Annak eldöntése, hogy mihez kezdjek az életemmel, egyáltalán nem könnyű feladat. A legtöbb ember nem gondolkodik el arról, hogy milyen célok mentén élje le életét. Attól függetlenül, hogy meg szeretnénk határozni vagy sem életünk folyását, mindannyian valamilyen stratégiák mentén élünk.

Ha nem foglalkozol azzal, hogy miként kellene élned, illetve carpe diem felkiáltással azt állítod, hogy nem áll szándékodban megbéklyóznod magad mindenféle dogmatikus elköteleződéssel, nem teszel egyebet, mint hagyod, hogy mások döntsenek helyetted . Különféle tudattalan behatások mentén fogsz élni úgy, hogy semmilyen hatást nem gyakorolsz jelenedre, s ezáltal jövődre.

Egyértelmű, hogy nem tudom és nem is célom a külső hatásokat semlegesíteni. Nem elkerülhető az a fajta determináció, mely mentén kénytelenek vagyok élni: a szüleimet nem választhatom meg, a belém nevelt korlátoktól nem szabadulhatok meg, a genetikai állományom pedig olyan formába önti emberi mivoltomat, melyet befolyásolni nem áll módomban.

Egy dolgot tehetek csupán: felébreszthetem a bennem lakozó tanút ! Látnom kell magamat a hétköznapi helyzetekben; egy merőben magasabbrendű tudatállapotot állandósítok magamban ahhoz, hogy kívülről szemlélhessem a személyiségemet összetapasztó ideákat.

Miért élek?

Nem tudom. De újra és újra felteszem a kérdést, mert szükségem van az ezt követő üresség élményére. A válasz számomra tehát matematikai határértékhez hasonlítható: tart valamerre, melynek a végét nem látni. Van egy idea, mely felé igyekezni lehet, sőt, tartani kell, de az eléréséről semmit sem mondhatok. Az út a lényeg, a cél csak idea.

Az életcél meghatározása merő lehetetlenség. Olyan abszurdum, mellyel foglalkozni kell: átminősíti hétköznapjaimat .

Egyik előző bejegyzésemben szóltam arról, hogy a boldogság melléktermék, mely nem tűzhető ki célként, de egy hiteles élet mellékzöngéjeként megjelenhet. Négy fázis bejárásával érhetjük el azt, ami által nyitottá válunk a boldog élet stabilizálására:

1. az első lépés az életcélok megfogalmazása,
2. a második az ezzel összhangban lévő hiedelemrendszer kiépítése,
3. a harmadik lépés az élet feletti kontroll,
4. a negyedik pedig a tanú felébresztése.

Jelen bejegyzés az első lépésnek, az életcélok megfogalmazásának mikéntjét hivatott tovább vizsgálni.

Minden kitűzött cél lényegében szándékos állapotváltoztatást feltételez. Két szempontot kell szemünk előtt tartanunk céljaink megfogalmazásakor:

1. Önismeret nélkül lehetetlen hiteles célokat megfogalmaznunk

Minél pontosabb és részletesebb elképzelésünk van arról, hogy "miként működünk", hogy milyen belső erők hatására cselekszünk, annál könnyebben tudjuk kifejezni belső élményeinket. Az életcélok meghatározásához is lényegében ilyesfajta interiorizáló képességre van szükség.

Az önismeret fogalmával meglehetősen nagyvonalúan bánnak mostanság. Hangzatos kifejezés, melyet lelkesen tűznek zászlajukra az öko-bio-ezo vezérek, trénerek, guruk. Hozzáteszem: gyakran tartalom nélkül.

Az önismeret valódi nehézsége a megfigyelő, és a megismerés tárgyának egységéből fakad. Minő paradoxon: én vagyok az, akinek meg kell figyelnie éppen önmagát . Ez ebben a formában lehetetlen. Olyan embermodellre van szükségünk, mely az én határait kiterjesztve lehetővé teszi azt, hogy különböző énminőségeket, és ezzel együtt különböző tudatállapotokat tudjunk megnevezni / átélni. Csak akkor tudom megfigyelni önmagam, ha megfigyelőként kívülálló vagyok a vizsgált tartalmaktól.

2. Célunkat a jelenlegi állapotunk valamely minőségére kell építenünk

Csak annak a célnak van értelme, melyet már a jelenben is megtapasztalsz valamiképpen. Ha gazdag akarsz lenni, akkor fel kell ismerned azt, hogy milyen kontextusban vagy már most is gazdag . Látnod kell, és értened kell mindenekelőtt azt, hogy már most, a jelen állapotodban bírsz egyfajta gazdagsággal . Ha felismered ezt a minőséget az életedben, akkor nem marad más hátra, mint növelni azt. Ebben a pillanatban a kitűzött célod földelve van a jelenedben, hiszen érted és átéled, csak éppen egy más szinten azt, amit elérni kívánsz .

Ha fogyni akarsz, akkor fel kell ismerned azt, hogy mikor érzed könnyűnek magad. Meg kell tapasztalnod azt, hogy van az a kontextus, amiben már most sovány vagy, aminek fényében átéled azt a minőséget (nevezetesen a könnyűséget), melyre vágysz.

A fent megfogalmazott két példa célnak nem rossz, életcélnak azonban minden bizonnyal teljességgel téves irány. Pénzt gyűjteni jó: a kitűzött cél megvalósulása egyenesen arányos a banki egyenlegeddel. Minél több számjegyből áll a megtakarított summa, annál közelebb állsz a beteljesüléshez. Mindez persze, ha a gazdagság beteljesülést jelent, amit erősen kétlek...