Önismeret I. - a megfigyelhetetlen én
p, 2006-03-24 12:06 2 hozzászólás
Ismerd meg önmagad! – tompa szavak, steril jelentéssel bírnak abban a világban, mely gyógyszerek segítségével száműzi démonait.
Az önismeret valódi nehézsége, sőt, már-már lehetetlensége a megfigyelő, és a megismerés tárgyának egységéből fakad.

A moduláris e-learning megközelítések egyik leglátványosabb példánya a kémiai periódusos-rendszer mintájára megalkotott „Learning Molecules” modellje.
Induljunk ki abból az alapfeltevésből, hogy van valamiféle irányultsága, sőt, célja létünknek. A születéstől az elmúlásig életünk egyetlenegy nagy ív mentén szerveződik, melynek felépítését és dinamikáját egymásnak feszülő pólusok határozzák meg.
"Az ilyen idő nagyszerű alkalom arra, hogy az ember magába nézzen: a hideg fénysugár, amit a nap úgy vetít minden teremtményre, mint irgalmatlan ítéletet, szememen keresztül belém hatol; az elszegényítő fény bensőmet megvilágítja.
Meggyőződésem, hogy a teljes élet megélésének feltétele az egyénben rejlő készségek kibontakoztatása . A tudatos fejlődés előmozdításához először is hinnünk kell abban, hogy van fejlődés . Másodszor fel kell tudnunk mérni, hogy a magunk számára ez mit jelent. Harmadszor pedig az így nyert tudásnak megfelelően kell berendeznünk életünket.
A zűrzavar hátterében végső soron döntésképtelenség húzódik meg. Azért hagyjuk szanaszét dolgainkat, mert nem tudjuk eldönteni, hogy mit tegyünk vele. 