Talán kevesen tudják Neumann Jánosról, hogy élénken foglalkozott az emberi idegrendszer működésével. A programok tárolási lehetőségének felfedezésével előkészítette a terepet a klasszikus kognitivizmus számára. Neumann munkássága lehetővé tette, hogy 1958-ban Donald Broadbent létrehozza az emberi információfeldolgozás szakaszos lineáris modelljét.

Bár Neumannt a kognitivizmus klasszikus szemléletének előfutárának tekinthetjük, ő maga soha nem hitt az emberi információfeldolgozás szerialitásában.

„Azt várhatjuk, hogy egy hatékonyan megszervezett természetes automata (mint az emberi idegrendszer) minél több logikai (vagy információs) adat egyidejű felvitelére és feldolgozására lesz berendezve, míg egy hatékonyan megszervezett nagy mesterséges automata (például egy nagy modern számítógép) inkább egymás után látja majd el teendőit... Röviden: a nagy és hatékony természetes automaták valószínűleg nagy fokban párhuzamos működésűek, míg a nagy és hatékony mesterséges automaták inkább soros működésre rendezhetők be.” (Neumann János: A számológép és az agy. 1964).

A gépi szekvenciális architektúrák megalkotója azt hangsúlyozta tehát, hogy az emberi idegrendszer a párhuzamos feldolgozás hardvere. Ez azért meglepő, mert elképzelésével néhány évtizeddel megelőzte a kor információfeldolgozásról alkotott felfogását. A háttértár-elméletével elindította a kognitivizmust a szeriális modellek irányában, miközben ő már párhuzamos információfeldolgozásról álmodott.

Ajánlott olvasmányok:

• Ki volt Neumann János?
• Beszélgetés az agyról és a számítógépről