Csak akkor értettem meg a gondolatot, ha írni, beszélni tudok róla, ha Te felfogtad, hogy miről van szó. Megvizsgálom, hogy mennyit tudok arról, mit napok óta böngészek: nézem a villogó kurzort, s megpróbálom a saját szavaimmal elmesélni azt, hogy miről is van szó.

Keserves küzdelem kezdődik, melynek során számtalanszor megadom magam: ilyenkor megpihenek a bekszpész billentyűn, és újra kezdem mondandóm megformálását.

Miért hiszem azt, hogy értem azt, amiről olvasok? Nyálazom az oldalakat, s ezalatt úgy bólogatok, hogy esik le a fejem. Egyszer csak rájövök, hogy nem látom kontextusában az eszmét, úgyhogy türelmesen átolvasom a legutóbb érintett fejezeteket. Nocsak, mintha nem is olvastam volna a könyvet: más felbontásban tárulkoznak elém a dolgok! Mostmár értem, tudom, magamévá tettem!...

Nézem a villogó kurzort, mesélnék róla. Több részletet látok mostmár, az egységes kép azonban továbbra is bizonytalan. Nem épült belém, nem tartozik hozzám, nem az enyém. Újraolvashatom tízszer is, ha nem írok róla, élettelen eszme marad csupán.