Svábhegyi Neurológia - szülői vélemény
h, 2007-08-20 04:04 18 hozzászólásA svábhegyről szóló történetünk megírásával titkon reméltem, hogy gondolatainkat közvetíteni tudjuk az intézet képviselői felé. Néhány hónap elteltével kívánságom teljesült: a minap számos hozzászólás érkezett élménybeszámolónkra, mely alapján egyértelműen kiderült: az illetékesek is olvasták a bejegyzést.
A cikkemet üzenetnek szántam, nem sértésnek. Arra próbáltam rámutatni, hogy az intézetben uralkodó szabályrendszer egy elavult szemléletet tükröz, melyen változtatni kellene. Nem tudom, hogy mi van a szemlélet hátterében, nem vagyok azzal sem tisztában, hogy ez elsősorban politikai, vagy anyagi, esetleg más okból alakult ki.
Ugyanakkor egy percig sem állítottam azt, hogy a katona módszerrel gond van, éppen ellenkezőleg: elismerően nyilatkoztam az eddig elért eredményekről. Nem tisztem ezt bírálni, vagy kritizálni.
Szülői benyomások
Szülőként volt néhány benyomásom, melyet meg szeretnék osztani másokkal is, remélve, hogy ez is egy kis lépésnek bizonyul az egészségügyi helyzet javításában. A tapasztalt problémákat próbáltuk jelezni az intézmény illetékeseinek is, de sajnos ellenállásba ütköztünk. Úgy gondolom, hogy a szakmaiság égisze alatt olyan alapvető emberi jogok sérültek, melyek felett nem lehet, és nem szabad szemet hunynunk.
Köszönöm neuro hozzászólását, mely orvoshoz méltó tárgyilagosságot és józanságot tükröz. Az alábbiakban reagálni szeretnék egy-egy mondatára.
Való igaz ezen az "anyamentes övezeten" lenne még mit finomítani, de sem a hely, sem az anyagi háttér nem teszi ezt lehetővé.
Egyetértek Önnel! A finomítás optimális kimenetele az lenne, hogy az újszülöttek mellett ott fekszenek az anyák is. Az, hogy ez nem valósul meg, a gyermeknek húsbavágó fájdalmat jelent, a szülőnek pedig gyötrelmet és lelkiismeretfurdalást eredményez. A nővéreknek és orvosoknak is nehezítő körülménynek számít, hogy sokkal jobban oda kell figyelniük, hogy az ápolásra szoruló kisded ne csak a szakmai segítséget, de az érzelmi törődést is megkapja.
Szülői jelenlét
Mindemellett a kialakult heti és napirend (amely feltétlenül szükséges az osztály gördülékeny működéséhez) szükségessé tesz bizonyos időintervallumokat, amikor nem lehet bent a szülő.
A mostani rend szerint bizonyára ez így is van. Konkrétabban: az első napon megtartott felvilágosítás értelmében elvileg több vizsgálatra is elkísérheti a gyermeket a szülő. Ehhez képest az összes vizsgálatot olyankor végezték, mikor Kati nem lehetett bent. Példának okáért a szabályzat értelmében reggel hattól tizenegy magasságáig a szülőknek kötelességük pihenni, azaz nem látogathatják gyereküket. Ez alatt gyakorlatilag nincs lehetőség ott lenni a vizsgálatokon. EEG vizsgálat előtt a Kati karjában aludt Anna, mikor is arra kérte a nővért, hogy az ajtóig vihesse a babát, hogy ne ébredjen fel. Nem engedték meg. A szabály az szabály.
Nem az a problémám, hogy bizonyos helyzetekben nem lehet bent a szülő, hanem sokkal inkább az, hogy indokolatlanul sokat kell távolmaradnia a gyermekétől. Annak ellenére, hogy a tájékoztató alapján esti tizenegyig bent szabad maradni a gyermekkel, ez egyetlenegyszer sem valósult meg azon a héten, amikor Anna bent feküdt. Kati külön kérte, hogy tizenegykor ő etethesse meg gyermekét, mert ha tizenegykor evett, legközelebb csak hajnali ötkor ébredt az otthoni program szerint. Ha nem evett tizenegykor, egy és kettő között ébredt enni, mikor is a szabályzat értelmében a szülő nem lehet bent. A nővérek nem engedélyezték az esti tizenegy órás etetést, azzal az indokkal, hogy egy három hónapos gyermek már ne egyen háromóránként. Számos ilyen értelmetlennek tűnő szabályba ütköztünk.
Fürdetés
A fürdetés procedúrája is értelmezhetetlen a mai napig számunkra. Mi indokolja azt, hogy hajnali fél négykor fürdesse a két ügyeletes nővér a több mint egy tucatnyi gyereket? Miért terhelni a nővéreket ezzel is, amikor egyértelműen így is túl vannak terhelve? Ha a gyermek érdekét tartjuk szem előtt, akkor ésszerűbbnek tűnne az esti, szülővel történő fürdetés. Anna egyetlen hajnali fél négyes fürdetés után sem aludt vissza az ötórás evésig. Elképzelhető, hogy mi történt ez idő alatt.
Az anyaszállón volt olyan anyuka, aki három óránként szoptatta a kéthetes gyermekét. Őt sem engedték be az esti tizenegy- és az éjszakai egy órás etetéshez, mondván: adjon tejet, ők majd megetetik. Miért?
"Senki sem mondta, hogy könnyű lesz"
Senki nem mondta, hogy könnyű lesz. Egy esetleges betegség az nem a vidámságról és a könnyedségről szól. De a gyógyulás folyamata sem.
A motoros szívműtét után elhiheti nekem, hogy nem számítottunk arra, hogy üdülés lesz a kórházban tartózkodni. Azért mentünk oda, mert tartottunk egy esetleges neurológiai problémától, és megbíztunk az Önök szakértelmében. Ennek tudatában kerestük meg Önöket, és ezért csináltuk végig az öt napot.
A gyerekek "dolgozni" jönnek hozzánk. Azon dolgoznak, hogy később könnyebb legyen nekik, hogy teljesebb életet élhessenek a saját lehetőségeikhez mérten. Inkább éljen át kemény öt napot, mintsem, betegen egy egész életet, azért mert nekem fontosabb volt az, hogy hazavigyem, és velem legyen, és mosolyogjon. Nem mindegy hogy az a mosoly egy fogyatékos babától jön, akiből valószínűleg fogyatékos felnőtt is lesz, vagy egy 5 napot végigdolgozott kissé megtört, de a gyógyulás útján elinduló gyermektől, akiből még egészséges felnőtt is válhat.
Az, hogy a szülők "dolgozni" mennek oda, az még rendben is van, de mindezt egy újszülöttről aligha lehet elmondani. Egy újszülött létezik és létezni akar, elsősorban abban a melegségben, mely a leginkább emlékezteti az anyaméhben tapasztalt egységre. Fogalma sincs arról, hogy dolgozni kell, hogy a pillanatnyi trauma nem egy örökkévalóság, hanem csak öt nap, melyet el kell szenvedni. Nem, az újszülöttnek egy óra szenvedés az maga az örökkévalóság. A megszületés önmagában is egy trauma, a szülőmentes kórházlét pedig egyenesen tragédia.
Az ésszerűség határa
Igen, igaza van abban, hogy inkább öt kemény nap, mint egy beteg egész élet. Egyetértek Önnel! A kérdés csak az, hogy nem lehetne ezt az öt kemény napot az ésszerűség határain belül puhítani egy picit? Hogy a szakmaiság mellett több melegség jusson a kisdednek, hogy minél kisebb bántalom érhesse törékeny pszichéjét! Hannna hozzászólásával élve:
...jó húsz éve világos, hogy egy koraszülöttnek mondjuk a katona-módszeren kívül legalább annyira fontos az érintés, a simogatás, az anya közelsége a gyarapodáshoz, fejlődéshez, gyógyuláshoz. Nemcsak azért (de az is bőven elég) nem szabad kínozni, mert ember, hanem mert háráltatja a gyógyulását.
Továbbá: képzelj el egy kórtermet húsz felnőttel, akik üvöltenek a fájdalomtól (egy kisbabának fáj, ha nincs ott a mama, nem veszik fel). Napi sok órát. Ugye médiabotrány lenne? Ugye nem lehetne hagyni? Ezt se lehet.
Szülői segítség
A kórházba kerülő anyukának minden vágya, hogy segédkezzen a babája körül, hogy mennél többet tartózkodjon a közelében, hogy megetesse, hogy egyszerűen Mellette lehessen. Csak arra kérem Önöket, hogy ne tagadják meg tőle és a gyermektől ezt az ösztönös késztetést!
Gyakran felesleges konfliktushelyzet alakul ki a nővérek és a szülők között. A szülő nem érti a szabályt, a nővér nem érti a szülőt. A két nézőpont csak látszólag ütközik egymással. A szülők minden vágya, hogy segíthessenek, hogy aktívan részt vegyenek a gyermekkel való munkában. Hadd hozzak fel egy általunk tapasztalt pozitív példát: a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet intenzív osztályain szintén nem alhat az anya a gyermekével, de többnyire mégsem a szabály az Úr. A nővérek értik a szabályt, és alkalmazzák is, de csak az ésszerűség keretei között. A szülőt bevonni próbálják, segítőtárssá tenni a gyermekápolás körüli teendőkben. A fürdetést szülői közreműködéssel végzik, a babának be lehet vinni személyes cuccait, megengedik, hogy a saját cumiját használja (jóllehet a sterilitás a nyitott mellkasú gyermekek között is alapvető igény Svábhegyhez hasonlatosan). Apró dolgok ezek, de hihetetlenül fontosak abban, hogy a gyermek-szülői egység fennmaradhasson.
Az átadás diszkréciója ugyanúgy fontos mozzanat a GOKI életében, a szemlélet azonban merőben más: nem az átadókon van a hangsúly, hanem a gyermekeken. Nem csukták az ajtót a bőgő gyermekek és a szülők közé, hanem igyekeztek úgy megoldani, hogy a szülők a gyermekek mellett maradhassanak, már csak azért is, mert egy átadás sokszor nem csak egy órát tart, mint ahogy gyakran Svábhegyen is tapasztaltuk.
Ilyen apró gesztusokon múlik az, hogy a kórház dolgozói a szülőket maguk mellett tudják. Lelkes segítőkké teszik, nem mellőzött, lelkiismeretfurdalással küzdő, dühtől fortyogó ellenállókká.
A szülővel való kommunikáció
Addig, amíg nem áll össze a teljes diagnózis, nincs értelme tényeket közölni. A tapasztalat ugyanis az, hogy egy hét alatt iszonyat nagy változások mehetnek végbe, akár pozitív, de negatív irányba is.
Ezzel kapcsolatosan kifejezetten pozitív tapasztalatunk volt a Felkai doktornő hozzáállása. Többször is előfordult, hogy kedvesen odafordult a szülőkhöz, és elbeszélgetett a gyermek hogyléte felől úgy, hogy közben nem tett elhamarkodott kijelentéseket, hanem szavakkal és gesztusokkal jelezte, hogy itt van, hogy figyeli a gyermeket, és fontos neki, hogy ezt a szülőnek is jelezze. Úgy gondolom, hogy nehéz helyzetekben kiemelten fontos, hogy információt kapjon a szülő gyermeke hogyléte felől. Nem kell nagy dolgokra gondolni: apró gesztusokra, néhány fél mondatra, odafigyelésre. A kórházban az orvos a minden. A szülő számára az időt az orvossal való beszélgetések frekvenciája tagolja.
Szülői vélemény. Semmi több.
Olvasva apuka és anyuka verzióját, valóban egy megrázó eset történt ezzel a pici lánnyal. De, ha jól látom akkor még senki nem kérdezte meg a másik felet. Egy bíróság sem ítél anélkül, hogy legalább a másik felet egyszer meg ne hallgatta volna. Nem túl igazságos ez így (Hujok hozzászólásából).
Kedves Hujok, igaz, a "másik oldal" csak későn reagálhatott, idő kellett, amíg Önökhöz is eljutott a cikkre való hivatkozás. Ez azonban nem bírósági tárgyalás, hanem egy szülői vélemény. Semmi több. A hozzászólások imitt-amott keményre sikeredtek, ez nem vitás, sokszor túlságosan is keményre. Örülök, hogy Önök is kifejezhették álláspontjukat.
Nővérhiány
Viszont nem várható el 2 nővértől, hogy a sokszor 16-os gyereklétszámból egyik se sírjon. Nagyon sokszor van rá példa, hogy a bébi a saját anyja karjában is szabályosan ordít. És mint írta apuka, hogy délutánonként Annára otthon is rájött a sírás, szinte megnyugtathatatlan volt. Akkor elmondható önökről, hogy lelkiismeretlen szülők?
Egyetértek! Egyértelmű, hogy két nővér több mint egy tucat gyereket nem tud megfelelő szinten ellátni, bármennyire is igyekszik. Pontosan ennek tudatában hasadt meg a szívem, amikor este ott kellett hagynunk Annát, ugyanis a történet nem arról szól, hogy a nővért hibáztatjuk vagy sem, hanem arról, hogy gyermekünknek a lehető legjobbat szeretnénk biztosítani. Ismét hangsúlyozom: elsősorban a rendszerrel vannak problémák, nem a személyzettel. Ezzel úgy tűnik, hogy Önnel egyetértésre jutottunk.
Takony, nyál, hányadék.... Nehezen tudom ezt is elképzelni. Ez kb. annyit jelent, hogy a pici bukott egy kicsit. A szülők képesek mindent felnagyítani, ami természetes is, hiszen szülők, aggódnak a gyerekükért. Ha köhög egyet a baba, már biztos, hogy megfázott.
Pedig nem volt ritka esemény. Gyakran több volt a bukásnál, de nem ez a lényeg, hanem az, hogy a gyermekek órákon át sírnak, míg vígaszra találnak.
Minden szülőnek alanyi joga eldönteni, hogy hová viszi a gyermekét kivizsgálásra. Azt hiszem senki nem kényszerít senkit arra, hogy a Svábhegyi neurológiára jöjjenek. Mint ahogy arra sem, hogy onnan bármikor távozzanak. Aztán már mindenkinek saját lelkiismeretén nyugszik, hogy esetleg egy károsodott gyermeket nevel fel ama bizonyos kibírhatatlan 5 nap miatt.
Annyit hadd fűzzek hozzá, hogy a Svábhegyi Neurológiai Intézet állami tulajdonban van. Ez azt is jelenti, hogy abból a pénzből létezik/zett, amit a TB-nek a szülők befizetnek. Így talán lehetnek elvárásaik is.
Csak ezt az öt napot bírja ki
Valahányszor szóvátettük azt, hogy többet szeretnénk Annával lenni, mindig az volt a végső válasz, hogy anyuka/apuka, csak ezt az öt napot bírják ki, higgyék el, a lányuk érdekében ki lehet bírni. Persze, kibírtuk, mert nem tehettünk mást. Csak nem értem, hogy hol válasz ez arra a kérdésre, hogy miért nem mehet be az anya az esti vagy éjszakai etetésre. Vagy arra a kérdésre, hogy miért nem etetheti a saját cumijával a gyermekét. Vagy akár arra, hogy miért nem vehet részt a vizsgálatokon, vagy a fürdetésen, és még sorolhatnám.
Senki nem fog ebben megakadályozni
Kedves Fabien! Nem kell lobogtatni semmit senki ostoba nővérnek és orvosnak. Vonulj be egy kórházba és ülj ott a gyereked ágya mellett 5 napon keresztül 24 órát! Senki nem fog ebben megakadályozni. Próbáld ki, érdemes lenne! Kíváncsi vagyok, hogy menni idő múlva könyörögnél az ostoba hülye nővérnek, hogy vegye át tőled a gyereked gondozását. Szólj, ha kezded.
Remélem, hogy csak a pillantnyi felindulás szülte ezeket a sorokat. Kedves hujok, egyetlenegy anya sem azért megy a gyermeke mellé a kórházba, hogy pihenjen! Ennél sokkal extrémebb helyzeteket láttam már a GOKI-ban, ahol hónapokig csinálta ezt anya a gyermekéért. Sajnos az a probléma, hogy a kedves nővér az első, aki megakadályozza ebben a szülőt. Mert a szabály az szabály.
Változtatni kell
Végezetül nagyon örülök, hogy elolvasták bejegyzésemet. Köszönöm, hogy hozzászóltak a témához, nagyon remélem, hogy cikkem megerősít egy érzést, egy sejtést, hogy valamin változtatni kell, hogy a szakmaiságon túl is lehet javítani az intézet működési rendjén.
Új hozzászólás
Hozzászólások
Sajnos a sokat szidott -néha jogos, néha nem- egészségügy merevségét, értelmetlen szabályait mi is megtapasztaltuk Lili lányunk kruppja esetén.
De máskor is, most épp az iskolaválasztásnál voltak értetlen pontok.
Amiért e két dolgot említem, az talán az, hogy mindkét esetben a dolgozók -ápolók, tanárok,orvosok- túlterheltek, motiválatlanok. Sajnos egy idő után már semmi örömet, újat nem találnak munkájukban.
Mindkét esetben jó lenne, ha megoldhatóvá válna, hogy 7-8 évente menjenek el a dolgozók egy évre valami mást csinálni. Akár képzéseket erre az időszakra tenni, akár úgy - de szép is lenne-, hogy valami teljesen mást tanuljanak (faragni, hímezni, festeni), de semmiképp ne menjenek be az osztályba/ra.
Egy év egy más közegben sokkal jobban kitolná a kiégés, motiválatlanság időszakát.
Épp a múlt héten töltöttünk el 4 napot a siófoki kórház gyermekosztályán. Vittem oda magammal a Ti történeteteket is a gondolataimban sok más számomra elrettentő példával. Nos, pozitívan csalódtam: igenis, nem pénzkérdés, igenis szervezés kérdése, igenis hozzáállás kérdése, hogy mi történik gyermekkel és szülővel. Egy pillanatra sem hagytam a gyermeket magára - nem is kérték. Végig együtt voltunk, tökéletesen tiszta, jól szervezett, gyermekek és felnőttek igényeit egyaránt kielégítő környezetben, az étkezéseket is együtt, a szobában kaptuk, ahol minden szobában fürdőszoba biztosította a napi 24 órás együttlétet anya és gyermeke között. Ugyanaz az egészségügyi rendszer, ugyanaz a költségvetési támogatás, ugyanaz az iskolai háttér. VAN, LEHETŐSÉG AZ EMBERI BÁNÁSMÓDRA!!!
"Ugyanakkor egy percig sem állítottam azt, hogy a katona módszerrel gond van, éppen ellenkezőleg: elismerően nyilatkoztam az eddig elért eredményekről. Nem tisztem ezt bírálni, vagy kritizálni."
Egy aprócska "szójáték" azért nem kerülte el a figyelmemet: "Mindegyik fejleszt, ügyesen, katonásan."
"Köszönöm neuro hozzászólását, mely orvoshoz méltó tárgyilagosságot és józanságot tükröz."
:) Ez igazán megtisztelő! De nem vagyok orvos. Én is egy nővér vagyok a fejlődésneurológián. Igyekeztem úgy fogalmazni, hogy ez a beszélgetés ne torkolljon értelmetlen vitába. Arra ugyanis nekem nincs energiám. No, meg értelme sem lenne.
"A finomítás optimális kimenetele az lenne, hogy az újszülöttek mellett ott fekszenek az anyák is."
Hát erre a lépésre személy szerint nem sok esélyt látok. Ez egy subintenzív osztály. Amint látta is apuka, hogy az ágyak mellett nem férnének el a mamák ágyai. Egy ilyen mamás-babás rendszer kialakításához nagyon sok hely kell. A leginkább járható út ami némi kompromisszumot igényel a szülők részéről, az a mamás szálló. Az meg egyszerűen egy frissen szült, vagy császározott mamától sem várható el, hogy egész nap egy műanyag székben a babája mellett üljön. A babának szüksége van a mamájára, de nem mindenáron. A mamának is idő kell a regenerálódáshoz, a feltöltődéshez, különben belerokkan egy-egy "lelombozó" rossz hír hallatán.
Továbbra is tartom magam, az előző hozzászólásomban leírt napirendhez, vagyis a mamáknak igenis van lehetőségük a babájukkal lenni. 6-11 és 23 (néha éjfél is előfordul)-05-ig van az a pár óra, amikor nincs mellettük a mamájuk. Ez összesen 10-11 óra. Ebből a mama éjjel legalább 5 órát alszik. Nem hiszem, hogy bárki kizavarta volna, vagy megtiltotta volna a mamáknak, hogy az este 11 órási etetésre bejöjjenek etetni. MAXIMUM! Javasolta, hogy menjen pihenni, mert hajnalban úgyis jönnie kell. Ezt az esetek 90%-ában be is látják a mamák.
"EEG vizsgálat előtt a Kati karjában aludt Anna, mikor is arra kérte a nővért, hogy az ajtóig vihesse a babát, hogy ne ébredjen fel. Nem engedték meg. A szabály az szabály."
Ne vegye zokon, de ezt aligha hiszem el. Az EEG-t ugyebár csak alvás alatt tudják elvégezni. Kifejezetten örülünk, ha a mama elaltatja a babáját, és a legideálisabb, ha ő maga viszi be, így biztosan nem ébred fel, mégha nem is marad bent vele. Értelmetlennek tartanám ezt a lépést. Addig, amíg nem alszik a baba, az EEG asszisztens sem tud haladni a munkájával.
"A nővérek nem engedélyezték az esti tizenegy órás etetést, azzal az indokkal, hogy egy három hónapos gyermek már ne egyen háromóránként."
Soha egy szülőnek sem lett megtiltva, hogy este 11-kor megetesse a babáját. Egy 3 hónapos gyerek háromóránként eszik hacsak a súlya, és a baba étvágya nem igényli az etetések ritkítását.
"A fürdetés procedúrája is értelmezhetetlen a mai napig számunkra."
Ennek is leírtam az okát. Az pedig hogy a szülők fürdessék a gyerekeket, megint nem kivitelezhető. Képzelje el, hogy van 15-20 baba, és 4 db kád! Mindenki más-más ütemben fürdetné a babáját (ami érthető is, hisz közben foglalkozni kívánnak a csöppséggel).
"Fogalma sincs arról, hogy dolgozni kell"
Kiforgatja a szavaimat! Nem véletlenül tettem idézőjelbe ezt a szót! Képletesen értettem. A terápia a baba számára igenis egy küzdelem. Nem feltétlenül tartozik a kellemes élmények közé, legalábbis eleinte. Később, amikor már nagyobb lesz, már örülni is fog ezeknek a pillanatoknak, mert tudja, hogy vele lesz foglalkozva, és senki mással.
"A kérdés csak az, hogy nem lehetne ezt az öt kemény napot az ésszerűség határain belül puhítani egy picit?"
Erre a kérdésre is reagáltam már: "Való igaz ezen az "anyamentes övezeten" lenne még mit finomítani, de sem a hely, sem az anyagi háttér nem teszi ezt lehetővé." Az ésszerűtlen dolgokat pedig egyszerű félreértéseknek tartom, amelyek valószínűleg nem voltak szándékosak.
Szerintem a Fejlődésneurológia valamilyen szinten változni fog! Az osztály átköltöztetése óhatatlanul változásokat idéz majd elő.
Szerencsére az osztály kevés negatív kritikát kap. Ami pedig építő jellegű, megpróbálunk változtatni rajta a lehetőségekhez mérten.
egy másik nővér :)
Kedves Neuro!
Anna édesanyja vagyok. Az, aki ott voltam 5 napig az anyaszállón, és folyamatosan "jelentkeztem",h Anna mellett lehessek.
Mindennek már nincs jelentősége, csak azért írom le, mert úgy tünik, különbség van aközött amire Ön itt hivatkozik, és amit mi akkor megéltünk, amikre ottlétünk alatt folyamatosan hivatkoztak, korlátoztak.
Az 5 nap alatt egy éjszaka sem maradhattam bent 11, azaz 23 óráig. Nem lehetett. Sajnos akkor nem tudtam amit Ön itt leírt,hogy este 11-ig a szabályok értelmében jogom van bent maradni. Hisz a nővérek is a szabályra hivatkozva küldtek el 3 éjszaka este 10-kor, és egyik alkalommal már fél 10-kor is.
Az, hogy nem vihettem a karomban Annát a vizsgálatra szintén nem értettem, mert tudtam,hogy a vizsgálat alvás alatt történik, tudtam,hogy elméletileg bent lehetek én is (ezért is kértem a nővért) és mégsem lehetett.Szinte szó szerint tudom idézni az EEG-s nővért: " ez a munkám és akkor én mit csinálok ha maga akarja bevinni?" És kivette a karomból,hogy pár méterrel odébbvigye.
Öröm azt olvasni Öntől,hogy a szabályok így is tudnak hangzani. De sajnos a gyakorlatban sokszor nem ezt tapasztaltuk.
Volt eset,hogy a nővér együttérző hozzáállásának köszönhetően az átadás nem volt olyan hosszú, azaz hamarabb visszamehettem a lányomhoz, de ehhez azt kellett előtte megélnem,hogy nem és nem engednek be miközben a lányom sír, én meg tehetetlenül, segítői mivoltomban megsemmisítve hallgatom zokogását, hiába kérem, az ajtón kivül a helyem hosszú félóráig, óráig is.
Igen, előfordult, hogy otthon is sírt a késő délutáni órákban, de akkor mellette voltam, segíteni próbáltam, vagy legalább a figyelmét elterelni, VELE voltam; azt hiszem mindketten tudjuk,hogy a 3 hónap körüli időszak kritikusabb, sírósabb egy kisbaba életében.
Fürdetés: ezt sokat beszéltük. Elhiszem,hogy csak 4 kád van,hogy nehéz így lehetőséget biztosítani a szülőnek,hogy ha nem is fürdetheti gyerekét,legalább bent legyen, de akkor is embertelennek tartom felkölteni álmukból a gyerekeket hajnali fél 4-kor, aztán visszatenni az ágyukba és otthagyni míg el nem jön az evés órája (ami rosszabb esetben majdnem egy óra).Embertelen.
Hivatkozom a GOKIra én is. Egy kád jutott ott is 4-5 kis betegre.DE: adva volt egy időintervallum, ami alatt a szülők az 5 gyerek fürdetését meg kellett oldják(általában a sírósabb késő délutáni órák alatt, rögtön átadás előtt:)) És mindig megoldották...és a szokásos kora esti nyüszögés is el lett így kerülve.
Örülök,h azt írja, van rá példa, hogy az anyaszállós édesanyák bemehetnek szoptatni éjszaka is. Én nem tapasztaltam EGYSZER SEM míg az anyaszállón voltam az öt nap alatt.
jó volt olvasni,hogy az osztály óhatatlanul változni fog. Bízom benne, hogy előnyére!
Azért sajátos, hogy a legnagyobb problémákra nem hiszem el, és biztos túloznak a válasz. Nyilván a jó vita alapja, ha nem ismerem el a másikat. Most akkor lehet, hogy elmérgesítem a helyzetet, de én ezt (is) felháborítónak tartom. Persze asszem már az alapcikkre is erőseket írtam, de sokkal gyengébbeket, mint amilyen erősek a tények.
A szülő meg nem feküdne ülne ott öt napig, nevetsgées. Számtalan szülő megteszi ma is, pl a Szent Lászlóban, egy sima rotás bennfekvés is 3 nap, és csak egy szék van a baba-mama részlegen a mamáknak. De például én szülés után is együtt voltam a kicsivel, egy percre nem hagytam egyedül, se az apjával, mert nehezen szopott, kb három hétig, a szülőket frankón lebecsülő hujok szerint közben mennyit aludtam? Arról nem is beszélve, ha valaki (helyi?) így áll hozzá a szülőkhöz (nincs igazuk, túloznak, úgysem bírnák a gyerekükkel a dolgokat (miért otthon vajh mi a jóistent csinálnak???)), akkor nem csoda, ha olyanok a körülmények, amilyenek.
Én például a teljesen egészséges gyermekem mellett sem aludtam 5 órát még egyetlen egyszer se egyhuzamban. Csak 10-11 óra?????? Konkréta elsírtam magam, amikor három hete a tízhónapos teljesen egészséges gyermekemet 6 órára ügyintézés miatt a nagyanyjával kellett hagynom, mert még sose voltam egybefüggően ilyen távol tőle. A kötődésről nyilván nem hallott vagy elfelejtkezett az, akinek ez csak. Ez nem csak, hanem gyerekkínzás, napi 10-11 órát elválasztani a pici csecsemőt az anyjától, bárki pszichológus megmondja. De tényleg, nemrég interjúztam a gyerekbántalmazásról, hát ahogy ott meghatározták, ez nagyon-nagyon bőven kimeríti.
Ja és plüssmackók. Hát röhög a vakbelem. Asszem nem kell szakirodalmat fellapoznunk ahhoz, hogy tudjuk, hogy egy két (akárhány) hetes gyereknek nem plüssmackókra van szüksége. Hanem az anyjára és a cicire. Nem három meg öt óránként. Huszonnégy órában. És egy beteg, tehát szenvedő gyereknek még sokkal-sokkal jobban.
Hadd idézzem a gyerekbántalmazásos interjúm pszichológusát: A legnagyobb gond az információhiány. Legalább hatvan éve ugyanolyan tény a nyolchónaposk szorongása, mint a széndioxid molekula képlete. Mégis sok szülő retorziókkal sújtja a síró gyermekét, mert nem tudja, hogy türelemmel és megfelelő viselkedéssel három-négy hét alatt túl lesznek rajta. A gyerekbántalmazás pedig az, ha a gyerek életkori sajátosságainak megfelelő szükségletei nincsenek kielégítve. - A svábhegyen nyilván nem szenvednek információhiányban.
Na jó. Ehhez a beszélgetéshez ami Kulcsi, Anna mamája és köztem történik, olyan szóljon hozzá, aki volt is a neurológián. Szerencsére a szülők legalább 90%-a elégedett. Havi átlag 50-60 gyermeket kezelünk minimum, ebből kb 1-3 szülő elégedetlen, dacára annak, hogy minden tőlünk telhetőt megteszünk értük és a gyermekeikért. Részemről le van zárva a téma azok felé, akiknek fogalmuk sincs, mi fán terem a Katona-módszer, a Fejlődésneurológia, ne adj' Isten Budapest!
Szerintem is eljött az idő, hogy lezárjuk a beszélgetést, mert már amúgy is izzadságszagú a téma.
Az Ön által említett 90%-os arányt meglepően magasnak tartom, mert az anyaszállón gyűjtött tapasztalatok, valamint a bejárós szülőkkel elbeszélgetve ezt az arányt inkább pont fordítottan érzékeltük. Noh, de biztos, hogy torzítottunk, és ezt sem látjuk tisztán, mint sok más egyebet, mint ahogyan erre időközben fény derült.
Bejegyzéseim középpontjában nem a Katona-módszer kritikája volt, és a neurológiai szakmaiságról sem állítottam elmarasztalót. Miért tenném, hisz nem vagyok orvos, nem értek ehhez a feléhez!
Annyit állítottam csupán, hogy a gyermek-szülői együttlétnek ilyen szintű szabotálása embertelen és elfogadhatatlan. Az erre érkezett válasz az volt, hogy mindössze 10-11 órát kell a szülőnek távol lennie a gyermekétől. Véleményem szerint odafigyeléssel és némi jóindulattal ez a korlátozás nagyban feloldható lenne. Ez a lépés elsősorban emberségen, és nem az anyagiakon múlik.
Ezt ki kell mondani, és ha nem a szülők mondják ki, akkor nincs ki megtegye, mert az egy-három hónapos gyermek csak sírással tudja kifejezni fájdalmát. Hiszek benne, hogy a szülői remény egyszer megvalósul, és ehhez az első lépés, hogy legalább az ott dolgozók megértsék a problémát. Amíg a szakmaiságra és szabályrendszerre hivatkozva szemet hunynak fölötte, addig érdemi változás nem történhet.
Hát kedves neurológián dolgozó akárki, embernek annyira nem nevezném. Itt és ezúton felhívnám a figyelmét - egyben minden anyukának is, nekik inkább jó tanácsként - hogy az 1997. CLIV tv. 11 § 4. bekezdése alapján nekem JOGOM van a gyermekem mellett lenni. Folyamatosan!
Én is a szülők véleményével értek egyet, új érveket nem tudok hozzátenni, mert minden elhangzott előttem.
Örömmel olvastam, hogy valaki vette a fáradságot az osztályról, megpróbálta megvédeni a szabályokat, a jelenlegi rendet, és mindkét oldal érveit olvashattam.
Remélem, a jövőben változni fog a helyzet, és aki ebben illetékes, a jelenleginél nagyobb mértékben, sokkal nagyobb mértékben fogja a gyerekek jogait, igényeit figyelembe venni a szabályok kialakításánál.
Kulcsinak és Lupinak: minden tiszteletem, amiért ekkora empátiával tudtok Anna felé fordulni, nem csak szélsőséges helyzetekben, a kórházban, hanem a hétköznapokban is. A felettes énem, ha néha elfeledkezem az empátiáról, néha a Ti életetekből vetít képeket, amik észre térítenek.
És úgy csináljátok mindezt, hogy nem kényeztetitek el Annát, hanem szerintem pont jól!
Anna pedig klassz csaj, láthatóan a Ti hatásotok érvényesül, és nem rendítette meg tartósan az 5 nap.
Az érvek, ellenérvek a szülészeteken zajló vitákat is eszembe jutatták, én ott tapasztaltam meg legutóbb, hogy azonos finanszírozás mellett mekkora különbséget tud jelenteni az eltérő szemlélet.
Amit az egyik osztályon lehetetlennek tartanak, az a másikon jól bevált gyakorlat. Ami régen elképzelhetetlen volt, (pl. apák a szülésnél), az ma mindennapos.
Bízom benne, hogy ezek a lehetetlennek tűnő dolgok egyre több gyerekosztályon jól bevált gyakorlattá válnak majd!
A szülőnek a gyermek melletti létét nem csak a neurológia kezeli ilyen mereven. Pl.az OITI.ben napi 4 órát lehet az anya a gyermeke mellett, azt sem folyamatosan, és akkor ne beszéljünk a PIC és intenzív osztályokról. És ezt tapasztalat.
Most találtam: egy down kóros kisfiú története, aki Annához hasonlatosan a GOKI-ban és Svábhegyen kapott kezelést. A svábhegyi élményekről:
Teljes leírás itt: http://schmiedtbalazs.freeweb.hu/
Svábhegyről újabb vélemény:
http://lizacica.blogspot.com/2006/12/az-v-uccs-napja.html
A Svábhegyi kórház felszámolása lassan a végéhez ér. Kinek örömére - kinek keserűségére. Ha jól tévedek, két osztály élte túl a megpróbáltatásokat!
Az egyik a sokak által emlegetett Fejlődésneurológia. A költözés igencsak megviselte az osztály dolgozóit. Sokakban átértékelődtek dolgok, helyére kerültek belső kapcsolati viszonyok. De a sok feszültség megérte! Nagyon szép helyen vagyunk! A Szent János kórház egyik telephelyén, a Margit kórház "A" épületének 3. emeletén helyeztek el minket (ami korábban PIC osztályként működött). Nagyon kedvesek az ott dolgozó orvosok, nővérek és bárki, akikkel csak találkozunk. Sokat segítettek a beilleszkedésben. Sok akadályba ütköztünk, és még mindig akadnak gondok, de tudjuk, hogy egy olyan helyen vagyunk, ahol lehet számítani az emberekre.
Kiemelném az ügyeletes orvosokat! Mióta az osztályon dolgozó nagyszerű orvosok mellett, a Margit kórház volt PIC osztályának orvosai, és a Cerny Alapítvány orvosai látják el ezt a feladatot, azóta lényegesebben nagyobb biztonságban végezhetjük mindennapi munkánkat. Az hogy ők ügyelnek nálunk nagyon megtisztelő a számunkra! Emberként és orvosként is nagyszerűek!
Aki nem láthatja belülről az osztály csecsemős részét, annak elmesélem milyen is az: Lényegesen hosszabb és naposabb, mint a Svábhegyi volt. (Itt egy hátrány van, nem valószínű, hogy lesznek levegőztetve a babák, de ez még nem biztos.) Az első ajtón belépve jobbra van egy nagy kezelő, és egy pici előkészítő helyiség a különböző vizsgálatok, beavatkozások elvégzése céljából. Az ajtóval szemben nyílik az első box, és sorba mellette végig a folyosón nyílik a többi. Összesen 6 box van, plusz a kezelőben található még egy ágy és két inkubátor. Minden box 3 ágyas. Minden boxot kb. mellmagasságtól felfelé üveg választ el. Nagyon szép színes képek díszítik a falakat. A fal és a csempe amúgy hófehér.
Azt gondolom, a boxonkénti kisebb ágyszámnak köszönhetően, a mamáknak is jobb, nyugodtabb körülmények között tudnak szoptatni.
A 9 órás etetést leszámítva a mama bent lehet a babával. Ez az időpont továbbra is a vizit ideje, valamint az átadások idején sem lehet bent lenni. Amint az átadásnak vége, az aggodalmasabb mamák visszajöhetnek, ezzel a lehetőséggel szoktak is élni (ez a Svábhegyen is így volt), de amint megbizonyosodtak a felől, hogy babájuk jól van, nem sír, nem éhes, elbúcsúznak tőle, és ki haza - ki a mamás szállásra megy. Lényegében a napirend ugyanaz, mégis valahogy másnak érzem. Talán a helyi adottságok… nem tudom… talán a költözés próbatétele megváltoztatott valamennyiünket… A változást mindenképpen pozitívnak érzem. Nagyon lehangoló volt látni, ahogy kiürül a Svábhegyi osztály. Látni, ahogy egyre kopárabb minden. A költözés maga elhúzódott az adminisztráció miatt. Idegtépő volt. Volt olyan nap, amikor azt gondoltuk, hogy ki se nyitunk többet. Ez a közel 2 hónap bizonytalanság, amíg zárva voltunk mindenki idegeit felőrölte. A beköltözés és a kipakolás már hangyányit gyorsabb volt, de cseppet sem feszültségmentes. Az ünnepek alatt volt egy kis időnk kipihenni a megpróbáltatásokat. Mint kiderült, nagy szükség is volt erre. Mindenki sokkal nyugodtabban tért vissza újévkor.
November 15.-én vettük fel az első babát. Nagyon nem volt bejáratódva még, mi hogyan fog történni, de egészen jól vettük az akadályokat. A szép tájat leszámítva nekem nem nagyon hiányzik a Svábhegyi osztály. Talán, mert túl hosszúra nyúlt a költözés, és már nagyon az új helyen akartam lenni. Emellett sokat is emlegetjük.
Ha nem tévedek, a másik osztály az Eötvös telepi osztály. De nem tudom, hova költöztették őket.
Nem értem miért működhetett így ez az osztály, ilyen sokáig, minden szabályt felrugva?
Kiderült, hogy a szülők kiszolgáltatotabbak mint máshol.
Kíváncsi lennék mi a véleménye a problémákról a pszichológusnak? Hogy tudta a nevét adni ehhez, és elviselni továbbra is ezeket a diktatórikus, erősen túlhaladott szabályokat.
Kedves Alice, nagyon örülök a pozitív változásnak! Köszönöm a részletes beszámolót, nagyon jólesett olvasni. Kívánom, hogy a szakmai profizmusuk lelki lendülettel gazdagodjon az új, kedvező körülmények hatására.
Azt hiszem, ezzel nem lesz gond!
Látom a képeken, hogy Anna szépen fejlődik! Gratulálok! :)
Sajnos részem volt nekem is közel két hetet az intézményben eltölteni a kisbabánkkal.
1, Ha már az átköltözés megvolt, az lett volna a minimum, hogy baba-mama szobákat kialakítsanak.
2, Egy-két nővér hozzáállása kritikán aluli, sokszor maradt a hűtőben az anyatej, lusták voltak megnézni, hogy az anya hagyott e ott anyatejet - így a gyermek kapta a tápszert.
Az még felháborítobb, hogy sokadik eset után is ismételten megtörtént, hogy a pár hetes koraszülött babánk anyatej helyett tápszert kapott.
Éjjel miért kell a gyereket teával etetni? És miért 70ml-rel egy két hetes babát? Valszeg éhes lehetett, milyen jogon ad egy koraszülüöttnek a buta nővér teát, a tápláló anyatej helyett???
Többször elküldtek este 11kor, mivel a látogatás lejárt, de én kitartottam és maradtam amig a gyermek meg nem nyugodott. Felháborító, hogy a fiatal nővérke fenyegetett, hogy "anyuka tessék menni, mert baj lesz" Te biztos tudod, anya még nem vagy, hogy milyen ott hagyni egy síró koraszülött babát.
Amúgy maga a Katona módszer elavult, és én nem vagyok hajlandó a gyermekemet kínozni, naponta többször, álmából felkeltve. A feladatsor kivitelezhetetlen és egyes feladatok kimondottan vejészesek, ha az anyuka nem jól csinálja. A Berényi drnő szintén fejlődhetne a korral, nem ártana a szocos hozzáállásán változtatni! A napon aszalódás helyett, venni a fáradságot és az anyának és a babájának is megadni a tiszeletet.