tanú

Énemnek két középpontja van. Az egyik – nevezzük kisbetűs én-nek – a karakteremből fakad. Köré szerveződik a személyiségem, az érzéseim, gondolatiságom nagyrésze, gyakorlatilag minden, mire azt állítom, hogy ez én vagyok. A második középpontot nevezzük megfigyelőnek, azaz Tanúnak. Ő az a kimozdíthatatlan Centrum, mely krízishelyzetben kifeszíti az időt, és a megugrott adrenalinszinttel egyidőben kristálytiszta tudatot eredményez.

Az integrál-fejlődés négy sarokköve

Az integrálfilozófia középpontjában a sokoldalúan kiteljesedett ember prototípusa áll. Wilber szerint az átfogó fejlődéshez legkevesebb négy aspektusra kell odafigyelnünk, az alábbiakban ezeket veszem górcső alá. Az előző bejegyzésemben körvonalaztam a poszt-indusztriális kor emberét, megfosztottam a klasszikus gurutól, és a felvilágosult rációjára bíztam, hogy végigjárja a szellemi fejlődés rögös útját.

A Tanú a pszichoterápiában

Popper Péter ír valahol arról a kísérletről, melyben megfelelő utasítások hatására a hipnotizált személyek képesek voltak kikapcsolni a fájdalom érzetét. Amikor a kísérletvezető arra szólította fel a hipnotizált személyt, hogy hívja elő azon részét, mely érzékeli a fájdalmat, az alany meglepő precizitással számolt be a testét ért fagyasztásról, égetésről, vagy éppen szúrkálásról.