Elsősorban a humanisztikus pszichológiáról. Másodsorban az analitikus irányvonalakról, különös tekintettel Jungra és Frommra, legvégül pedig a kognitív forradalomról.
Van bennem egy kényszerítő erő, mely ha a megfelelő pályán haladok, lappangva várja, hogy félrelépjek. Ellátom a napi rutinba szerveződő feladatokat, évek telnek el úgy, hogy alapvetően helyénvalónak érzem a dolgok alakulását. Az eddigiek alapján úgy tűnik, hogy 3-4 éves ciklusokban szerveződik életem .
Minden szorongás végső forrása a megsemmisüléstől való félelem. Mindenki meghal egyszer, azt azonban nem látom magam előtt, hogy a magam nagyszerűségében megszűnjek létezni .
Nem lehet a létről a semmi hiányában fogalmat alkotni. Mindannyian meghalni születtünk. Mégis, a lelkem mélyén meg vagyok győződve arról, hogy én más vagyok.
Oldott hangulatban zajlott az első nemzetközi Implab workshop. Verdikt: megérte ott lenni.
A mai nap az implicit jelenségekről szólt: a mesterséges nyelvtantól a tudattalan észlelés szubjektív méréséig számos érdekes előadást követhettünk végig az IBS épületében.
A legtöbb szellemi út végső célként valamiféle transzcendens létformát nevez meg. A buddhizmustól a jógáig a hirdetett tan lényegi tétele az egó meghaladása, transzcendentálása, a világgal való misztikus egyesülés. Mind Jung, mind Maslow rámutatott arra, hogy a legtöbb ember számára a transzperszonális tudatállapotok csakis az identitás, a valódi én kibontakoztatása után válnak elérhetővé.
Az első részben felvázolt fejlődési ív tetőpontja a 35-40 év közé eső életszakasz, normális esetben erre az életkorra az egó megszilárdulása megtörtént, a karrier és a család kiteljesedése bekövetkezett. A szakmai lét megkövesedett, a gyerekek a jólmeghatározott mederben fejlődnek, az élettárssal való kapcsolat pedig kevés újdonságot tartogat már.
Ismerd meg önmagad! – tompa szavak, steril jelentéssel bírnak abban a világban, mely gyógyszerek segítségével száműzi démonait.
Az önismeret valódi nehézsége, sőt, már-már lehetetlensége a megfigyelő, és a megismerés tárgyának egységéből fakad.
Induljunk ki abból az alapfeltevésből, hogy van valamiféle irányultsága, sőt, célja létünknek. A születéstől az elmúlásig életünk egyetlenegy nagy ív mentén szerveződik, melynek felépítését és dinamikáját egymásnak feszülő pólusok határozzák meg.
Meggyőződésem, hogy a teljes élet megélésének feltétele az egyénben rejlő készségek kibontakoztatása . A tudatos fejlődés előmozdításához először is hinnünk kell abban, hogy van fejlődés . Másodszor fel kell tudnunk mérni, hogy a magunk számára ez mit jelent. Harmadszor pedig az így nyert tudásnak megfelelően kell berendeznünk életünket.
Abraham Maslow munkássága a 20. század közepén a pszichológiába türemkedő egzisztencialista és fenomenológiai elvek letisztulását és rendszerezését tette lehetővé. Felvállalva az eszmei és módszertani kidolgozatlanságból fakadó sebezhetőséget, a pszichológiatörténet egyik legszebb iskoláját hozta létre.
Adler írja valahol, hogy hosszú éveken át tisztán élt benne az emlék egy temetőről, melyen iskolából hazafelé nap-mint-nap áthaladt. Miután hajdani barátai azt állították, hogy nem létezik ilyen temető az adott útvonalon, személyesen leellenőrizte a dolgot, s a legnagyobb megdöbbenésére azt tapasztalta, hogy nyoma sem volt a benne tisztán élő helyszínnek.