Wilber integrálelméletének öt alapeleme van, melyből hármat vázoltam fel előző írásaimban: a létramodelles bejegyzésekben a szintekről (stages), a négy ok c. cikkben a negyedekről (quadrants), az enneagramos bejegyzésben pedig a típusokról esett szó. A következő két aspektust a vonalak (lines) és tudatállapotok (states) alkotják.

Az így kapott öt dimenzió mentén olyan egységes világképet formálhatunk magunknak, melyben az egyéni lehetőségek kibontakoztatásától a környezettudatosságig a legkülönbözőbb témák helyet kaphatnak. Adott egy koordinátarendszer tehát, mely segítségével támpontokat határozhatunk meg, egyfajta belső térképet, mely által tudatosabb életvitelre hangolhatjuk magunkat.

Világszemléletbeli szintézis

Miért van erre szükség? Ha nem próbáljuk meg irányítani életünket, az nem szabadságot eredményez, hanem éppen fordítva: környezetünkben hemzsegő érdekek rabjai leszünk. Az árral való sodródás: rabság. A céltudatos életmód: a kötöttségektől való megszabadulás lehetősége.
A történelemben először napjainkban valósulhat meg az, hogy lehetőségünk van megismerni a szellemi hagyományok tág spektrumát. Most először állíthatunk fel egy szintézist a keleti-nyugati, északi-déli tradíciók között. Ha megvizsgáljuk ezeket az ezoterikus tanításokat, azt találjuk, hogy van néhány szembeötlő világszemléletbeli egyezőség közöttük. A buddhizmustól a kereszténységig, a sámánizmustól a taoizmusig minden vallás ezoterikus tanai középpontjában a fejlődő ember áll, ki meghatározott lépcsőfokok megtétele révén egyre átfogóbb, egyre globálisabb tudatállapotot tudhat magának.
A fejlődés iránya a hagyományok szerint az egyénitől a globális felé, az énközpontúságtól a társadalomtudatig teljesedik ki. Ha a teljes életet kívánjuk vizsgálni, akkor ehhez hozzáadható az énkibontakoztatás fázisa is, mely a gyermekkor feladata. A kamaszkorban normális esetben az identitáskrízis megélésével kialakul a stabil alap, az egó, mely elindulhat a fent említett spirituális úton. Ezt a legtöbb szellemi hagyomány nem hangsúlyozza ki, mert rendszerint magától érthetődőnek tartják azt, hogy az én több-kevésbé harmonikusan kibontakozott formájában adott. Ha a teljes fejlődési ívet kívánjuk górcső alá venni, akkor az énfejlődést nem mellőzhetjük.

Gilligan

Az erkölcsi fejlődés során rendszerint az egocentrikus látásmód előbb nemzetközpontúvá, később pedig világcentrikussá válik. Carol Gilligan pszichológus kutatásában azt állapította meg, hogy a központi elem a törődés, mely három alapszinten nyilvánulhat meg. Kutatásait a Lawrence Kohlberg erkölcsi fejlődésmodelljére építette, az ebből származtatott három szint a következő:

• A magammal való törődés fázisa. A fiatalkor az individualizációról szól, melynek során a figyelem középpontjában az egyéniség kibontakoztatása áll. Mind a magánéletben, mind a szakmaiban meghatározó szempont, hogy jól teljesítsenek, hogy szépek legyenek, hogy a legszebb arcukat mutasság a külvilág felé.
• A másikkal való törődés fázisa. A következő szint középpontjában a család, tágabb értelemben a baráti kör, vagy akár a nemzet áll. A hangsúly áttevődik a környezetre: a szerelmes nő az intimitás keresése révén mind a szeretett személyre, mind magára egyenlő mértékben figyel, az anya már valósággal feloldódik a gyermek iránt érzett szeretetben.
• A másokkal való törődés fázisa. A harmadik szintet kevesen érik el. Ez a globális törődéssel kapcsolatos, lényegesen megengedőbb és integratívabb, mint az előző stáció. A személy ezen a szinten kezdi átérezni az általános, globális problémákat: a saját betegsége rávilágít a Földön szenvedők nyomorúságára, a saját boldogsága a mások boldogsága.

A fejlődés irányvonalai

Az egyéni fejlődés sok vonalon (lines) végbemehet. Az énfejlődéstől a kognitív fejlődésig az erkölcsi szinteken át számos fejlődésbeli vonalról beszélhetünk. Ahhoz, hogy azon a bizonyos létrán előrelépjünk, elég, ha néhány meghatározó vonalon sikerül kibontakoznunk.
Az angol pszichológus, Charles Spearman 1904-ben jelentette meg az Általános Intelligencia – Tárgyilagosan Meghatározva és Mérve c. könyvét, melyben kidolgozta az intelligencia kéttényezős elméletét. Spearman szerint minden szellemi tevékenység feltételez egy bizonyos általános értelmi képességet (ez a „g-faktor”) és több specifikus tépességet („s-faktor”). Van tehát egy általános intelligenciánk és több sajátos intelligenciánk.
Ha ezt a megközelítést próbáljuk összehozni a létramodellelel, akkor azt látjuk, hogy

• van néhány általános fejlődésvonal, melynek kibontakoztatására feltétlenül szükségünk van, és
• van néhány (sok) specifikus fejlődésvonal, mely típustól, egyéntől függ, hogy mennyire hangsúlyos.

A tudatfejlődés ezen vonalaknak a létrán való előrelépésében nyilvánul meg. Az egyénre jellemző egy általános fejlettségi szint, egyfajta átlagolt súlypont, melyet az általános jellegek és a személyiségére jellemző specifikus irányvonalak fejlettségi szintje határoz meg. A tudatfejlődés lényegében súlypontelmozdulást jelent.
A súlypontelmozduláshoz feltétlenül szükséges a kognitív készségek kibontakoztatása. Értelem nélkül az egyéni fejlődés megreked egy bizonyos szinten. Feltétlenül szükséges az intelligencia, de ugyanakkor nem elégséges feltétel, hiszen erkölcsi fejlettség nélkül nem biztos, hogy jól használjuk az értelmünket. Ismert a zseni náci sztereotípiája: ez pontosan azt az állapotot világítja meg, amikor az intelligencia szárnyal, ám az érzelmi vonalak csökevényesek.
A súlypontelmozduláshoz tehát

• fejlett éntudatra,
• értelmi kvalitásokra,
• érzelmi intelligenciára,
• erkölcsi tartásra és
• spirituális tudatosságra van szükség.

Talán ez az az öt irányvonal, mely nélkül nem léphetünk előre a wilberi létrán. Emellett akár sok ezernyi irányvonal is létezhet, mely bennünk ilyen vagy olyan arányban fejlett. Természetesen nem cél mindegyiket kifejleszteni. Nyilvánvalóan csak kevesek lesznek kiváló zenészek, még kevesebben zseniálisak, de nincs feltétlenül szükség arra, hogy zenésznek legyünk ahhoz, hogy elérjük a transzperszonális szinteket. Ugyanez állítható a matematikai készségről, vagy akár a sportbeli teljesítményről. Ahány ember, annyiféle kombinációja létezik ezen készségeknek az egyénen belül. Amire törekednünk kell, hogy a személyiségünket meghatározó irányvonalakat továbbfejlesszük, valamint a fent említett alap készségekre koncentráljunk (én, iq, éq, moralitás, sq).