Individuáció V – Cselekedj akaratod szerint!
szo, 2006-05-06 18:51 4 hozzászólásVan bennem egy kényszerítő erő, mely ha a megfelelő pályán haladok, lappangva várja, hogy félrelépjek. Ellátom a napi rutinba szerveződő feladatokat, évek telnek el úgy, hogy alapvetően helyénvalónak érzem a dolgok alakulását. Az eddigiek alapján úgy tűnik, hogy 3-4 éves ciklusokban szerveződik életem .
Körülbelül ennyi időre van szükségem ahhoz, hogy elmélyüljek valamiben és kihozzam magamból a maximumot. A ciklus utolsó negyedében kritikai érzékem elégedetlenségbe fordul, s érzem, hogy szétpukkanok a stabilitástól . Rendszerint nem akarok teret engedni az elharapódzó érzésnek, húzom az igát a megszokott mederben, amíg az a törékeny, apró, de makacs alaphangulat kényszerítő erővé növi ki magát. Maximum egy fél éves időintervallum alatt ez az érzés exponenciális görbe mentén az elviselhetetlenségig fokozódik. A sejtés meggyőződéssé, a kétely bizonyossággá érik bennem. Nincs kiút: változtatnom kell .
Nem hiszek a gondosan kiépített változásban. Hiszek a kockázatvállalásban, a lendületben és az elhivatottságban. A kényszeres biztonságkeresés mindhármat megcsonkítja: éppen a dolgok kvintesszenciáját csökkenti le és szünteti meg. Kevesen fognak egyetérteni ezzel a látszólag fejjel neki attitűddel, az emberek bizonyosságot akarnak; kikövezett, hamis bizonyosságot .
Aleister Crowley tömören és velősen foglalta össze egyetlenegy kijelentésben a legfontosabb Univerzális Törvényt: "Do what thou wilt shall be the whole of the Law "! Ez az egyetlen általános érvényű szabály, melynek megszegése bűn, önmagunk ellen irányuló merénylet.
Kockázatokkal jár e szerint élni? Minden bizonnyal. Ezen kockázatok felvállalása azonban az egyedüli helyes út az individuáció során . Kirkegaard szavaival: "Kockázatot vállalni veszélyes. És miért? Mert az egyén veszthet. Elkerülni a kockázatot ravasz dolog. Mégis, a kockázatkerüléssel félelmetesen könnyű elveszteni valamit, amit még a legkétesebb kockázatvállalással is csak nehezen lehet... önmagunkat. Ha kockázatot vállalok és vesztek – rendben van, az élet megbüntet és tanulok belőle. De ha nem vállalok kockázatot – ugyan ki segít akkor? Továbbá ha egyáltalán nem vállalom a kockázatot a szó legnemesebb értelmében (és a kockáztatás ebben az értelemben öntudatra ébredést jelent), enyém minden földi haszon... de elvesztem önmagam. Hát aztán!"
Új hozzászólás
Hozzászólások
Ez szerintem nagyon bonyolult kérdés. Mert az ember önreflexiós funkcióját érinti. Mivel az önreflexió egy funkció, nem hiszem, hogy fix szabályok alapján érthető. Ezért van, hogy minden közmondásnak megvan az ellenkezője is. "Hallgatni arany." De: "Néma embernek az anyja sem érti a szavát." A beszéd, a kommunikáció egy pszichikai funkció, ami nem vethető egy szabály alá.
A kultúra ma erősen individualizál és ez előny és kockázat egyaránt. "Az én vezérem bensőmből vezérel" mondta József Attila. De azt is tudta, hogy a "mindeséggel mérd magad", tehát éppen ne önmagad számára légy mérték.
Szerintem tehát az én önkonstruáló funkciója tárul fel abban is, hogy valakik önmagára hallgat, és abban is, ha valaki alárendelődik valami külsőnek. Ahogy a hívő ember valamit kívülre tesz önmagán - esetleg egy isten képébe összegez - és arra fülelve lép tovább. Ilyenkor akár külső - mások által sugallt életszabályok átvételére is képes.
Én funkciókról van szó: mindkettő megoldás igazságképes.