A Stanislav Grof -féle transzperszonális pszichológiáról. A holotróp fogalmát Grof a módosult tudatállapot helyett használja. Görögül a holos = űr, trepein = irányultság, cél.
Nem tudni, hogy a lihegés, vagy a rángatózás, vagy a kettőnek az együttes hatása következtében kapcsoltak ki az érzékszerveim. Ezúttal nem volt dramaturgiája a transzlégzésemnek, és még csak bevillanó emlékképek sem zavarták meg a görcsbe rándult testemet. Lihegtem. Sámán hörgött a cédéről, a dob hangját olykor megtörte egy velőtrázó sikoly, vagy egy megszünni nem akaró zokogás.
Végre kipróbáltam a csoportos transzlégzést. Nem csalódtam. Kizökkentett a hétköznapokból, olyan állapotba hozott, melyben minden másnak látszott, mint ami. Nem, nem jól mondom. Olyan állapotba hozott, melyben minden valóságossá változott. Aztán néhány nap múltán ismét minden másnak látszik, mint ami.
Végre megjelent Stanislav Grof legfontosabb munkája magyar nyelven is. C. G. Jung alapozta meg a transzperszonalitás iránti vonzalmamat, Ken Wilber olyan világnézeti alapokkal ajándékozott meg, mely előkészítette a talajt Stanislav Grof valószerűtlen pszichológiájának.
Popper Péter ír valahol arról a kísérletről, melyben megfelelő utasítások hatására a hipnotizált személyek képesek voltak kikapcsolni a fájdalom érzetét. Amikor a kísérletvezető arra szólította fel a hipnotizált személyt, hogy hívja elő azon részét, mely érzékeli a fájdalmat, az alany meglepő precizitással számolt be a testét ért fagyasztásról, égetésről, vagy éppen szúrkálásról.