részecskék a szövetben.
Egy másik anattától: "Nem azt tanította, hogy nincs én, hanem azt, hogy bármit is tapasztalsz, az nem az."
Kapcsolódó előadás:
Shelly Kagan: Philosophy of Life and Death
Níkosz Kazantzákisznak Yalom, D. Irvin által idézett-"fordított" (?) sírfelirata ("Nem akarok [theló] semmit, nem félek semmitől, szabad vagyok.") helyesebben: "Nem remélek [elpízó] semmit, nem félek semmitől, szabad vagyok."
Köszi a pontosítást!
Elolvastam az írást. Kösz a linket, mondhatom, jól esett felfedezni, hogy te is ismered ezt a hullámhosszat :)