önmegvalósítás

Szubliminális cigarettafüst

CigiMélységesen felháborít, valahányszor meglátom a cigisdobozokon lévő idióta szövegeket. Nem dohányzom, nem is cigiztem soha, ennek ellenére nem gondolom, hogy ez a megoldás. Azzal egyetértek, hogy szabályozni kell a közösségben való dohányzást, ebben nyilvánvalóan nincs semmi kivetnivaló.

A hit

HitHit

Mi a hit? Miért áll minden vallás középpontjában a hit kérdése? Mitől függ az, hogy valaki hisz vagy sem?
Sokáig úgy gondoltam, hogy a vallásos közösségekben fellelhető hit problematikája teljes mértékben mindent vagy semmit alapokon szerveződik.

Törékeny emlékezet

Törött tányérA svábhegyi kálvária idején történt, hogy asszonyi felügyelet nélkül, egyedül ücsörögtem otthon. Ezen hét alatt eltűnt egy tányér, melyre a Kedves hívta fel a figyelmem. "Hol van az esküvői virágos tányér egyik példánya?" – kérdezte egy nap barátságos arccal – "Amióta hazajöttem, nem látom sehol. Eltörted?".

Hogyan gazdagodj meg?

moneyIsmét rákattantam a célmegvalósítás témájára. Az alábbiakban tömören felvázolom, hogy mit kell tenned, ha tudod a célt, és annak megvalósítása előtt állsz. A lépéseket egy példán keresztül fogom bemutatni: tegyük fel, hogy célod a minél előbbi meggazdagodás. Mi a teendő?

ISMER - A célkitűzés öt elve

Dalí - Atavisztikus látványosság eső utánDalí - Atavisztikus látványosság eső után

Ahogy egy üzleti terv segít abban, hogy a cég pénzügyi mutatóit javítsuk, az egyéni fejlődésben is éppen olyan fontos szerepet tölt be az egyéni célok helyes megválasztása. Az alábbiakban felvázolom az célkitűzés öt alapelvét.

Belphegor és a szenvedély

Open GateOpen Gate

Vénülök, ez nem vitás. Nemrégiben utolért a kapunyitási krízis, melyet meglehetősen bambán fogadtam. A leginkább az zavart, hogy nem tudtam megnevezni a nyomólényt, mely kedvemet szegte, s melynek hatására létem egy pillanatra ízét vesztette. Rámtelepedett valami nyúlós, árnyszerű massza, melytől sem látni, sem lépni nem állt módomban.

Az agymosás nyolcparancsolata

BrainwashedRobert Jay Lifton Thought Reform and the Psychology of Totalism: A Study of "Brainwashing" in China c. könyvében nyolc könnyű lépésben megfogalmazta, hogy miként lehetünk urrá embertársainkon. Következzen a téma egyéni boncolgatása!

Életpálya II. - Az erkölcsi fejlődésről

Michael De Caso 04Michael De Caso 04

A személyes fejlődés egyik alapvető fokmérője az egyén erkölcsi változásához kapcsolható. Milyen szabályok és célok irányítják életedet? Miben hiszel, mit tartasz kiemelten fontos emberi normának? Lélektani gerincvonalad ezen kérdések mentén szerveződik, érdemes megvizsgálni tehát, hogy milyen rendszer mentén értelmezhető ez a problémakör.

A bölcsességről

Karin Sköld 01Karin Sköld 01

Az életpálya cikksorozat első bejegyzésében felvetettem, hogy az öregedés és a bölcsesség korrelációban áll egymással: az idő élettapasztalatok formájában elősegíti a bölcsesség megjelenését. Valahányszor az öregedésről szóló gondolataimat tálalom, nem kis ellenállást tapasztalok. Népszerűtlen dolognak számít manapság az öregedésről jót gondolni, no de miért is van ez így?

A vonzás törvénye

Jussara Luz Padilha 01Anthony Crudup 01

A kvantumfizika legnagyobb hatását nem a természettudományokra, hanem a filozófiára gyakorolta. Az az elképzelés, hogy a megfigyelő és megfigyelt szoros ok-okozati egységet alkot, a hagyományos, newtoni fizikában eretnek tanításnak minősült volna.