E-learning

Hálózati munkakultúra

Marc J. Rosenberg írja, hogy a vegyes képzési modell (blended learning) végső célja, hogy a munkavégzést és a tanulást integráltan valósítsa meg. Majd így folytatja: ahelyett, hogy azt kérdeznénk, miként emelhetnénk be a vállalati feladatok elemeit a képzésbe, inkább arra keressük a  választ, hogy miként vigyük be a tanulást  a munkavégzés folyamatába!

Indíts Te is konnektivista kurzust!

Igen, Te is elindíthatod a saját konnektivista kurzusodat. Mi kell ehhez? Az alábbiakban megtalálhatod a fontosabb összetevőket. Szó lesz arról, hogy miért szükséges két inspirátor, és miért nem működik alacsony résztvevői számmal a konnektivista szemléletű kurzus. Miért kellene Neked konnektivista kurzust indítanod? Íme.

Konnektivista egyszeregy gyorsolvasóknak

Nemrégiben beszéltem az egyik programozó barátommal, aki azt mondta, hogy egy ideje gyorsolvassa a blogomat, de sajnos így nem sikerült kihámoznia azt, hogy mi is a konnektivizmus. 

Kedves Kristóf! Alább olvashatod a kvintesszenciát. Semmi elméleti rizsa, 10 gyakorlati technika, mely a konnektivista szemléletű kurzusokban megtalálható.

Ingyen konnektivizmus!

Olvasom Chris Anderson Ingyen! c. művét, és azon elmélkedem, hogy miként valósíthatjuk meg végre az ingyenes konnektivista platformot. Mert az, hogy a most induló Drupal Sminkmester tanfolyamunk nem ingyenes, csak annak tudható be, hogy nem állt össze még a kép: honnan lesz forrásunk a képzések kivitelezéséhez, ha a végfelhasználóktól nem kívánunk pénzt beszedni?

HTK01 - visszacsatolás

 Másfél hónapot, azaz hat hetet tartott a htk01. Összesen 200 regisztrált felhasználó kapcsolódott a kezdeményezéshez, melyből nagyságrendileg 40 aktívan blogoló résztvevő volt. Összehasonlításképpen a Siemens és Downes által kezdeményezett cck08 kurzus levelezőlistájára 311 személy regisztrált, a htk01 levelezőlistára pedig 209-en.

Az inspirátor

"Emlékszem, sokszor megtréfáltam társaimat a MIT-n. Egyszer, műszaki rajzórán valaki felkapott egy műanyag körvonalzót (ez a vicces külsejű vonalzó tele van ívekkel, szép görbéket lehet húzni vele), és földobott egy kérdést: - Kíváncsi vagyok, az ívek ezen a vonalzón leírhatók-e valamilyen képlettel.

A konnektivizmus helye a megismeréstudományok világában

Alkalmazott-kognitív pszichológusként Makány Tamást a tanuláselméletek, térbeli tájékozódás és az innovatív (tanulás-)technológiák témái érdeklik leginkább. Az elméleti és kísérleti megközelítések mellett az alkalmazott tudományból származó tapasztalatait egyaránt igyekszik gondolkodásában ötvözni. Ebben a beszélgetésben a tudományterületek kavalkádjának átfedéseiről, a konnektivizmus mint tanuláselmélet szerepéről és a fogalomtérképekkel kapcsolatos saját kutatásáról kérdeztem.

4. nap - htk01

Négy napja indult el a htk01.  Azt valahogy sejtettük, hogy százas nagyságrendben mérhető az a résztvevői szám, mely meg tud formálni egy élő, pezsgő kommunikációs közeget. Ezért fektettünk elég nagy hangsúlyt az előzetes reklámra: nem akartuk kockáztatni, hogy a kritikus küszöb alatti létszám miatt befagyva kelljen szavakat csiholni a lézengő érdeklődőkből.