A bölcsességről
szo, 2007-02-24 18:28 9 hozzászólásAz életpálya cikksorozat első bejegyzésében felvetettem, hogy az öregedés és a bölcsesség korrelációban áll egymással: az idő élettapasztalatok formájában elősegíti a bölcsesség megjelenését. Valahányszor az öregedésről szóló gondolataimat tálalom, nem kis ellenállást tapasztalok. Népszerűtlen dolognak számít manapság az öregedésről jót gondolni, no de miért is van ez így?
Nyilván ennek történelmi okai vannak: a mostani hatvanon túli generáció a rendszerváltás új tempóját és világszemléletet aligha sajátíthatta el. Azonban mi köze van ennek a bölcsességhez, azt nem érthetem. Az én olvasatomban a bölcsesség nem karrierről és nem magánéletről szól, ennél általánosabb én-minőséget takar, mely rendszerint krízishelyzetek alatt formálódik, csiszolódik. Az alábbiakban felvázolom a bölcsesség liberális, modern olvasatát, majd ismertetem a hagyományos értelmezést.
A bölcsesség meghatározása
A bölcs ember a lehetőségeit megteremti és nem megtalálja (Fr. Bacon).
A bölcsesség modern olvasata véleményem szerint gyakorlatilag nem más, mint a fogalom félreértelmezése. Ebből adódhat az a nyelvi zavar, melynek okán egyesek azt állítják, hogy gyermekként bölcsebbek, mint sokan mások felnőttkorban, továbbá, hogy az öregek szenilitásuk és egyéb agyi problémáik miatt teljességgel híján vannak a bölcsesség minden formájának.
Úgy gondolom, hogy minél inkább kiszakadunk a hagyományos értékrendből, annál inkább hajlunk arra, hogy félreértelmezzük a bölcsesség fogalmát. Leggyakrabban az intelligenciával, a rátermettséggel és a műveltséggel tévesztjük össze, jóllehet ezek a készségek a bölcsességnek nagyon távoli rokonai.
Meglátásom szerint a bölcsesség az a készség, mely tapasztalat, empátia és önvizsgálat révén alakul ki, fő jellemzője az ítélőképesség gyakorlása és az igazságra való érzékenység. A bölcs Salamon arról volt híres, hogy rendkívül ellentmondásos helyzetekben is képes volt elfogadható döntést hozni, ez a mai bíráinkról aligha mondható el: elég ha csak a móri mészárlással gyanúsított Kaiser esetére gondolunk.
Nincs lényegi összefüggés a tanulás és a bölcsesség között (Fr. Bacon).
A bölcs mindenkori archetípusa az öregember, kit rendszerint próféták vagy más vallási és/vagy világi vezetők testesítettek meg. Egyedüli kivételt talán Jézus jelenti, de az Ő személye sok más dologban is a mássággal hozható összefüggésbe, nem véletlen tehát, hogy a Biblia szerint mindössze harmincegynéhány évesen kezdett el tevékenykedni.
Az öregség és a bölcsesség összefüggése elsősorban metafizikai értelemmel bír.
Az öregség krízishelyzete
Az eriksoni fejlődésmodellben az öregkor (65 év fölött) krízishelyzetét a halál tényének elfogadása jelenti. Az idős embernek akarva-akaratlanul szembesülnie kell az elmúlással, melynek tényével csak akkor tud mit kezdeni, ha az elmúlt életére visszatekintve helyére rakja a múlt eseményeit. Ekképpen két pólus, az integritás élménye és a kétségbeesés között ingadozik. Az integritás élménye az elmúlt élet tapasztalataival, valamint az átéltek mélységével és reflektív jellegével hozható összefüggésbe. A gyáva ember múltja felszínes és átélésektől mentes, mely nem eredményezheti a beteljesülés élményét. Beteljesülés nélkül nincs integritás, azaz marad a hatalmas keserű gumó, melynek lenyelésére az elkövetkezendő néhány esztendő nem lesz elegendő. A kétségbeesett öregember pótcselekvésekhez folyamodik, mert el kell felejtenie, hogy a halál árnyékában él, mely elől nincs kibúvó. Létrejön ekképpen a szappanoperákat bámuló, szomszédokat pletykáló, állandó nyavalygásban tengődő nyugdíjas prototípus, kinek személye valóban távol áll a bölcsességtől. Visszavonhatatlanul távol.
Összegzés
Mi a bölcsesség tehát? A szakmai tudást, kompetenciát nem hívnám annak, arra van más megnevezésünk: szakértő. A bölcsesség véleményem szerint sokkal inkább az érzelmi érettséggel, az erkölcsi beállítódással kapcsolatos én-minőséggel, mint a racionalitással függ össze. Egy nyugdíjas esztergályos is éppúgy lehet bölcs a maga szűk szókészletével, mint egy nyugalmazott kétdiplomás értelmiségi. Az értelmi színvonalnak nincs akkora szerepe a bölcsesség kialakulásában, mint az empátiás készségnek, a szélsőséges élethelyzetek megélésének, intenzív létformának. A munka talán az áramlat-élmény révén kapcsolható a bölcsességhez, az adott szakterületben való elmélyülésnek semmi köze nincs hozzá.
Illusztrációk
- Karin Sköld, http://www.theartgallery.com.au/karinskold/
Új hozzászólás
Hozzászólások
Tehát a véleményed szerint azt nevezhetjük bölcsnek, aki képes átérezni egy másik élőlény helyzetét és erkölcsinek megfelelően dönteni. (Bár én erkölcs helyett etikát használnék, hiszen az erkölcs az koronként, kultúránként eltérő.)
Szerinted Salamon – akit egyébként a mágia beavatottjának is tekintenek – azért kapta a bölcs jelzőt, mert magas volt az én-minősége és empátiája? Nem azért, mert súlyos adókat és robotot vezetett be, ebből egyesítve az északi és déli országrészt, fejlesztve az infrastruktúrát és a hadsereget? Nem a rátermettsége, furfangja, és jó ítélőképessége miatt?
Amiről Te írsz, az a művész. Felfogja a világ rezdüléseit, magasztos értékrend alapján próbálja visszaadni azt. A bölcsesség szerintem pont a helyes meglátás, a jó ítélőképesség és az ego leépülésének (lelki békének) együttese. Nem korhoz, nemhez, rasszhoz kötött. Szerintem.
--
Aries
Salamon intelligens is volt, ez nem vitás :)
Elég ellentmondásos a dolog, mert ha a bölcsesség fő jellemzőjének a az ítélőképességet és az igazságra való érzékenységet vesszük, akkor egyértelműen intelligenciát és etikai fejlettséget feltételezünk. Mindkettőre szükség van a helyes döntések meghozatalakor, ami az ítélőképesség alapja. Ha így értelmezzük a bölcsességet, akkor azt mondhatjuk, hogy az intelligenciára épül, de nem azonos azzal. Tehát intelligencia nélkül nincs bölcsesség, de az intelligencia nem feltétlenül jár együtt a bölcsességgel. Az adalék, amitől az intelligens emberből bölcs is lesz, az én olvasatom szerint az etikai beállítódás, ami egyértelműen érzelmi intelligenciát feltételez.
Az etikai beállítódás és az intelligencia közül véleményem szerint az előbbi nagyobb hatással van a bölcsesség kialakulására.
A minap azon töprengtem, hogy mi van a retardált (szellemileg leépült) idős emberekkel? Róluk egyértelműen azt mondhatjuk közük nincs a bölcsességhez pusztán azért, mert az értelem csak nyomokban érhető tetten viselkedésükben?
Szerintem az ellentmondásos, ha valaki ennyit okoskodik a bölcsességről ilyen fiatalon, amikor még, ugye, legalább 30 évet kell várnia rá :)
:)
Teodóra: nem kell ahhoz cipésznek lennünk, hogy tudjuk hol szorít a cipő. :)
--
Aries
A bölcsességet a tiszteletre- és szeretetreméltó fogalmakkal nem érdemes keverni. Lehet egy nagymama szeretnivaló és más dolog tisztelni benne az emberi nagyságot. Egy harmadik pedig az, hogy mesélek neki az új üzleti partneremről, és ő elmondja, hogy csibész-e vagy sem. (Mint a Keresztapa I-ben Michael-nek az öreg Don elmagyarázza, hogy az áll a cselszövés hátterében, aki a megállapodást akarja tető alá hozni.)
Teljesen egyetértek azzal, hogy az intelligencia nem egyenlő a bölcsességgel, annak szükséges, de nem elégséges feltétele . De nem is írtam én ilyet. :)
--
Aries
"különleges lényeglátás és ítélőképesség a bonyolult és bizonytalan helyzetekben"
Mielőtt nem találkoztam a bölcsességnek ezzel a fenti definíciójával, magam is alkottam valami hasonlót. De ez jobb. Tömörebb és kifejezőbb. Hozzátenném mégis az éntől való elvonatkoztatás és az én új helyzetnek megfelelő újradefiniálás képességét a régi értékek potenciálisan maximális megőrzésének lehetőségével (vagyis az alkalmazkodást végeredményben, ami nem jelent asszimilálódást), és ha ez a fantasztikus állapot bekövetkezne, akkor a T. nyugdíjas esetleg nem kapkodna levegő után, ha meglát az utcán egy tarajos sérójú punkot, vagy egyéb szokatlan, nem a saját szocializált világának megfelelő dolgot. Belátva, hogy pl. a nemzedékenkénti értékkonfliktusoknak identitáskialakító szerepük van. Urambocsá' talán még transzparenseket sem menne el lengetni ilyen-olyan politikai rendezvényekre. Ezért aztán fennakadt a szemem ezt olvasván:
"az öregedés és a bölcsesség korrelációban áll egymással: az idő élettapasztalatok formájában elősegíti a bölcsesség megjelenését"
Persze lehet, hogy az öregkori bölcsesség azt az absztrakciós szintet is képviseli, amely a bonyolult és bizonytalan helyzetekben mindig megtalálja a bármilyen válasz és ítéletalkotás adekvátnak való minősítésének lehetőségét, és akkor nem szóltam, persze...
"Nyilván ennek történelmi okai vannak: a mostani hatvanon túli generáció a rendszerváltás új tempóját és világszemléletet aligha sajátíthatta el. Azonban mi köze van ennek a bölcsességhez, azt nem érthetem."
Pedig egyszerű: a bölcsesség sosem lehet környezetfüggetlen. Nem szabad összekeverni az élettapasztalatokkal. Ezért örültem ennek a meglátásodnak: "intelligencia nélkül nincs bölcsesség, de az intelligencia nem feltétlenül jár együtt a bölcsességgel. " Ezzel egyetértek.
"Az én olvasatomban a bölcsesség nem karrierről és nem magánéletről szól, ennél általánosabb én-minőséget takar, mely rendszerint krízishelyzetek alatt formálódik, csiszolódik."
Ami persze teljesen független a magánélettől, így gondolod? Egyébként meg egy rendszerváltás nem elég nagy krízishelyzet szerinted?
"az öregek szenilitásuk és egyéb agyi problémáik miatt teljességgel híján vannak a bölcsesség minden formájának. "
A bölcsesség egy fejlettségi szinttől már nem korfüggő. Kivéve, ha bölcsességnek tekintjük, a "sajog a derekam, holnapután esni fog" jellegű megnyilvánulásokat.
"Meglátásom szerint a bölcsesség az a készség, mely tapasztalat, empátia és önvizsgálat révén alakul ki, fő jellemzője az ítélőképesség gyakorlása és az igazságra való érzékenység. "
Stop. Erkölcsi érzéket ne keverjük bele. Mert akkor azt is meg kéne említeni, hogy az igazsághoz való feltétlen ragaszkodás egyrészt inadekvát is lehet, másrészt az igazság nézőpont kérdése. Az egyiknek tömeggyilkos, a másiknak nemzeti hős.
Egy ujabb megfogalmazassal, nezoponttal elnek. :)
A BOLCSESSEG az a tudas, amely magaba foglalja a letezes osszefuggeseinek (reszleges) lenyegi ismeretet es ennek koszonhetoen onmagunk ismeretet is.
Minel magasabb tudati szintre jutunk, annal inkabb sikerul a gyakorlatba ultetni az elmeleti tudast, igy egyre jobban ismerjuk onmagunkat, hiszen mi programozzuk viselkedesunket es reszben gondolatainkat, erzeseinket.
Az elmeleti tudas igazsaga relativ. Velemenyem szerint az az elmeleti tudas igaz, amely megtapasztalhato es/vagy hozzajarul eroszakmentessegunkhoz, szeretetunkhoz, boldogsagunkhoz. Utobbihoz olyan mertekben, h a tudas altal elerheto az allando, feltetelek nelkuli orom. Es egyre "boldogabbsagunkhoz" olyan uton jutunk el, h kozben leminimalizalodik az artasunk, mind onmagunknak, mind embertarsainknak, minden eloleny fele, egyre eroszakmentesebbe valunk. Az igaz tudas birtokaban boldog az egyen, boldog az emberiseg es "boldog" a kornyezet.
Magasabb tudati szintek elerese elott a nyitottsagunk es a bizalmunk segitheti a fejlodesunket a "legmagasabb tudatszintuek" tapasztalatainak, felismereseinek elfogadasaval, amiket idovel mi is megtapasztalhatunk, ha eljutunk addig.
Nem lehet szintekben merni, h ki menyire bolcs, de sokszor eldontheto, h ki a bolcs vagy bolcsebb.