A nyaralásban az a jó, hogy az ember orrvérzésig olvashat, és ha a társaság is kedvezően alakul, még beszélgethet is róla másokkal. Nos, idén mindkét élményből bőségesen kijutott. Borges esszéket és Benedek Elek monográfiát fogyasztottam, mindkettő nagy élmény volt.

Az egyik esti borozgatás alatt az egyetemi évekről beszélgettünk. Négyből hárman pszichológia szakon végeztünk, és a háromból egynek kifejezetten negatív emlékei voltak a képzésről. Emberünk csalódott. Arról mesélt, hogy az egyetemen ahelyett, hogy a pszichéről hallott volna, unalmas kísérletekről és öncélú kutatásokról értesült. Mert egy idő után azt is meg lehet unni, ha egy ötletes kísérletre több tucat variációt hoznak létre, és addig csavarják, facsarják a témát, amíg kellően semmitmondó következtetések születnek az eredeti problémára vonatkozóan. Szerinte a tartalom szétmálik a publikációs index oltárán.

Igen, így is fel lehet fogni. Fura, hogy bennem mennyire másként csapódott le az egyetemi fél évtized. Nem a kurzusok alapján tanultam, hanem a hivatkozott szerzőket olvastam, ha tehettem.  Az oktatók által közvetített világszemlélet esetleges: az, hogy miként hat ránk, azon múlik, hogy mennyire hiteles az előadó azon a téren, amelyről beszél. Borges szavaival:

Én húsz éven át az angol irodalom professzora voltam a Buenos Aires-i Egyetem Bölcsésztudományi Karán. Mindig azt mondtam a tanítványaimnak, hogy ne csináljanak bibliográfiát, ne olvassanak kritikákat, olvassák magukat a műveket; lehet, hogy keveset fognak belőlük érteni, de élvezni fogják az olvasást, és mindig hallani fogják valakinek a hangját. Azt mondanám, hogy egy szerzőből a legfontosabb a hanglejtése, egy könyvben a legfontosabb a szerző hangja, az a hang, ami hozzánk szól (68. o, Borges: Esszék).

Mit olvassunk?

Na de mit olvassunk, és hogyan? Hogyan válasszunk a tömérdek cikk- és könyvmennyiségből, ami az adott téma kapcsán felmerül?

A neveléssel kapcsolatosan találkoztam gyakran azzal a véleménnyel, hogy nem lehet kiigazodni a sokféle álláspontot képviselő könyvek között, és nem érdemes olvasni őket, mert úgyis mindenkinek a saját módszere lesz a megfelelő... Nos, úgy gondolom, hogy ez nem csak kényelmes, de sekélyes és semmitmondó nézőpont is,  melynek levét a gyerekeink isszák majd azáltal, hogy nincs letisztult világkép a nevelésstratégiánk mögött.

Valóban számtalan, gyakran egymásnak ellentmondó könyv jelent meg a nevelésről, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy mindegyiket egyenértékűnek, és viszonylagos okosságnak kellene tartanunk. Most akkor legjobb szülő legyek, vagy inkább arra törjek, hogy ne legyek tökéletes?

Ami fontos, hogy lehetőleg elsőkézből olvassuk a jó gondolatokat. A fent idézett barátom mesélt egy idétlen tanárnőről, aki Wilberről lelkendezett az egyetemen. Tizenegynéhány év távlatából nem emlékezett már Wilberre, csak az sután örvendező tanárra, és mivel nem olvasta egyik művét sem, csak a kellemetlen benyomással maradt. Pedig jobban járt volna, ha az előadások látogatása helyett elolvassa a Működő Szellem rövid történetét. Biztos vagyok benne, hogy maradandóbb élmény lett volna, mint a tanárnő idétlen előadásait látogatni.

Az egyetemen is gyakran felmerül a kötelező irodalomjegyzék, melyről Montaigne azt mondja, hogy „a kötelező olvasmány hamis fogalom”. Azt is mondja, hogy minden nehéz részt átugrik egy könyv olvasása során, mert az olvasásban a gyönyörködés egy formáját látja. Ennél bővebben talán kár is ragozni a témát.

Miért nem tanulmányozzátok magukat a szövegeket? Ha tetszenek a szövegek, rendben van; ha nem tetszenek, tegyétek le őket, hiszen a kötelező olvasmány fogalma képtelenség: olyan, mintha kötelező boldogságról beszélnénk. Azt hiszem, a költészetet érezni kell, s ha nem érzitek a költészetet, ha nem érzitek a szépséget, ha egy történet nem kelt bennetek kiváncsiságot, hogyan folytatódik, akkor az a szerző nem nektek ír. Tegyétek félre, hisz olyan gazdag az irodalom, hogy találtok majd valami figyelemre méltó írót, vagy olyat, aki ma még nem méltó a figyelmetekre, de holnap majd elolvassátok.

A nyaralás egyik helyszíne: Plitvice, Horvátország.

Irodalom

• Borges: Az ős kastély – Esszék
• Wikipedia szócikk: How to read a book

Kapcsolódó bejegyzés

• Egyetemi egyszeregy